‒ Sokan akadnak, akik nem a Balaton vidékén születtek, és csak később szeretik meg e tájat, de ön tősgyökeres balatoni. Hol született, és melyek tavi életének főbb állomásai?
‒Ha nagyon szigorú néprajzos akarok lenni, akkor inkább tősgyökeres őrséginek, vagy épp göcsejinek kellene neveznem magam, de valóban, anyai nagyszüleim Akaliban alapítottak családot, így édesanyám révén már én is tősgyökeres balatoninak számítok, merem gondolni, hogy a mindig „szigorú” helyi értékítélet szempontjából is. Balatonakaliban felnőve a világ legtermészetesebb dolga a Balaton, gyerekként én is, mint mindenki, órákat lógtam öcsémmel a helyi kikötőben kapásra várva, iszapcsatáztunk a nyaralós srácokkal, vagy teknősbékát fogtunk a csónakkikötőben. Aztán viszonylag hamar kezdett sok(k) lenni számomra a tömeg, „lázadásból” pár haverral kerültük is a vizet, és epekedve vártam a telet! Imádtam korizni, kedves gyermekkori emlékem a jégkarnevál, kár, hogy az utóbbi évtizedekben alig adatik efféle élmény.
Balaton-átcsúszás
Gyerekként rengeteget kirándultunk a Balaton-felvidéken és a Bakonyban, túlzás nélkül, bejárva a környék minden zegét-zugát, melyek során a természeti csodák mellett a régmúlt emlékeit is felkerestük. Már ekkor mély benyomást tettek rám a szinte „skanzen-szerűen” megőrződött falvak, persze ekkor még csak szépségük és nem létrejöttük miértje érdekelt. Azt gondolom, ezekből az élményekből kaptam azt a „löketet” – amelyre a füredi, veszprémi iskolai évek is ráerősítettek –, amely aztán a néprajzos pálya felé terelt.
‒ Egyetemi tanulmányai végeztével a szakdolgozatait a tájhoz kapcsolódó témákból írta. Mely területek vonzották és mi volt a konkrét kutatás?
‒ A Balaton-felvidék társadalmi folyamatai nagyon foglalkoztatnak, a mind a múltban és mind a mában nagyon sokszínű miliőből ezidáig elsősorban a hatvanas-hetvenes években létrejövő nyaralókultúrával, valamint a szőlőhegyeinken zajló társadalmi-gazdasági folyamatokkal foglalkoztam. És hogy ezek mit takarnak pontosan és miért tartom őket vizsgálatra érdemesnek? Szokták mondani, hogy a Balaton-part a tömegturizmus színtere, ám a hatvanas-hetvenes években kialakult nyaralótelepek kapcsán Akali esetében szinte teljesen előzmény nélküli, gyakorlatilag a „semmiből kinövő” turizmusról beszélhetünk, ahol állami, politikai kontroll alatt, de az üdülőtulajdonosok saját maguk formálták, alakították ki tereiket. Önerőből, nagyrészt társadalmi szolidaritás alapján felépülő környezet jött létre, ahol összetartó közösség, közösségek formálódtak. Ezeknek az „alapítóknak” a száma az évek előrehaladtával azonban egyre inkább csökken, így sürgetett az idő, hogy a kultúrát létrehozó tulajdonosok világát megörökítsem.
A kutatás – mely több évig zajlott, lezártnak pedig ma sem tekintem – tapasztalataiból, az összegyűjtött családi fotók és több egyéb kordokumentum felhasználásával 2018-ban nyílt kiállítás. A téma nem csak emiatt, hanem a helyiek és nyaralók közti viszonyrendszer miatt is nagyon izgalmas, amely nemcsak a nyaralótelepeken, hanem kutatásaim másik színhelyén, a szőlőhegyeken is jól megragadható. A szőlőhegyeinken zajló folyamatok révén szerte a Balaton-felvidéken a kultúrtájból rekreációs célokat szolgáló kertvárosias hangulatú üdülőterületek válnak, ahonnan a helyiek, mint tulajdonosok egyre inkább kiszorulnak, akik úgy tűnik ezentúl maximum annak bérért történő megmunkálásában, gondozásában lesznek, lehetnek érdekeltek. Ez persze hosszú és összetett társadalmi és gazdasági folyamat eredménye, de nagyban befolyásolja a Balaton térségének képét és (köz)hangulatát is.
‒ Ön az Akali értéktár összeállítója. Milyen érdekességeket sorolna akali történetéből, értékeiből?
‒ Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a helyi értéktárak létrehozását, ami nem csak turisztikai értelemben hasznos, hanem talán a helyi identitás erősítésében is segítségül szolgálhat! Akali esetében, ha jól belegondolunk érdekes már magának a településnek az elhelyezkedése is, hiszen csak kevés olyan balatoni település létezik, amely ennyire hozzásimul a tó partjához. Ezt mindenekelőtt az iható forrásvíz fellelhetősége határozta meg, amely Akali esetében a Balatonhoz egészen közel adott volt. Az említett forrás környéke ma népszerű pihenő és játszópark, ahol érintetlenül láthatjuk az egykori „vadont idéző”, forrást övező mocsári környezetet is, amely számos védett növényfajnak ad otthont. A forrás környéke egy legendának is színhelye, miszerint ez veszélyes terület, hiszen valamikor régen az ingovány egy fehér lovat nyelt el.
A falu régi parasztházakkal övezett főutcája a nemrég rendbe hozott térrel és a közeli templomokkal egy kis időutazással ér fel, melynek során egész a római korig barangolhatunk, ugyanis az egyik kerítés kőfalába egy római sírkövet falaztak, nem nehéz rábukkanni! A település igazi unikumokkal is büszkélkedhet, hiszen tudomásom szerint az akali Les-hegy egyik présházában díszlik a Balaton-felvidék egyetlen épen, eredeti helyén fennmaradt szemeskályhája, valamint a Fenye-hegy egyik szőlőbeli hajlékában látható, méghozzá a pince és a présház helyiség közé épített, feltörhetetlen, óriási gerendákból álló fa fal, ami szintén egyedülálló a térségben. A falu nem csak épített és történelmi értékeire lehet büszke, hanem értéke az a lüktető közösségi és kulturális élet is, ami Akalit nem csak idényszerűen, hanem a letelepedni vágyók számára is vonzóvá teszi. Ha említeni kellene egy ilyen kulturális attrakciót, akkor az a helyi bor és mandula nagyszerűségét hirdető rendezvény lenne, amit mindig a mandula virágzásához időzítenek a szervezők.
Fotó: Mihály Szilvia
‒ Előadásokat tart, programokat szervez tágabb és szűkebb pátriájában. Hogyan látja a Balaton, Akali értékeinek jövőjét?
‒ Erről órákat lehetne beszélgetni, annyira izgalmas és összetett kérdés! Az értékeink sokszínűségéhez egy nagyon sokszínű „felhasználói oldal” is tartozik, hiszen az – nevezzük így –, állandó népesség mellett a helyi közösségek számát meghaladó turisták és nyaralótulajdonosok igénye és elképzelése is jókora hatással van a Balaton értékeire. Ez nagyon gyakran pozitívnak nevezhető, hiszen sok esetben pont a turizmus – pontosabban az általa ide került emberek – hatása, tevékenysége révén őrződtek meg különféle értékeink.
Gondolhatunk itt a szépen rendbe tartott parasztházakra, melyek tulajdonképpen teljes egészében nyaralófunkciót töltenek be. De ugyanakkor feltehető a kérdés, mi lesz a helyi közösségek sorsa, mi lesz a nagyon bájos és ahogy korábban is fogalmaztam már, „skanzen-szerű” falvak életével? Megmaradnak a lágy turizmus, a hangulatos borozások és prémium kategóriájú gasztroélmények díszletének, vagy lehet-e olyan jövőjük, ahol a lakcímkártya érvényességi ideje egész évre szól?! Többször utaltam rá, a települések régi házaiból kiköltöztek a falusiak, napjainkban ugyanez a folyamat játszódik le a szőlőhegyek kontextusában is, ahol, valljuk be, kevés mikrorégiótól – ilyen például a Nivegy-völgy, sajátos történelmi, társadalmi fejlődésével, jellemzőivel – eltekintve a szőlő áll vesztésre. Hogy itt a változás mennyire (lesz) tájromboló, mennyire szakít a megteremtett értékekkel, az leginkább csak az új tulajdonosok jóindulatán múlik, hiszen a hatóság bár irányt mutat, de hatékonyságát és visszatartó erejét százszázalékosnak nem mindig nevezném. Nekünk, akiknek az értékek felkutatása, valamint bemutatása szívügyünk, a kor követelményeinek szintjén kell dolgoznunk, felhívva a figyelmet értékeink védelmére, amelyek révén a helyi közösségek is erősödhetnek, valamint a turizmus számára is további vonzóerőt nyújthatunk.
