Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója elmondta, hogy elsőként, októberben Eisemann Mihály-Éri Halász Imre-Békefi István Egy csók és más semmi című operettjét láthatja a közönség, Lendvai Zoltán rendezésében.
Ezt követi majd, Aldo Nicolai Hárman a padon című komédiája, melyet Deák Krisztina rendez novemberben.
Lévay Szilveszter-Michael Kunze Mozart című musicaljét Somogyi Szilárd rendezésében láthatja a közönség decemberben.
Ezután Bródy Sándor A tanítónő című falusi életképe kerül színpadra 2021 februárjában, melynek rendezője Oberfrank Pál.
Végül Michael Frayn Ugyanaz hátulról című vígjátékát láthatja a közönség Funtek Frigyes rendezésében márciusban.
A fiatal nézőkre gondolva a gyermek- és ifjúsági kínálatban két Csukás István–mű szerepel, ezzel tisztelegve az idén februárban elhunyt nagy meseíró előtt. Bemutatják a Diótörőcske, valamint a Keménykalap és Krumpliorr című mesejátékát.
A színház honlapján beszámolt arról is, hogy csütörtökön sor került a jövő évad első ifjúsági előadásának olvasópróbájára is, szokatlan módon a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában. Mivel megnyílt a lehetőség a személyes találkozásra, ezt kihasználva gyűltek össze a színészek, akik nagyon várták már, hogy végre ismét közösen tudjanak dolgozni, és nem csak online, egy monitoron kersztül figyelve egymást.
Forrás: MTI
Nyitókép: Holt költők társasága/Veszprémi Petőfi Színház közösségi oldala