– Hogyan kezdődött? Miként került kapcsolatba a modellezéssel?
– Még gyermekkoromban, valamikor az 1970-es években egy karácsony alkalmával kaptam a szüleimtől egy kezdőkészletet, egy TT kisvasutat. Abból indult el minden! Utána egyre több dolgot sikerült beszerezni hozzá, majd az első terepasztal egy ágyneműtartóban épült fel az ágy alatt. Később ebből fejlődött tovább ez a hobbi.
Fotók: Baross Gábor Vasútmodellező és Vasútbarát Klub
– Mondja, hogy fejlődött, de ehhez a hobbihoz azért sok minden kell…
– Édesapámtól örököltem egyfajta műszaki beállítottságot, aki műszaki oktató tiszt volt a MÁV-nál. Sokat voltam nála az állomáson, Veszprémben akkor még működött a Fűtőház, ami tele volt mozdonyokkal. Az gyerekként egy csoda volt. Valahogy ott ragadtam aztán vasútnál, hiszen az általános iskola elvégzés után vasútgépészetet tanultam, majd a vasúthoz kerültem, ahol mind a mai napig dolgozom.
– Mi jött a TT után?
A modellezésbe a ’80-as évek második felében kezdtem bele igazán, miután a honvédségtől leszereltem. Azért kezdtem modellt építeni, mert rá kellett döbbennem, hogy amit szeretnék, azt bizony nem lehet megvásárolni. Hallottam aztán, hogy létezik Budapesten egy egyesület, amelyik modellezők támogatásával foglalkozik. Felvettem velük a kapcsolatot, majd 1987-ben eljutottam az első vasútmodell versenyre. Azon az országos megmérettetésen harmadik helyet szereztem.
– Ez nagy lendületet adhatott.
– Igen! A ’80-as években több olyan kollégám volt a vasútnál, akikkel elhatároztuk, hogy alapítunk egy modellező klubot, de az akkor abba maradt. Nálam a katonaság után kapott nagy lendületet az egész, ekkor egy második emeleti panellakás – ahol éltem – kis szobájának egyik sarkában volt egy íróasztal, amin dolgoztam. A zaj és a munkával járó kosz miatt ezt hosszú távon nem volt elviselhető. 1993-ban lehetőségünk nyílt arra, hogy elcseréljük a lakást egy családi házra, ahol lett illetve most is van egy műhelyem.
– Van-e a korai időkből olyan műve, amire büszke?
– Mindegyiknek meg van a maga szépsége, ám mai szemmel nézve, amikkel kezdtem, azt már nem így készíteném el. Eltelt néhány év, fejlődött a technika, a szerszámok, és én is. Mára átalakult a modellezés: CNC marás, 3D-s nyomtatás… Olyan dolgokat lehet csinálni, amikre annak idején gondolni sem mertem, el sem tudtam képzelni. Amikor elkezdtem éppen az volt a szépsége, hogy leültem egy marék tűreszelővel, és egy halom hulladékkal és abból készült el egy-egy modell. Nagyon fontos volt a kézimunka, hiszen csak az áll rendelkezésre! Most gondban is vagyunk a modellversenyeken, mert az új technológiákat nem tudjuk besorolni sehová.
– Ön miként kezd hozzá egy modell elkészítéséhez? Mi a menete?
– Először is keresünk róla egy rajzot, ami be van méretezve, és ami alapján tudunk kicsinyíteni. Fényképeket gyűjtünk, hogy minél több részlet látszódjon a kidolgozandó részletekről, majd meg kell keresni azokat az alkatrészeket, amiből fel lehet építeni. A legnagyobb probléma például a kerekek beszerzése. Meg kell határozni azt is, hogy a hajtást miként építem bele, és így tovább.
– A kisebbik fiam megbízott azzal, hogy kérdezem meg: a modell gőzmozdonyok kéményén, hogyan jön a füst?
– Van benne egy úgynevezett füstölő, amiben van egy elektromos fűtőszál és van egy speciális olaj, amit beletöltenek a tartályba. A fűtőszál felmelegíti az olajat, ami füstöl.
– Van-e kedves vonata – akár nagyban?
– Nagyban az M63-as mozdony, ami Magyarországon gyártott legnagyobb dízel mozdony volt. Sajnos 1990-ben leselejtezték, de még láttam üzemben. Ez a jármű nagyon tetszett. Illetve a 301-es gőzmozdony, ami szerintem Európa legszebb gőzmozdonya és ráadásul az is magyar ipar büszkesége.
– Milyen elfoglaltságokkal jár még a modellezés?
– A tárgyakat karban kell tartani, másrészt minden évben frissíteni kell, hiszen nem lehet mindig ugyanazt mutatni a látogatóknak, mert bizony megunják. Arra törekszünk, hogy minden évben felújítsunk, frissítsünk egy-egy modult. Felrakunk rá egy-két érdekességet, például egy kempinget, vagy egy apró történetet. Megjegyzem, a kezdetekkor 3 méternyi modullal rendelkezett a klubunk, ma már 80 méternél járunk. Sok érdekesség mellett az utolsó modulunk a 710-es út, ahol van egy vasúti híd, ami alatt baleset történt. Mozgó figurákat építettünk be, a tűzoltóautóknak például villog a szirénája. Nemrég pedig Örvényes megállóhelyet álmodtuk meg, és készült el, csakúgy, mint egy Balaton parti részlet – horgászokkal, vitorlásokkal.
– „Vonatozzunk el” a klubba: az önöké, a Baross miként született?
– Anno a vízműnél működött egy modellező klub, ami egy országos szervezet helyi tömörülése volt, ám a ’80-as évek végén megszűntek. Felvetődött, hogy folytassuk és csináljunk egy klubot Veszprémben. 1990-ben meg is alapítottuk és az óta működünk. Bejártuk Európát, a kezdetben még vasúttal, majd személyautóval. Rendszeresen részt veszünk kiállításokon, most – áprilisban – Franciaországba, Caen-ba készülünk. Előtte pedig, még ebben a hónapban lesz kiállításunk Győrben, az ETO Parkban. Ez elég nagyszabású lesz, hiszen három klub rakja össze a terepasztalait. Caen-ba pedig 8 ország 12 egyesülete viszi el moduljait. Június elejére pedig már Nagyváradra van meghívásunk, ahová tervek szerint több modult viszünk ki. Velük nagy jó a kapcsolatunk, ők már évek óta Balatonfüredre járnak kiállítani. A nyár végén Balatonfüredre készülünk, majd természetesen igyekszünk megszervezni a hagyományos, őszi veszprémi seregszemlénket.
Forrás: veol.hu / Juhász-Léhi István
