Krausz Andrea | 2020.09.18. 06:00
Hétvégén indul a Balatonkör, ahol nem ritka a bringás lánykérés
Közel 1500 kerékpárost várnak a hétvégén Zamárdiba. Huszonegyedik alkalommal rendezik meg a Balatonkör elnevezésű tókerülő eseményt, melynek során két nap alatt akár 282 kilométert is lehet tekerni. A baráti hangulatú sportrendezvény olyan nagy múltra tekint vissza, hogy az évek során sokszor szerelmek is szövődtek, sőt még lánykérés is előfordult a családias túrán.

Szigorú járványügyi előírások mellett idén is kétnapos lesz a Zamárdiból startoló Balatonkör. A tavaszról őszre halasztott kerékpáros Balaton-kerülésre töretlen az érdeklődés. Idén is várhatóan ezren indulnak el szeptember 19-én, hajnali 6 órakor a 206 kilométeres, teljes tókerülésre. Vasárnap pedig 10 órakor rajtol el 76, valamint 25 kilométeres bicajozás. Van, aki mindkét napon teker, így összesen akár 282 kilométert is letudhat.

A túra résztvevői egy csoportban haladnak a kijelölt Bringaúton. Ez ugyan megnehezíti a szervezők életét, mégis valahogy megvan az utánozhatatlan hangulata, ahogy a tömeg nyugodt tempóban kerekezik a gyönyörű tájon és közben nevetgél, cseverészik.

A mezőny együtt tekeri le a kijelölt távot
Fotó: Facebook/Balatonkör – hivatalos

– Volt olyan év, hogy egymás mellé került a túra során egy fiú és egy lány, amiből később házasság lett, vagyis itt, a Balatonkörön jött össze a pár – meséli Koósz Zoltán főszervező. – Aztán már mint férj és feleség jöttek el a következő túrára, sőt a kisbabájuk megszületése után felváltva vigyáztak az autóban a kicsire. Egyikük tekert, a másikuk babázott. Majd fordítva. Az egyik évben pedig a rendezvény végén tartott nyereménysorsoláson megkért bennünket egy fiatalember, hogy húzzunk ki egy általa megjelölt rajtszámot, meglátjuk, hogy milyen érdekes dolog lesz majd. Így is történt. Amikor kijött egy hölgy a nyereményért, a fiú elővette az eljegyzési gyűrűt.

Nagy volt az ováció, a bringások együtt skandálták: térdelj le, térdelj le! Mire a srác, aki több mint 280 kilométer letekerésén volt már túl, odafordult hozzájuk: de akkor nem tudok felállni!

– elevenítette fel a kellemes emlékeket Koósz Zoltán, akitől azt is megtudtuk, hogy valójában felkészült amatőröknek rendezik a tókerülést, de számos alkalommal előfordult, hogy profi kerékpárosok is csatlakoztak hozzájuk, mint pl. a velocipédista világbajnok, Halápi Sándor.

A kényelmes tempó miatt csevegni is van idő
Fotó: balatonkor.hu – hivatalos

 

A szervezők egyébként már az elindulás előtt beállítják, szervizelik a kerékpárokat. Aztán persze út közben két autó is követi a mezőnyt az esetleges meghibásodások elhárítása érdekében. Az energiabevitel lassan védjegyükké válik, ugyanis mindenki tudja, hogy pizza, kakaós csiga, füstölt kolbász, pogácsa, nápolyi, müzli szelet, zsíros kenyér, lekváros kenyér, banán, üdítő, kávé és lajtos kocsikban friss víz várja a túrázókat több ponton is, mint Balatonkenesén, Csopakon, Balatonakaliban, Badacsonyban, Gyenesdiáson és Balatonfenyvesen.

Idén sem maradhat el a befutó utáni gulyásleves és persze ezúttal is emlékéremmel jutalmazzák a résztvevőket. A rendezők mindenkit arra kérnek, hogy a maszkot ne hagyják otthon, ugyanis több helyen is megkövetelik a használatát.

További balatoni programokról itt lehet olvasni!

Nyitókép: Balatonkor.hu – hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva