Benedek Bálint / zaol.hu | 2021.10.26. 08:00
Itt van az ország legnagyobb szalmabála-labirintusa
Nem kell aggódni, ugyan könnyedén te sem találsz ki belőle, de legalább látod a többieket, a gyerekeknek viszont mesebeli élmény lesz, amikor hős lovagként megtalálják a kijáratot.

Az ország legnagyobb, szalmabálákból épített labirintusa várta a családokat a „Tök jó Zalakaroson” elnevezésű programon a Karos Korzón. A rendezvény nyitónapja megmozgatta a családokat, és október 31-ig felhőtlen szórakozást ígér.

Az ország legnagyobb szalmabála-labirintusa sok gyereket vonzott
Fotó: Szakony Attila

Az ősz színei mellé a forralt bor és sült gesztenye illata is dukált, mely a programokkal együtt sokakat csábított a korzóra, ahol még kézműves vásár is várta az érdeklődőket.
A kavalkádot a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. szervezi, a Tourinform iroda vezetője, Molnár Veronika elmondta:

ebben az időszakban minden a családokról szól, sok gyermekfoglalkozással.

Most indult útjára a Korzó alkotóműhely-sorozat, amiben Rádi Hajnalka alkotóval együtt ingyenes kreatív napokat szerveznek az érdeklődőknek, s ez az őszi szünet idejére is kitart. Ezenfelül esténként élő zene és megannyi élmény várja a fürdővárosba érkezőket. Október 31-én zárul majd a programsorozat jelmezversennyel, tökfaragással és halloweenpartival.

Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

A Zalakarosi Fürdő területén a beltéri játszóházban november 1-jéig látható egy magángyűjtő legókiállítása, rengeteg érdekességgel.

– A gyerekek kedvence egyértelműen, a szalmabálákból épített labirintus – mesélte Molnár Veronika. – Idén több mint 500 darab bálából készült, s jelenleg az ország legnagyobbja, két éve hivatalosan is szerepel a magyar rekordok között. A labirintus interaktív, hiszen bizonyos helyeken fejtörő feladványokat helyeztünk el benne, melynek megfejtése után értékes ajándékokat sorsolunk ki.

Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

Bizony a labirintus népszerű volt az apróságok számára, a fővárosból érkezett Kardos család három gyermeke, Zorka, Milla és Vitéz nagyon élvezte az izgalmas és titokzatos folyósokat.
A család egy hosszú hétvégére érkezett az egyik fürdővárosi apartmanba, hogy felfedezzék a környéket, ahol még soha nem jártak. Az édesanya, Futó Zsuzsanna örült annak, hogy ebben az időszakban ilyen színes programokat kínál a város, hiszen ezzel biztosított a gyerekek felhőtlen kikapcsolódása.

 

– A budapesti nyüzsgés után feltöltődünk a zalakarosi nyugalomban – mondta Kummer Gábor és felesége, Mónika. – Finom a kürtőskalács, a kézműves vásár sok érdekességet kínál, no és a labirintus Lóránt és Dorián számára nagyon jó móka. Többször jártunk már itt, mindig feltöltődve utazunk haza, s tetszik az állandóan fejlődő város, az új rendezvénytér mindenkinek kikapcsolódást ígér.

Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

Az épületben található alkotóműhely már a nyitónapon népszerűnek bizonyult, hiszen Rádi Hajnalka vezetésével sokan kipróbálták az élményfestést. A művésznő elmondta: a foglalkozások tematikát követnek, elsőként az őszi természet színeiből és formáiból készülnek képek. Mindenki beleviheti a sajátos, egyedi elképzelését, s akár egy szivaccsal is lehet alkotni és csodát tenni. Nem kellenek drága eszközök a művészet kifejezéséhez.

Forrás: zaol.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva