Horváth Virág | 2020.08.15. 14:00
Vasárnap kezdődik a Rozé, Rizling és Jazz Napok
A koronavírus-helyzet miatt a város egyik legkedveltebb fesztiválját, a VeszprémFestet idén nem tartják meg, viszont a kísérőrendezvényét fennállása alatt először önállóan megszervezik. Augusztus 16-tól egészen augusztus 23-ig finom borokkal és koncertekkel várják az Óváros téren az érdeklődőket.

Nyolc napon át, huszonnégy koncerttel, harmincnégy borászat és hét további gasztro kiállító lehel életet a városba az elkövetkezendő napokban. A korábbi évekhez hasonlóan zeneileg idén is a hazai jazzélet elismert képviselőivel találkozhatunk a helyszínen, többek között olyan húzónevekkel, mint Biga, Little G Weevil vagy Tóth Vera. Újdonságokból sem lesz hiány, hiszen augusztus 22-én, szombaton például a Dórika és a Rombolók zenekar húzza majd a talpalávalót. Az együttes a 90-es évek végén alakult, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszakának akkori végzőseiből.

A tagok számos stílusban és meghatározó magyarországi jazz,- pop formációban közreműködtek hazai és külföldi színpadokon egyaránt. Az együttes a közelmúltban magyar nyelvű saját anyagot készített, Minden dal címmel, melyet a nyár folyamán az ország számos pontján bemutatnak. Aki a Veszprém környéki dallamokra kíváncsi, az bátran látogasson el augusztus 17-én hétfőn a Csopak Demizson Allstars Orchestra, vagy a záró napon a Time out duo koncertjére. A minifesztivál nyitónapján már 18:30-tól élvezhetjük a koncerteket a nagyszínpadon.

Vasárnap ismét berobban a fesztivál Fotó: Sági Ági/ veol.hu

A jazz mellett természetesen a borkínálat is legalább ennyire nívós, hiszen megelevenedik a Szent György-hegy mesébe illő miliője, a Somló illatos felhozatala, a Badacsony egyedi aromája, és a Balatonfüred-Csopaki borvidék minden jól ismert íze. A hazai finomságok mellett Spanyolország, Franciaország és Olaszország is képviselteti magát.

Zsandár Tamás, a Rozé, Rizling és Jazz Napok főszervezője a Napló kérdésére elmondta, idén is megújulnak, hiszen a tavalyi buborék ház helyett idén egy Prosecco és champagne házzal bővül a kínálat, ahol spanyol borokat is kóstolhatunk.

– Nagyon fontos emellett, hogy a Balaton-felvidéki borászatok idén is kiemelt szerephez jutnak. Nem tudnék egyetlen bort sem kiemelni, hiszen szívem szerint az összeset ajánlanám. Minden pincészetet úgy hívunk meg, hogy előtte már megkóstoltuk a boraikat és kiválasztottuk a szerintünk legjobbakat. A Prosecco ház különleges lesz, ott válogatott prosecco-kat és champagne-okat lehet kóstolni, Moët et chandon és a Dom Pérignon, ami a két legfőbb champagne. Új, ráadásul Veszprém megyéhez köthető sörös kiállítónk van, a tapolcai Stari, a Balaton-felvidék első sörfőzdéje.

Zsandár Tamás, a fesztivál főszervezője az újdonságokról is beszámolt Fotó: Penovác Károly/ veol.hu

További különlegesség, hogy az idei Rozé, Rizling és Jazz Napokon debütál Andrea Bocelli családjának toszkán borászata is. Andrea Bocelli nevét sokan ismerik, de azt talán kevesebben tudják, hogy a család már jóval az elismert énekes sikerei előtt is komoly hírnévnek örvendett. Igaz, nem feltétlen az operabarátok körében, hanem a borkedvelők népes táborában. Toszkán birtokukon közel három évszázada készülnek jellemzően kézzel szüretelt, őshonos itáliai szőlőfajtákból készült boraik és különleges prosecco-ik. A Bocelli Family Wines, a család 1831-es alapítású toszkán borbirtokának borai és és prosecco-i az Oliva Hotel és Étterem standjánál lesznek kóstolhatók és vásárolhatók.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva