likeBalaton.hu | 2023.05.31. 16:00
Gyerekprogramokkal is bővül az Örvényesvölgy Fesztivál
Az Örvényesvölgy Fesztivál színpadán a Csík zenekar és a Gipsy Kings is fellép.

Az eredetileg kétszer kétnapos, június 9-10-én és 16-17-én tartandó zalacsányi Örvényesvölgy Fesztivál egy nappal, gyerekprogramokkal bővül június második hétvégéjén.

Az Örvényesvölgy Fesztivál a magyar hagyományokat állítja a középpontba

– A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával megvalósuló, már eddig is számos gyerekprogramot felsorakoztató eseménysorozatot

egy további gyereknappal bővítik. Június 11-én vasárnap bábszínházi előadásokkal és kézműves foglalkozásokkal várják a legkisebbeket.

A 12 év alattiaknak ingyenes napon látható lesz mások mellett Vitéz László, Kemény Henrik legendás bábfigurája Pályi János előadásában – mondta Badacsonyi Tamás, a fesztivál igazgatója.

Gyerekeknek szóló programokkal is készülnek

– A június 9-én kezdődő, két hétvégére időzített fesztivál első felében hét, kifejezetten gyerekeknek szóló programmal készülünk, így a Figurina Bábszínház a Hímzett Igricek, Navratil Andrea, a Kobzos Együttes és a keszthelyi Család Iskola növendékeinek előadásával a kézműves foglalkozások, hagyományos mesterségek bemutatója és játszóház mellett. A második hétvégén hat kicsiknek szóló előadás szerepel a programban, mások mellett a Holló Együttes és Vig Balázs műsora, de régészeti ásatási bemutató is lesz – részletezte a fesztiváligazgató.

Az idén először tartandó – a helyszín adottságai miatt limitált számú közönség előtt zajló – Örvényesvölgy Fesztivál nyitó hétvégéjének programjai a magyar hagyományok, a magyar népzene köré épülnek gazdag gyerekprogramokkal, különleges koncertekkel, esténként táncházzal, illetve ekkor lép fel a Csík Zenekar is.

Ezen a hétvégén rendezik meg a Pálos Települések Országos Találkozóját is, együttműködésben a Magyar Pálos Renddel.

 

A második hétvégén külföldi sztárvendégek érkeznek Zalacsányba

Fellép többek között

a Gipsy Kings, Candy Dulfer, a Deladap, Kevin Davy White

valamint a New York-ból hazatérő Németh Ferenc dzsesszdobos és muzsikustársai. A hazai fellépők közt van mások mellett az Anima Sound System.

A szervezők a helyi gasztronómia és a nemzetközi különlegességek bemutatása mellett a második hétvégén a Gastro Kult & Art Ligetben bisztróételekkel, valamint élő zenével és művészeti tárlattal is várják a látogatókat.

A 35 éves, Grammy-díjas Gipsy Kings is fellép
Forrás: Örvényesvölgy Fesztivál

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!
:

 

Nyitókép: A Csík zenekar koncertje
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva