veol.hu/Molnár Sándor | 2021.05.07. 08:00
Újra várja a vendégeket a Veszprémi Állatkert
Közel hat hónapnyi kényszerpihenő után újra fogadhat vendégeket a Veszprémi Állatkert, ahol az alapítás óta eltelt hat évtizedben ilyen hosszú bezárásra még nem volt példa. Az elmúlt félévben sok minden megújult a népszerű zoo-ban, ahol szaporulatot is hozott a tavasz.

A hatályos kormányrendelet alapján a magyarországi állatkertek és vadasparkok – ugyanúgy, mint a színházak, mozik, kalandparkok esetében – kizárólag védettségi igazolvánnyal látogathatók. Viszont a belépést követően már nem kell maszkot hordani a szabadtéri részeken, csak a zárt terekben és az állatházakban kell viselni azt. A látogatók a kifutók között sétálgatva kicsit úgy érezhetik, mintha visszakapták volna a régi életüket.

 

Bár az állatkert közel hat hónapig nem fogadhatott látogatókat, a munkatársak ebben az időszakban sem tétlenkedtek. Az állatokról való magas szintű gondoskodás mellett megpróbálták azokat a fontos munkálatokat is elvégezni, amelyeket a látogatói üzemmódban körülményesebb lett volna megvalósítani. Ennek keretében megújultak a gulya-dombi látogatói utak burkolatai, új külső festést kapott az Afrika-ház, fákat ültettek és befejeződött a hamu-dombi játszótér teljes körű felújítása. A közeli hetekben pedig elkezdődik a fókák medencéje melletti lelátó megújítása.

 

Fotó: Molnár Sándor/Napló

A tavasz az állatkölykök érkezésének időszaka a Veszprémi Állatkertben is. A közelmúltban alpaka-, láma-, két teve- és egy magyar parlagi szamárcsikó is született, és már a harmadik gyűrűsfarkú makikölyök látta meg a napvilágot a megyeszékhelyen. Gyarapodott az axis szarvas- és az impalaállomány is.

– Több állatszállítást is tervezünk a közeljövőben, de a járványhelyzet miatt a nemzetközi előírások folyamatosan változnak, ami megnehezíti az országhatárokon átívelő szervezési feladatokat. Az egyik leghosszabb állatszállításunk Dániából lesz, ahonnan egy orrszarvútehén érkezik majd a Nemzetközi Fajmegmentési Program keretében, hogy tovább bővítsük a tenyészállományt a Szavanna kifutóban – mondta el Török László állatkert-igazgató, és hozzátette még, hogy az egyik kiemelt súlypont Veszprémben a kihalástól veszélyeztetett szélesszájú orrszarvúak tartása és tenyésztése. Ezt a folyamatot szeretnék folytatni az új tenyészállat érkezésével.

Körmendi Bettina állatápoló a kéthetes kisszamárral
Fotó: Molnár Sándor/Napló

Kiderült az is, hogy Spanyolországból pedig kis testű majmok érkeznek majd hamarosan a megyeszékhelyre.

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva