viharjelzés: nincs
ÉNY-i
25 km/h
2018.11.17. 12:00 Kávézók, ahova a helyiek is szívesen járnak 2. rész
Megosztom
A helyiek által is kedvelt kávézók sorozatunkat Zalakaroson folytatjuk, ahol a fürdővel közel egyidős Szilágyi Cukrászdában jártunk.

Zalakaros első cukrászdája együtt nőtt fel a várossal, a mai napig kedvelt találkozóhely a süteményre vagy fagylaltra vágyó itt lakók és turisták között.

Többször jártam már itt korábban is, egy-egy Kis-Balatoni túra vagy karosi fürdőzés után jólesik feltölteni a szénhidrát raktárunkat. Ha Zalakaroson vagy a közeli településeken érdeklődünk a helyiektől, hol érdemes egy kávét inni vagy egy süteményt enni, akkor a Szilágyi cukrászdát javasolják.

Kellemes hangulat, barátságos felszolgálók, és egy csoda szép süteményes pult várja a betérőket. Minden alkalommal percekig nézem a sokféle finomságot, mire eldöntöm, melyiket is kóstolnám meg.

– Mi a titkos recept?

– Szív, lélek és igazi ízek – tudtam meg Szirmai Judittól.

A családi vállalkozást jelenleg az alapító két lánya Mónika és Judit irányítja. Zalakaros mellett ma már Nagykanizsán is van üzletük.

Fotó: Szilágyi cukrászda

Zalakaros első cukrászdáját édesapánk indította el 1977-ben. Abban az időben ez egy szezonális kis fagyizó volt, az évek során Zalakarossal együtt fejlődött, bővült a cukrászda is. A ma már közel 80 fő befogadására alkalmas cukrászda neve egyet jelent a minőséggel, a Szilágyi név márkanévként is ismert és elismert.

–Ennek a minőségnek az elismerése, hogy Zalakaros város tortáját, az Erdő ajándékát is önök készítették.

– Három éve készítettük el először a Város napjára az első 500 szeletes giga tortánkat, amiből a város lakosságát is megvendégelik ezen a nyári rendezvényen. Ez már a harmadik tortánk, amit Zalakaros ihletett, az Erdő ajándéka folyamatosan megtalálható a napi kínálatunkban is. Erdei gyümölcsökből egy kis bodzával megspékelve készült ez a különleges torta – a bodzát is a zalakarosi erdőben gyűjtöttük.

Fotó: Szilágyi cukrászda

A torta csokoládés piskóta, erdei gyümölcs lekvárral, mascarponés erdei gyümölcs és bodza krémmel egy kis csokoládé ganázzsal. A születésnapi tortához több mint 15 kg vegyes piros bogyós gyümölcsöt használtunk fel: áfonyát, fekete szedret, málnát, epret és ribizlit.

– A beszélgetés előtt Karos krémest kóstoltam, mitől más ez, mint egy átlagos krémes?

– A hagyományos krémest továbbfejlesztettük, és egy mogyorós-csokoládés ganázs krémmel egészítettük ki.

Fotó: Mihály Szilvia

A tradicionális cukrász termékek mellett nagyon sok saját süteményünk van. Minden nap található a süteményes vitrinünkben 10-15 olyan fajta sütemény, ami csak nálunk kapható, a mi receptünk alapján készül. Ilyen a Szilágyi torta is, ez egy igazi különlegesség, dióval, babbal, és aranysárga vaníliakrémmel.

Fotó: Szilágyi cukrászda

Sok inspirációt szerzek más helyeken, külföldön is. Egy-egy íz vagy textúra, ami megtetszik valahol, belekerülhet egy új süteménybe. Vannak régi, családi receptek is, melyeket cukrászdai süteménnyé alakítottunk. Nagyon fontos, hogy egy sütemény ne csak finom legyen, de jól is nézzen ki. Egy-egy otthoni süteményt úgy kell átalakítani, hogy könnyen tálalható legyen, de szépen álljon a vitrinben, és megőrizze eredeti jellegét is. Szeretem ezeket a kreatív kihívásokat.

– Milyen torták a törzsvendégek kedvencei?

– A házi csokitortánk puha kakaós piskótába töltött főzött csokoládékrémmel az abszolút favorit, de nagyon kedvelt a Francia diótorta is. Ez egy diós, tojásfehérjehabos tészta, karamellás csokoládés krémmel rétegezve. A nyári időszakban hosszú sorok állnak a fagyispult előtt is, az első tavaszi napsugarakkal újra töltjük majd a tégelyeket.

Addig pedig kóstoljuk meg a gesztenyés finomságokat és a forró csokikat is!

Készítette: Mihály Szilvia

Nézd meg az első részt is!

Hozzászólások

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva