Keszey Ágnes / zaol.hu | 2021.03.19. 10:00
Még szebb lesz a vonyarcvashegyi Szent Mihály kápolna
A szakrális és a biciklis turizmus e jelentős helyét közel 20 ezer ember keresi fel évente, a domb tövében családbarát biciklis pihenőhelyet alakítanak ki, a kápolna új világítást kap, még szebb környezetben tarthatók majd esküvők, keresztelők is.

Hazánk egyetlen halászkápolnája magasodik a Szent Mihály-dombon.
Sok szempontból érdekes ez a kis templom: a legenda szerint egy téli halászat során veszélybe sodródott, de megmenekült halászok állíttatták 1729-ben. A hozzá fűződő történet, s a 136 méter dombról látható panoráma miatt a turisták kedvelt célpontja. De szívesen tartanak itt esküvőket és komolyzenei dallamok is felhangzanak a hagyományos nyári koncerteken.

– 80 millió forintos támogatást kapott az egyházközség a kápolna felújítására. Ősszel kezdődnek majd meg a munkálatok – tudatta Pali Róbert polgármester. A szakrális építmény környezete is megújul. A domb tövében húzódik a balatoni bicikliút egy szakasza, mellette kis pihenőhely található. A szakrális és a biciklis turizmus e jelentős helyét közel 20 ezer ember keresi fel évente.

– Az önkormányzat egy közel nyolc ezer négyzetméteres területet vásárolt meg a domb lábánál. Itt egy családbarát biciklis, szabadidős pihenőhelyet alakítunk ki. 8 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaptunk egy magyar banktól, valamint emellett önerő és közösségi összefogás révén valósulnak meg a munkálatok. Ebben nagy segítséget nyújt a Szent Mihály-hegy Védő és Vendégváró Egyesület – tette hozzá a polgármester.

A meglévő szalonnasütőhely, erdei pad és asztal mellé még több kerül majd ki, vizesblokk is épül és játszóteret is kialakítanak, valamint kicserélik a hulladékgyűjtő edényeket. Köztéri kamerarendszert is kiépítenek, hogy még biztonságosabb legyen a környék, a kápolna pedig új megvilágítást kap. Turistaösvényeket is kialakítanak a dombon. A dombtetőn álló templomban felújítása után még több kulturális eseményt rendeznek majd meg. A tervek szerint a jövő év elején fejeződnek be: még az esküvői szezon előtt.

Kattints ide, hogy megtudd, hol vannak a legszebb esküvői helyszínek a Balatonnál!

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva