2018.07.19. 19:01
Sokszínű utcazene
Érezhetően átalakult a város az év egyik legjobban várt veszprémi eseménye, a Veszprémi Utcazene-fesztivál első napjára. Tegnap óta hivatalosan is a zenéé és a fesztiválforgatagé az Óváros tér és a Kossuth utca.

Már a négynapos rendezvény első napján lehetősége nyílt a hallgatóságnak megtapasztalni a fesztiválra évről évre jellemző sokszínűséget, hiszen délután négy órától versenybe szálltak a szakmai és közönségdíjért a legkülönbözőbb stílusokban jeleskedő fellépők, közülük többek veszprémi kötődésűek, így például már a Sofia Balogh Band d vagy a Queen’s Land is ismerős lehet a helyi közönség számára. A nyitónapon a külföldi előadók közül például a brit The Electric Swing Circus elektronikus swinggel, az ír Sion Hill akusztikus poppal, a francia Slim Paul folk blues-zal alapozta meg a következő napok hangulatát, ám a zenekarok, előadók többsége ügyesen lavírozik a műfajok között, így egy-egy színpad előtt alig fél órát eltöltve komoly világzenei élményekkel gazdagodhatnak a zenei csemegék kedvelői.

A Hangfoglaló Program évről évre számos zenei fesztiválon van jelen, hogy többek között bemutatkozási lehetőséget biztosítson fiatal pályakezdő zenészek számára. Ennek a kezdeményezésnek ad helyszínt idén is a Veszprémi Utcazene-fesztivál a várban, a volt Közgáz udvarban, ahol érdemes belehallgatni a hazai zenei élet leendő reménységeinek produkcióiba. Itt 19, 21 és 23 órakor hallhatók az előadók, csütörtök este a BEKVART, a Keresztkérdés és a Red Swamp lép színpadra. Nincs oka aggodalomra annak sem, aki lemaradt volna az első napról, hiszen az több mint száznyolcvan koncertnek a java még hátra van, így bőven lesz miből válogatnia a közönségnek.

Forrás: veol

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva