Mihályi Jeromos atya gondolatai advent első vasárnapjára
Elindulni az öröm felé
November közepétől Tihanyban beköszönt a csend, és a település hűen a neve jelentéséhez a nyugalom és a béke szigete lesz.
A Balaton különlegesen komor és szürke arcát mutatja az itt élőknek és az ide érkezőknek. Gyakran a köd, a felhő vagy éppen a pára elrejti előlünk a túlpart kontúrjait. Sokakban, akik ilyenkor csodálkoznak rá a magyar tengerre, feldereng a végtelennek és az elmúlásnak a gondolata. Így készül a természet a karácsony és az új év megünneplésére? A természet rendje tanít bennünket. Nem mindig fényes, ragyogó és zöld a körülöttünk élő világ. Jól tudjuk azonban, hogy december végéhez közeledve a Nap már egyre erősebb, lassan újra átveszi az uralmat a természet rendjében.
A gondolatok a galéria után folytatódnak.
A keresztény hívek már az ókor alkonyán felismerték a hasonlóságot az életadó Nap és a Megváltó, Krisztus között. Ahogy a Nap sugarai, fénye és melegsége fundamentuma az életünknek, ugyanúgy Jézus tanítása, szeretete és elfogadása a keresztények számára a létük alapja. Ezért lett ez az idő, amikor a természetben is a világosság legyőzi az éjszakai sötétséget, Jézus születésének ünnepe.
Minden ember készül az ünnepre, azokra a napokra, amikor kiemelkedünk a hétköznapok monoton szürkeségéből. A keresztények az Úr eljövetelére négy héten át készülnek. A négy adventi vasárnap egyre közelebb visz bennünket a megtestesülés titkához, a betlehemi barlang fényéhez, amiben megjelent közöttünk Isten minket elfogadó szeretete Jézus Krisztusban. A mi utunk karácsony ünnepéhez nagyon hasonlít a három napkeleti bölcs útjához, amely a kívülről zordnak tűnő istállóhoz vezetett.
Venni a bátorságot, hogy elinduljunk. Felismerni azt, ami vezet bennünket. Megmaradni a fáradtságos úton, ami a célhoz vezet. Végezetül pedig megérkezni.
Ma, amikor életünk folyamán utak és lehetőségek százai állnak nyitva előttünk, gyakran érezzük úgy, hogy nincs bátorságunk vagy éppen erőnk ahhoz, hogy elinduljuk egy kitűzött cél felé. Legtöbbször talán nem tudunk sorrendet felállítani a céljaink között. Mi az, ami igazán fontos számomra? Mi az, amiért érdemes küzdeni az életben? Mi az, amit elérve valóban boldogság tölt el? A három napkeleti bölcs elindult, mert furcsa jelet láttak az égen, és ebben az ősi prófécia beteljesedését látták. Ismeretlenbe indultak, távoli országba, amit csak hírből ismerhettek. Vették azonban a bátorságot, hogy elinduljanak egy helyre, amit nem megnézni mentek, hanem találkozni valakivel. Hitték, hogy ez a találkozás majd örömmel tölti el őket. Vajon adventi készületünk elején észrevesszük-e a jeleket, amelyek szólnak hozzánk, megszólítanak bennünket? Vajon úgy indulunk el az ünnepre való felkészülés útján, hogy a céljaink között ott szerepel az embertársainkkal és az Istennel való találkozás öröme?
Nyitókép: Dr. Korzenszky Richárd atya
