likeBalaton.hu | 2021.03.20. 08:00
Verekedtek Zánkán! Most bíróság elé áll a munkásbrigád
Erőszakkal, fenyegetéssel üldözött el Zánkán egy munkás csapatot egy öt fős brigád 2019 decemberében, mert féltették a munkaterületüket. Öt önbíráskodó személy ellen emeltek most vádat, közülük egy férfi felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt állt.

A vádirat szerint a két brigád 2019. december 5-én reggel találkozott össze a Balaton-parti település egyik élelmiszerüzletének parkolójában – áll a Veszprém Megyei Főügyészség sajtóközleményében.
A munkáscsapatot vezető 54 éves férfi észrevette a másik, négyfős brigádot és kiabálva, fenyegetőzve indult feléjük. Számon kérte, mit képzelnek magukról, hogy elveszik a munkájukat.

Verőemberekkel fenyegette őket, s azzal, hogy össze lesz törve az egész családjuk, ha nem hagyják ott nekik a munkát, mert az egész terület „az övék”.

Még a munkaeszközök, munkavédelmi sisakok, láthatósági mellények visszaadását is követelte, mert úgy gondolta, hogy azok is őket illetik. A hangadó mellé három alkalmazottja is felsorakozott, s egyikük a sértetti csapat vezetőjét megragadva az autójuk hátuljához nyomta – olvasható az ugyeszseg.hu oldalon.

A kés is előkerült

Közben a fenyegetőző csapat vezetőjének fia is megérkezett a helyszínre, aki nyomatékul kést vett elő, és szitkozódva ezzel indult a sértettek irányába. Miután apja felszólítására eltette a kést, meg akarta ütni az egyik sértettet, melyhez az indulatos csapatból két társa csatlakozott.

Ezek után a vádlottak a kiszemelt férfit többször megütötték, megrúgták. A sértetteknek végül sikerült beülniük a személygépkocsijukba és a közeli erdőbe menekültek, ahonnan értesítették a rendőrséget.

A fenyegetés hatására a sértettek felhívták a munkaadójukat és jelezték, hogy lemondanak a munkáról, többet nem dolgoznak a kérdéses területen.

Csoportosan elkövetett önbíráskodás miatt kell felelniük

Az ügyészség három 54 és egy 22 éves férfi ellen csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntette, míg a késsel is fenyegetőző 32 éves férfi ellen felfegyverkezve, csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járásbíróság előtt.
Az ügyészség a vádiratában négy elkövetővel szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására, míg a 22 éves férfi esetében – mivel tettét felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el – végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság a korábbi szabadságvesztés büntetés végrehajtását is rendelje el – áll a Veszprém Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Nyitókép: illusztráció / shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva