likeBalaton.hu | 2020.11.18. 11:50
Elhunyt Benkő László
Elhunyt Benkő László, az Omega együttes egyik alapítója, billentyűse, zeneszerzője. Kevesen tudják, hogy Benkő László nem csak díszpolgára volt Zamárdinak, de imádott ott nyaralni is, sőt, itt ismerte meg feleségét is. Fiával egy kultikus szórakozóhelyet működtetett, ez volt a PartyFészek. Nyugodj békében Laci bácsi.

A Kossuth- és Liszt-díjas Omega együttes billentyűse, zeneszerzője szerdára virradó éjjel, 77 éves korában rákbetegségben halt meg – erősítette meg Kóbor János, a zenekar énekese az MTI-nek. Benkő László 1962-ben alapító tagja volt az Omegának, amely minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara. Az együttesnek mind a 17 stúdiólemezén játszott; az Omega 1968-ban első kelet-közép-európai zenekarként turnézhatott az Egyesült Királyságban. A csapat világszerte több mint 50 millió albumot adott el. 1982 óta szólólemezeket is készített (Lexikon I., II., Ikarosz, Űropera, Omegamix, Impressio, Másik világ), emellett tévésorozatok, játékfilmek, balettek, színpadi művek zenéjét írta. 1992 és 1998 között a Hungaroton Gong Kft. lemezkiadó igazgatója volt.

Az Omega énekesével, Kóbor János Mecky-vel készített interjúnkat itt olvashatod.

Nyugodj békében, Benkő Laci bácsi. Mi ezzel a dallal búcsúzunk tőled.

 

 

Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva