Péter B. Árpád / zaol.hu | 2020.11.21. 09:00
Kis-balatoni bor a az Országházban
Harmadik helyezést szerzett „Az Országház Bora” választáson a Kányaváry Borbirtok 2019-es Pirkadat rozéja, a kis-balatoni borászat így elit klubba került, s még inkább ráirányulhat a figyelem.

A Hévíz Város Bora címmel is büszkélkedő Kányaváry Borbirtok először indult a versenyen, rögtön két tétellel. A dr. Kállay Miklós, a Szent István Egyetem professzor emeritusa, a Magyar Borakadémia tiszteletbeli elnöke által vezetett zsűri pedig a rozék között a legjobb három közé választotta a Pirkadatot, amely így bekerült a Parlament reprezentációs kínálatába.
Az idei seregszemlére 103 borászat 231 nedűvel nevezett, 9 kategóriában. A megmérettetésen elsősorban a Kárpát-medencében őshonos vagy már régen meghonosodott szőlőfajták és tradicionális házasítások kapnak szerepet.

A panoráma is lenyűgöző
Fotó: Mihály Szilvia

A díjátadó résztvevőit Kövér László házelnök levélben köszöntötte. Változó világunkban egy ország versenyképessége megújulási erejében rejlik, írta. A magyar bortermelés ezt az erőt példázza: az évszázados hagyományok tiszteletben tartása mellett képes volt az állandó megújulásra.
– Az Országház bora válogatás ennek az időt­állóságnak, megújulási képességnek és minőségnek a támogatója és hirdetője. A díjnyertes borok a magyar törvényhozás otthonában, a reprezentáció részeként méltó módon képviselik borkultúránkat, ezzel is hozzájárulva nemzetünk önbecsülésének és országunk hírnevének öregbítéséhez. A magyar bor összeköt bennünket egymással és más nemzetekkel, a nagyvilággal – fogalmazott Kövér László.

Szabadics Zoltán a Pirkadattal és az oklevéllel
Fotó: PBÁ / ZH

Szabadics Zoltán, a Kányaváry Borbirtok tulajdonosa az elismerés kapcsán kiemelte:
– Az Országház Bora választás rendkívül jó kezdeményezés, az itt minősült legjobb tételek eljutnak a diplomáciai élethez bel- és külföldön egyaránt, ráirányítva a figyelmet a magyar borra és pincészetekre, ami remek marketinglehetőség. Külön növeli a 3. helyezés értékét, hogy az ítészek Magyarország legjobb borászai, szakemberei közé tartoznak. Egy éven át ott lesz a Pirkadat a Parlament borkínálatában, ami számunkra komoly elismerés és eddigi munkánk visszaigazolása is.

Nyitókép: Kányaváry Birtok

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva