Balogh Dávid | 2024.10.01. 18:00
Közel ötezren ragadtak sportcipőt Veszprémben
Vasárnap délelőtt a veszprémi Barátság park adott helyet az idei Fuss az iskoládért! elnevezésű, nagyszabású versenynek.

A regisztráció kezdetén már rengeteg ember gyűlt össze a Barátság parkban, ahol átvehették a rendezvénypólót az indulók. A megnyitóbeszédeket követően közös bemelegítés vette kezdetét, majd 10 órától elrajtolt a Rotary teljesítménykör, ahol 2000 métert kellett lefutniuk a jelenlévőknek. Előzetes információink szerint közel 5000-en álltak rajthoz, voltak akik különleges négy lábú társaikkal tették meg a két km-es távot. A távot teljesítő futók beérkezéskor ajándékcsomagot vehettek át, amely tartalmazott egy szelvényt is. Ezt a szelvényt az adott iskola nevével ellátott gyűjtőládába kellett bedobni.

A Rotary Futamon az iskolák értékelése diákméterben történt. (A diákméter az iskola diákjai által lefutott össztáv osztva az iskola létszámával.) Az első helyezett iskola 500.000, a második 400.000, a harmadik pedig 300.000 forint értékű sport célú támogatást nyert. Díjazták továbbá a 4., 5., illetve a 6. helyezettet is.

A programon nem csak az iskolák tanulói vettek részt, hanem tanárok, barátok, szülők, futni vágyók
Fotó: Nagy Lajos / veol.hu

Akiben volt még energia, rajthoz állt a VEDAC váltófutásán (4×500 méter) is a nap folyamán. Az indulókat itt három kategóriára osztották, alsó tagozatos iskola váltó, felső tagozatos iskola váltó, illetve a nyílt váltófutamra. Itt az első helyezett kupát nyert, illetve éremdíjazásban részesültek a dobogósok. A váltófutáson résztvevők létszáma nem számított bele a diákméter számításba.

Fuss Neki! futófesztivál 2024, Veszprém
Fotó: Nagy Lajos / veol.hu

A Rotary futamban idén is címvédés történt, ugyanis a legtöbb szelvényt a Gyulaffy László Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola szerezte meg, így ők zártak az első helyen.

Az esemény ötletgazdája a Rotary Club Balatonfüred-Veszprém volt, a versenyt pedig Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) rendezte meg. A program védnöke Porga Gyula, Veszprém város polgármestere, illetve Tari Annamária, az 1911-es Rotary District kormányzója volt.

Tervezd meg az utazást!



:


Forrás: veol.hu
Nyitókép: veol.hu/Nagy Lajos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva