II. Helikoptersimogató Nyíltnap, Veszprém
Helyszín Veszprém,
Időpont
Weboldal lhsn.hu
Telefonszám
A www.lhsn.hu weboldal több mint tíz éve foglalkozik a magyar katonai helikopteres repülés népszerűsítésével, tárgyi emlékeinek őrzésével. Az internetes megjelenésen túl az oldal szerkesztői fontosnak tartják a közvetlen megjelenést is, a katonai helikopteres múlt emlékeinek, hagyományainak őrzését így rendszeresen vesznek részt és szerveznek kiállításokat országszerte ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek a katonai helikopteres repülésbe. 2013-ban a csapat egy hatástalanított „ex NDK” Mi-24D harcihelikoptert hozott Veszprémbe, mely 2015 óta a megyei Laczkó Dezső Múzeum Tanulmányi Raktárának udvarán található meg, ahol folyamatosan az anyagi források rendelkezésre állása szerint készül kiállítási célú felújítása.

Programterv

15:00 – Emléktábla „avató”:
– Köszöntőt mond S. dr. Perémi Ágota múzeumigazgató (felavatja a MATASZ Veszprémi Egyesülete-LHSN.HU-HM Zrínyi kft. közreműködésével elkészült új információs táblát a helikopternél, mely a múzeumban bemutatott helikopter története mellett az MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred feladatteljesítés, szolgálatteljesítés közben elhunyt tagjainak állít emléket.
– 1 perc néma főhajtás az elhunytak emlékére
15:10 – Rege a Csodaszarvasról – avagy a legenda feltámad című fotókiállítás megnyitója:
– Sáfár Albert dandártábornok – MH ÖHP légierő haderőnem főnök – köszöntője
– Dr. Koller József dandártábornok – MH 86. SZHB parancsnok – kiállítás-megnyitó beszéde
16:00 – Közönségtalálkozó: Dévényi Veronika – Forgószárnyalás:
– Kötetlen beszélgetés a helikopternél Vera könyvéről Verával
17:00-22:00 – Helikoptersimogatás kezdete

A helikopter az országban egyedülálló módon szimulált működéssel életre keltett pilóta- és operátori fülkékkel rendelkezik, valamint minden belső és külső világítás is üzemképes. A felújítást társadalmi munkában egykori helikopterszerelők, civilek segítik, szakmai információkkal és kétkezi munkával is.

A helikopternél évről évre folyamatosan, a Múzeum felkérésére, az lhsn.hu közös szervezésében, aktív katonai alakulatok részvételével megrendezésre kerül, a nagy érdeklődéssel övezett, Veszprémi Honvédelmi Nap, hagyományőrző katonai rendezvény a honvédelem napja apropóján, melyet megtiszteltetésünkre a katonai alakulatok elöljárói is szívesen látogatnak. Most második alkalommal kerül megrendezésre a Helikoptersimogató Nyíltnap, amikor bárki számára lehetőség nyílik a helikopter megtekintésére kívül, belül.

Idén a magyar katonai Mi-24-es harcihelikopterek újbóli üzembe állítása, nagyjavítása kapcsán egy fotókiállítással kerül felelevenítésre a magyar felségjelzésű harcihelikopterek története 1999-től napjainkig. A fotókiállítás igyekszik átfogóan bemutatni a Mi-24-es képességeit, feladatait és hazai különleges szerepléseit, öt fotográfus, fotóriporter: Dévényi Veronika, Hegedűs Csaba, Zord Gábor László, Benedek Levente és Balogh Ákos összesen negyven fotóján keresztül.

A fotókiállítás megnyitását követően Dévényi Veronikával lesz lehetőség Forgószárnyalás című albumáról beszélgetni, megismerni a fotográfust és a könyvben szereplő képek elkészülésének történetét.

A rendezvényen az MH KIKNYP 3. Toborzó és Érdekvédelmi Központ Veszprém, toborzó pontot üzemeltet.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva