Sági Ági | 2019.09.18. 08:00
Sztriptízbár, dzsessz és emeleti búvóhelyek a szerelmeseknek
Napközben fagyizni, egy szelet sütit enni mentek a nyaralók a cukrászdákba, aztán esténként egy másik világba csöppent a betérő.

Veszprém az ötvenes évek végétől egyre népszerűbb turisztikai célpont lett a hazai és külföldi turizmus számára is. A korszak vendéglátóhelyeinek történetét a legendás helytörténeti kutató Hogya György írta meg Cigányprímások és szórakozóhelyek Veszprémben című kötetében, mely a Veszprém Városi Füzetek 8. számaként 2004-ben jelent meg. Ebben a kötetben ír a Hotel Veszprémről, a Balaton Cukrászdáról és a Panoráma Bárról is.

A Hotel Veszprémben nyílt meg a 60-as években az első nyugati mintájú sztriptíz bár, 50 forintos belépővel, de a bár működtetését 1970-ben beszüntették. Később a háromcsillagos Hotel 150 személyes éttermében a dzsessz zenekarokat részesítették előnyben.

 

Közkedvelt, kulturált, zenés szórakozóhely volt A Balaton Cukrászda és presszó, ami 1954. április 4-én nyílt meg. Szűk és sejtelmes világítású táncterméből nyílt a kerthelyiség, melynek fából készült lugasait bakonyi jellegű fafaragásokkal díszítették.

Nyáron minden lugas mellett futórózsabokor és egyéb szezonvirág díszítette a kerthelyiséget, melynek közepén táncparkett, s ennek centrumában egy gombaszerű oszlop állt. E körül táncoltak. … A belső nagyteremből csigalépcső vezetett fel egy kisebb terembe, ahol általában a nyilvánosság elől elzárkózni kívánó párok iszogattak. Itt az erkélyre támaszkodva nézni lehetett a földszinten szórakozókat, egyben ügyelni arra, hogy a felszolgáló pincér ne lepje meg váratlanul a párokat. Egyszóval olyan igazi, diszkrét szeparé volt.

Az 1950-es évek elején élt pösze, beszédhibás kőműves gyakran szórakoztatta ivótársait a következő szöveggel:

„Valamikor, amíg meg nem nyíltak a presszók, az emberek nem voltak olyan erkölctelenek, mint ma. Olyant szoha, szenki nem hallott, hogy egy lányt felcináltak a kocmában, ilyen cak a presszóban történhet meg.”

A Balaton cukrászda és presszó épülete a városrombolás áldozatául esett. 1979-ben az épületet lebontották és ma az I. számú Főposta áll a helyén.

A veszprémi Kossuth u. 21. sz. épület 1954-ben. (Fotó: Wöller I.)

 

A Balaton cukrászda nyári kerthelyisége. (Fotó: Wöller I.)

 

A Dunántúl legmagasabb épületének tetején, azaz a húszemeletes épület legfelső emeletén 1976. január 29-én nyílt meg a „Panoráma” presszó és bár. Kezdetben az akkori nevén Tető-Bár volt a neve, majd a gyönyörű kilátás, valamint idegenforgalmi szempontból előnyösebbnek látszó meggondolásból Panoráma bárként vált közismertté.

A húszemeletesben nem ez volt az egyetlen vendéglátóipari egység. A félemeleten volt önkiszolgáló étterem és egy „Magyaros” étterem is a hagyományos igények kielégítésére, száz férőhellyel, nagyszerű konyhával. Az esti órákban előbb Ruha Rudi, majd a Jónás Jenő zenekara szórakoztatta a vendégeket. Ugyanitt működött egy Snack-bár, mely hangulatos berendezésével, kitűnő presszókávéjával a bevásárlók kedvenc helye volt, egy ideig diszkóként is működtették…

Panoráma bár a húszemeletes toronyház tetején

A Panoráma Bár egyedülálló volt a maga nemében, mert a huszadik emeletről körpanoráma tárult a látogató elé. A 130 személy befogadására alkalmas egység napközben presszóként – a kötelező fogyasztás 30 forint volt – este 7 órától hajnali 2 óráig bárként működött. A bárba a lifttel való feljutás 10 forintba került, mely éjfél után már csak lefelé működött, mert új vendéget éjfél után már nem fogadtak.

A Panoráma működtetése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A 160 lakóval teli épületben a jókedvű garázdálkodók a hangoskodásukkal zavarták az éjszakai nyugalmat, sőt, a Panorámát is kocsma szintjére süllyesztették. A zenés szórakozóhelyet 1984. május 14-én bezárták – írja Hogya György kötetében.

 

A keszthelyi, egykori Béke étterem kerthelyisége- fotó: Keszthely anno

Hungária – későbbi nevén Gösser söröző, Amazon , Béke étterem és híres kerthelyisége, Pagoda, Halászcsárda – néhány ikonikus hely a pár évtizeddel ezelőtti Keszthelyen, ahol nem csak enni vagy inni lehetett, hanem zenét hallgatni, s akár táncolni is. Sok helyen szólt a cigányzene, vagy a tánczene – helyiek és nyaralók kedvenc helyei voltak. Az ifjúság kedvenc szórakozóhelye a szabadtéri színpad volt.

– 1958-ban nyílt meg a szabadtéri színpad, ahol az 1980-as végéig nagy koncertek voltak az ORI (Országos Rendező Iroda) szervezésében. Az összes korabeli nagy könnyűzenei együttes fellépett itt. Mindig hatalmas volt a tömeg – tele volt az ezer fő befogadóképességű – ülő és állóhelyes nézőtér, s még ugyanennyien álltak kint, s hallgatták a zenét. Aztán az 1990-es évek elejéig Kertmoziként működött megszűnésig – idézte fel dr. Cséby Géza, aki évtizedekig vezette a keszthelyi művelődési házat.

Metró koncert Zoránnal, Dusánnal és a Zalatnai Cinivel, a Szabadtéri színpadon, valamikor a hetvenes évek elején Fotó:: Keszthely anno

S ha már zenéről beszéltünk, felidézett néhány egykori legendás helyet.

– Az Amazonban – ami akkortájt Szabadság étterem néven működött – is szólt a muzsika, főleg a cigányzene. A Hungária kerthelyiségében trió játszott, bent egy férfi zongorázott, s egy nő énekelt. A Muskátliban (ez egy cukrászda) is volt egy zongora, esténként ott is zene szórakoztatta a vendégeket. A Hullám szállóban is rendszeresek voltak a zenés estek, s a restiben is szólt a zene.

Később, diszkókorszak kezdetén a Delfin, azaz a diszkóhajó is ismert volt – utóbbi természetesen inkább a fiatalok körében.

S bizony, rohan az idő… Már a kilencvenes évek is szinte történelem, hiszen sok minden, megváltozott azóta – bár e sorok olvasói között is biztosan sokan vannak, akik egy-egy nyári balatoni nyaralás idején szívesen töltötték idejüket valamelyik említett zenés szórakozóhelyeken. A keszthelyi, egykori Balaton szálló igazgatója volt a nyolcvanas évek vége és a 1992 között Kenesei Aurélia, aki szívesen emlékszik vissza arra az időszakra, s fel is idézte azokat az éveket.

– Általában kelet-németek jöttek, rajtuk kívül csehek, s sokan Erdélyből. Főleg családok érkeztek, gyermekekkel. Nagyon kedvelték, hogy a szállodával szemben volt a móló, a kikötő, s hogy nagyon közel volt a strand. A szálloda személyzete nagyon kedves és udvarias volt, miattuk is sokan évekig jártak vissza – idézte fel.

Arról is mesélt, hogy – erre sokan emlékezhetnek – akkoriban turnusokban fogadták az üdülőket: egy vagy két hétre érkezte a nyaralók. Minden turnus ismerkedési délutánnal kezdődött a szálloda klubtermében. Itt a vendégeknek az igazgató elmondta, milyen programok várhatóak a héten a városban. Azok a vendégek, akik kulturális élményre is vágytak, azoknak megszervezték a színházi előadások látogatását is, s sokan érdeklődtek a múzeumok iránt is.

Kenesei Aurélia arról is mesélt, hogy jó kapcsolatban voltak a másik két nagy szállodával: a Hullámmal és a Helikonnal, így a három hotel vendégei közös hajókiránduláson is részt vettek – ez volt az egyik leginkább kedvelt program.

– A téren gyakran voltak zenés programok, azon mindig részt vettek a vendégek. A móló mellett, amikor szólt a zene, táncoltunk is. A Sétálóutcában is nagyon mozgalmas volt az élet. A kastély felőli végén is voltak vendéglátóhelyek, kávézó. Folyamatosan zenéltek a Sétálóutcán, voltak harmonikások, sőt a Szalasztó utcán is szólt a zene. Volt, hogy megálltunk a vendégekkel és elkezdtünk népdalokat énekelni – mire körénk csoportosultak az emberek.

A hajdani Pagoda – fotó: Keszthely anno

A Pagoda földszintjén önkiszolgáló étterem volt, oda szívesen mentek a vendégek. Igazán mozgalmas volt az élet – elevenítette fel a múltat Kenesei Aurélia.

 

Megosztom

Hozzászólások

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva