likeBalaton.hu | 2021.09.30. 15:00
Folytatódik a Balaton kotrása és fejlesztik a vízellátó-rendszert
A Balaton kotrása novemberben folytatódik. A térség vízellátórendszere is felújításra és fejlesztésre szorul.

A 2019-es algavirágzás kiváltó okainak megszüntetéséért tavaly III. fokú vízminőség-védelmi beavatkozást rendelt el a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, és sok évnyi kihagyás után ismét kotorni kezdték a Balatont. Mintegy tizennégy hektárnyi területéről csaknem kilencvenezer köbméternyi mederiszapot távolítottak el.

– A Balaton kotrását novembertől folytatni fogják a vízminőség védelme érdekében. Az első ütemre, százezer köbméternyi iszap eltávolítására a forrás rendelkezésre áll. A tervek szerint a kortársi munkák a következő években is hasonló nagyságrendben folytatódnak majd – mondta Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője.

Ebben a gyűjtőben mindent megtudhatsz a balatoni algásodás témájáról.

Befejeződött a Balaton és a Kis-Balaton teljes geodéziai térképezése

Ehhez kapcsolódóan az új partvonal-szabályozási tervek is elkészültek. Ezek alapján dönt majd a Balaton jogi partvonalának kijelöléséről a Miniszterelnökség.

– A vízellátórendszer a balatoni térség jelenlegi igényeit még a nyári csúcsszezonban is ki tudta elégíteni, felmerültek és felmerülhetnek helyenként műszaki gondok. Jelenleg a térség ivóvízellátásának hatvan százalékát hat Balatonra telepített felszíni vízkivételi és -tisztítómű, negyven százalékát a nyirádi karsztvízbázisra telepített kutak biztosítják. Az üdülőrégió növekvő vízigényének kielégítéséhez komoly felújításra, korszerűsítésre szorulnak a felszíni vízművek.

Az elavult technológiák már nem alkalmasak a tó vízminőség-változásainak követésére, például algásodás esetén, a Balatonból történő ivóvízellátás költségei pedig igen magasak

– mondta Czipri András, a Dunántúli Regionális Vízmű projektirányítási csoportvezetője.

A Partisétány csodás nyugalma Balatonfűzfőn
Fotó: Szücs Ildikó

Komplex vízellátórendszer-fejlesztésre van szükség a Balatonnál

Komplex vízellátórendszer-fejlesztésre van szükség, amely hosszú távon megoldhatja a térség vízellátását, alkalmazkodva a környezeti változásokhoz is. A tervek arról szólnak, hogy a két meglévő karsztvízbázis (Kincsesbánya és Nyirád) mellett további közeli karsztvízbázisokat is bekapcsolnának az ellátórendszerbe. A fejlesztési koncepció a Nyirád és kiegészítő Halimba vízbázis, Rákhegy és kiegészítő Inota vízbázis, valamint murai vízbázis igénybevételére alapoz.

– A megvalósítás forrásigénye az előzetes becslések szerint 146,3 milliárd forint. Jelenleg a fejlesztés az előkészítési szakaszban van, a tervezésre kiírtak egy feltételes közbeszerzési eljárást, amelynek bírálata még zajlik – mondta Czipri András.

Az üdülőrégióban nőtt a horgászat jelenléte és jelentősége az elmúlt években.

2013-ban – a szelektív balatoni halászat leállításának évében – 61 967 horgászjegyet értékesítettek 516,1 millió forint bevétellel, tavaly már 93 741 horgászjegyeladásból 965,7 millió forintos bevétele származott a társaságnak.

A haltelepítésekkel, tógazdasági haltermeléssel, halőrzéssel és horgászati szolgáltatásokkal is foglalkozó nonprofit társaság tavalyi bevétele 1,161 milliárd forint volt, az évet 127 millió forintos eredménnyel zárták.

Sudárpontyok telepítése a Balatonba
Fotó: balatonhal.hu

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatának tervei

A balatoni horgászhelyek csökkenésének megállítását, illetve bővítését tervezik. Ez utóbbi ügyben a következő hónapokban írásbeli megállapodásokat szeretnének kötni tóparti önkormányzatokkal egyebek közt a strandok fürdési szezonon kívüli használatáról.

– Fontos feladat a csónakkikötők létesítése és a meglévő, nem legális csónakkikötők helyzetének rendezése, engedélyeztetése és fejlesztése. Szükség lenne a Balatonon minden vízparti településen legalább egy, bárki számára hozzáférhető sólyahely kialakítása, ahol a horgászok a csónakjaikat vízre tehetik – tette hozzá Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője.

Szári Zsolt Balázs, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója többször is nyilatkozott lapunknak a Balatonnal kapcsolatos munkájáról, nézd meg itt.

 

Balatongyörök csónakkikötő
Fotó: Keszey Ágnes

 

Nyitókép: sonline.hu/Fenyő Zsuzsa

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva