1847-ben Pestre érkezett és kisebb megszakítással 1848 januárjától már itt élt, és a márciusi ifjakhoz csatlakozott. Jogi gyakorlattal rendelkezett, de már ekkoriban szépirodalmi műveket írt. 1848 márciusában Jókai Mór lapjában, az Életképekben megjelent Adjatok egy jó szót című verse, majd júniusban a Kelet könyvei című hazafisas elmélkedései láttak napvilágot, szintén az Életképek hasábjain. 1848 szeptemberében az akkor még csak 19 esztendős ifjú honvédnek állt, erről tanúskodott Hallgass el! című verse, melynek részletét idézzük:
„Szivem tégedet szeret
Életben, halálban,
Ott leszek hazám! veled
A vész órájában.
A tied lesz életem,
Mig karom birandom:
Hallgass el hát énekem,
Hallgass el most lantom!”
A szabadságharc küzdelmeibe aktívan bekapcsolódott, részt vett az iglói ütközetben, fogságba esett Arad közelében, végül a szabadságharc leverését követően, büntetésképp a császári seregbe sorozták be. Így került Josephstadtba, később több állomáshelyet is megjárt: Prága, Theresienstadt, Teplice, Linz, Salzburg. Katonáskodása idején naplót is vezetett, ebből jól rekonstruálhatók ezen évei.
Betegsége – a tüdővész – elhatalmasodott rajta, ezért 1852 májusában leszerelték. 1852 júniusában Pestre utazott, majd Zánkára vonult vissza, ahol nagyon fiatalon, 1852. július 24-én érte a halál.
Korai haláláról és a veszteségről maga Arany János is megemlékezett Tompa Mihály költőnek írt levelében. Lévay József, Bozzay Pál hagyatékának gondozója, diákkori barátja, levelezőpartnere így emlékezett meg róla 1854-ben:
„Forradalom kezdetén lépe föl legelőször a Jókai által szerkesztett Életképekben, s mindjárt első költeménye oly figyelmet gerjeszte némely avatott olvasónál, hogy Arany maga Petőfit képzelé Bozzai Pál álnév alatt. Petőfi pedig felkereste a szerény ifjút, előre buzdítás bizodalmára méltatá.A forradalom árja magával sodorta őt is. Fegyvert adott azon kézbe, mely egyedül lant pengetésre volna teremtve. Egy külön fátuma volt, egy külön szerencsétlenség, melyre isten talán csak egyedül az ő boldogságának eltiprását bízta. De én soha nem láttam gyönge ifjúban oly márványkeménységű lelket, melyre nem bírt állandó nyomot vágni sem az öröm, sem a szenvedés, nem láttam oly béketűrőt – mondhatnám egykedvűt – az élet minden változásai közt. Örökké csendes volt, mint a folyam ott, ahol a legmélyebb.”
Bozzay Pál emléke és életműve még halála után évtizedekig ismert maradt: 1854-ben jelent meg egy antológiában német nyelvre lefordított verse, 1886-ban pedig napvilágot látott Lévay József Bozzay Pál életét és műveit bemutató munkája.
A XX. század elejére kissé elfeledték és zánkai sírja is pusztulni kezdett. Az 1930-as években Szalai Imre irodalmár fedezte fel ismét. Újból az 1980-as években kezdtek vele foglalkozni, elsősorban Benke László révfülöpi iskolaigazgató, kutató. 1998-ban a zánkai általános iskola vette fel a nevét és tiszteletére szobrot is avattak, Szekeres Károly alkotását. Zánka tisztelettel emlékezik minden évben a Balaton vidék szülöttére, a rövid életű márciusi ifjúra, kinek lírája Petőfi Sándor és Arany János költészetéhez hasonlítható.
Bozzay Pál élete előtt tiszteleg az a nagyívű kötet – A Szabadság embere címmel – is, amely 2018-ban Zánkán jelent meg, kiváló kutatók, Praznovszky Mihály és György Péter János jóvoltából, s mely Bozzay összes költeményét és levelezését is tartalmazza. Március idusán tartalmas olvasmány lehet, nemcsak a Balaton vidékén!
