sonline.hu | 2021.09.24. 12:00
Százmilliós lopás a Balatonnál – VIDEÓVAL
Az elkövetők több balatoni családi házat is feltörtek. Főként széfeket és trezorokat kerestek.

Az ügyészség 2020. július 27.-én történt vádemelését követően múlt hét pénteken hirdettek ítéletet annak a két férfinak az ügyében, akik Budapesten, illetve Somogy megyében elkövetett betöréses lopásokkal közel 100 millió forintot zsákmányoltak.

A vádirat lényege szerint a két egymással rokoni viszonyban lévő vádlott 2019 októberével kezdődően követtek el szervezetten betöréses lopásokat, melyek eredményes végrehajtása érdekében kifejezetten a bűnelkövetésre szánt telefonokat szereztek be, a betörések helyszínét gondosan feltérképezték, ahová hozzájuk nem kapcsolható gépkocsikkal jutottak el.

 

A vádlottak a betöréssorozat időszakában több családi házat – köztük a Balaton Somogy megyei szakaszán található két ingatlant – törtek fel úgy, hogy a

házakba behatolva elsősorban nagy értékű zsákmánnyal kecsegtető széfeket, illetve trezorokat kerestek, amiket még a helyszínen felfeszítettek, vagy magukkal vitték azokat.

A vádlottak a bűncselekmény elkövetése során nagy mennyiségű készpénzt, értékes arany – több esetben briliáns drágakövekkel díszített – ékszereket, történelmi arany pénzérméket, valamint nagy értékű gépkocsit, illetve karórákat zsákmányoltak. A vádlottak összesen 85 millió forint kárt okoztak a sértetteknek.

 

A vádlottak korábban már több megyei rendőr-főkapitányság látóterébe kerültek, míg végül 2020 januárjában a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság fogta el őket. A somogyi rendőröknek sikerült a nyomozás során számos lopott értéket – így

érmegyűjteményt és karórákat – visszaszerezni, mivel a kutatások során a nyomozók feltártak egy olyan rejtekhelyet, amely az idősebb vádlott házában, az egyik fal mögött volt kiépítve.

Az egyik sértett gépkocsija is előkerült. Az összehangolt ügyészi és rendőri munkának köszönhetően a Kaposvári Járási Ügyészség a vádlottak elfogása után hét hónap alatt vádat emelt a nyomozás során mindvégig letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben. A bíróság a két letartóztatásban lévő férfit a váddal egyezően mondta ki bűnösnek, ezért velük szemben 11 év 6 hónap, illetőleg 9 év fegyházbüntetést, közügyektől eltiltás, pénzbüntetést és – az utazó bűnözői jelleg miatt – járművezetéstől eltiltást szabott ki, vagyonelkobzást rendelt el, illetőleg helyt adott a sértettek több tízmillió forintra bejelentett polgári jogi igényének is. Az ítélet a kölcsönösen bejelentett fellebbezések miatt nem emelkedett jogerőre, ezért a bíróság a vádlottak letartóztatását fenntartotta.

 

További betöréses esetek a Balatonál – itt.

 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: Freepik

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva