OrgonaPont Veszprémben
Helyszín Veszprém, Vár utca 27
Időpont
A Filharmónia Magyarország szervezésében augusztusban újra országjáró körútra indul az orgona, hogy csodás hangulatot varázsoljon a könnyed, nyáresti programok kedvelői számára. Most azonban nem rekordokat dönt, hanem duettezik a hangokkal, rézfúvósokkal, vonósokkal és a legváratlanabb hangszerpárosításokkal lepi meg a közönségét.

Az OrgonaPont idén 31 koncertet jelent az ország 23 városában köztük Veszprémben is.

Az OrgonaPont olyan fantasztikus orgonaművészeket soroltat fel, mint Kovács Róbert, Somogyi-Tóth Dániel, Szamosi Szabolcs, Kovács Szilárd és Mészáros Zsolt Máté. A koncerteken színes hangszerpárosításokat hallhat a közönség: a Szent Efrém Férfikartól a Kodály Filharmonikusok Debrecen kamarazenekarán át Horgas Eszter fuvolaművészig jelennek meg fantasztikus előadók az orgonakoncerteken. Továbbá találkozhatnak a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekarával, akik célul tűzték ki a magyar kulturális és művészeti élet határokon átnyúló egységének megőrzését. A népzene is helyet kap a hangversenyeken, az orgonaművészek mellett többek között hallhatják a fantasztikus hangú Sebestyén Mártát, illetve Palya Bea hangversenyét.

Augusztus 23-án Scheuring Kata (fuvola) és Mészáros Zsolt Máté (orgona) előadását hallhatják az érdeklődők.

Műsor:

  • Bartók: Három csík megyei népdal (Mészáros Zsolt Máté átirata fuvolára és orgonára)
  • N. Bruhns: e-moll („nagy”) prelúdium
  • Debussy: Syrinx
  • Bach: a-moll prelúdium és fúga, BWV 543
  • Bach: a-moll Partita, BWV 1013, I. Allemande
  • P.O. Ferroud: Trois pièces pour flûte seule
  • Vierne: Scherzetto, op. 31
  • J. Ibert: Pièce pour flûte seule
  • J. Alain: Trois mouvements
  • Bach: d-moll toccata és fúga, BWV 565

Jegyár: 2 900 Ft

Kedvezmény:

Diákok, nyugdíjasok számára 10% kedvezményt biztosítunk.

A Filharmónia Magyarország bérletesei az ország bármely pontján az általunk szervezett és értékesített felnőtt hangversenyekre − bérletük felmutatásával − 20% kedvezménnyel válthatnak jegyet! A kedvezmény bérletenként egy jegyre érvényesíthető koncertenként.

Az egyes kedvezmények nem vonhatók össze!

Kiemelt kép: pixabay

Megosztom

Hozzászólások

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva