Augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén, a VI. Szent István-napi futás ismét összegyűjti a sportolni vágyókat Veszprémben. Az eseményre négy különböző távon lehet nevezni, így minden korosztály megtalálja a számára ideális kihívást. A gyermekfutamok 620, 1240 és 1860 méteres távokon zajlanak, míg a felnőtteket egy 10,31 kilométeres pálya várja.
A futás központja a Veszprémi SZC Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikum lesz, ahol augusztus 20-án, kedden reggel 8.20-kor indul az első rajt. A felnőttek 9 órakor kezdik meg a versenyt. A nevezésre még a helyszínen is lesz lehetőség.
A 4 Évszak 5 Verseny Sportegyesület által szervezett eseményen a legjobbak korcsoportonként kerülnek díjazásra. A győztesek serleget kapnak, míg a dobogósok érmet vihetnek haza. Az első hat helyezett oklevelet kap, emellett szponzori ajándékokkal is kedveskednek a résztvevőknek.
Az első rajt augusztus 20-án, kedden reggel 8.20-kor lesz, a felnőtt futam 9 órakor kezdődik.
:
Nyitókép: illusztráció/Shutterstock