MW | 2024.06.24. 12:00
Elstartoltak a balatoni nyári táborok
Az Erzsébet táborokban idén több mint 40 ezer táborozóra számítanak.

A táborfigyelő nevű portál ügyvezetője elmondta: a legtöbben a sport táborokat és a kalandtáborokat választják, de az angol és a katonai táborok is a legnépszerűbbek között vannak.

A jurták sikere elsöprő Fotó: Mészáros Annarózsa

A hagyományos táborok mellett pedig brókernek és tőzsdecápának is tanulhatnak a gyerekek. Sőt, űrrakétát is építhetnek, de akár a mesterséges intelligenciával és a mobiltelefonos alkalmazásfejlesztéssel is megismerkedhetnek.

Tóth Béla ügyvezető, táborfigyelő elmondta: Az árak tekintetében egy 10-15 százalékos áremeléssel számolhatnak a szülők, ennek elsődleges oka, hogy a táboroztatók költségei, mint a gyermekek étkeztetése, a bérleti díjak, a múzeum és strand vagy játszóházi belépőknek a díja ezek nagyon nagy mértékben növekedtek. Így egy napközis tábornak az átlag ára 50 ezer forint lesz, az ottalvós táborok esetében pedig 80 ezer forinttal kalkulálhatnak a családok.

Fotó: MTI /Bodnár Boglárka

Vasárnap indultak az Erzsébet táborok is. A Balatonnál két fő helyszínen, Fonyódligeten és Zánkán várják a táborozókat vasárnaptól péntekig tartó turnusokban. Hétvégente pedig a családok pihenhetnek majd a zánkai helyszínen.

Tanulással egybekötött szórakozás várja itt a diákokat, hiszen ezek nem csak élményt, hanem tanulási lehetőséget is biztosítanak, valamint kulturált kikapcsolódást az ide érkezőknek.

Hornung Ágnes, a családokért felelős államtitkár hangsúlyozta: minden évben óriási a túljelentkezés az Erzsébet táborokba, idén nyáron összesen több mint 40 ezer látogatót várnak.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!
Tervezd meg az utazást!



:


Forrás: magyarnemzet.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton
Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva