A hangszer beszéljen, ne a száj
Kikopóban van a zenész szakma, egyre kevesebb étterem tulajdonos hív cigányzenészeket, a fiatalok nem zenélnek tovább. A keszthelyi Burka Sándor és zenekara a hévízi Hotel Carbonában és 20 éve Badacsonytomajon a Borbarátokban valamint a Kisfaludy-ház Étteremben zenélnek.
– Édesapám cimbalmos volt, én Burka Sándor sárvári klarinétos és tárogató művész nevét viselem, ő is rokonunk volt, a testvéreimmel játszom egy zenekarban, a zene a vérünkben van. Én vagyok a prímás, Burka Géza a cimbalmos és Burka János a nagybőgős.
Én mindig azt mondom magamról, magunkról, hogy a hangszer beszéljen, ne a száj.
– Mióta hegedül?
– Kilenc éves voltam, amikor apu azt mondta, te hegedűs leszel és beíratott a zeneiskolába. 13 éves koromtól a Rajkó zenekarban tanultam, hat évig a legjobb mestereim voltak. Szalonzenét, tánczenét, népzenét és klasszikusokat is játszottunk, táncosokkal jártuk a világot a 90-es években. Olyan szerencsés vagyok, hogy a prímáskirálytól, Boros Lajostól is tanulhattam, látta bennem a tehetséget, és foglalkozott velem. Őt elég volt nézni, el sem tudom mondani, mennyi mindent tanultam tőle. Nem csak a hangok a lényegesek, hanem a látvány is, ahogy kezeli a hangszert.
– Fontos, hogy milyen a hangszer, amin a prímás játszik?
– Igen. A hegedűnek lelke van. Nem attól függ a hegedű hangja, hogy milyen márkanevet visel a hangszer, hanem a fától és a zenésztől, aki korábban játszott, játszik rajta. Az apámtól kapott hegedűmet már a fiamnak adtam, hogy neki legyen a legjobb hangszere a családban. Ebben a hegedűben benne van az én muzsikám, az én lelkem is, és most már az övé is. Van olyan hegedű, ami 6 millió Ft-ba kerül, de ha a kezembe veszem, nyomába sem ér a mi 1920-ban készített magyar mesterhegedűnknek.
– Milyen volt gyerekként zenélni?
– Csodálatos. Tizenkét éves korom óta zenélek közönségnek, akkoriban a napi 24 óra kevés volt, annyi helyre hívtak bennünket. Volt olyan nyár, amikor a testvérem várt a vonatnál, amivel jöttem haza Pestről, hozta a vasalt fehér ingemet és mentünk zenélni. Kisgyerekkorom óta tanulom, művelem a vendéglátós muzsikálást, apuhoz rendszeresen bejöttek a Pestről vagy Alföldről érkező zenészek, ilyenkor lehetett egymástól tanulni, ellesni a mozdulatokat. Figyeltem az idősebb zenészeket, de ma már nincsenek fiatalok, akik bennünket követnének a szakmában. A fiam öt éves kora óta hegedül, most 17 éves, kitűnő hegedűművész, klasszikus zenét tanul, a Zeneakadémiára készül.
– Hogy emlékszik vissza az elmúlt évtizedekre?
– A 90-es években elképzelhetetlen volt egy három tagú cigányzenekar, akkoriban brácsás, klarinét és másodhegedű nélkül el sem indultunk volna, nem volt ritka a 8-12 tagú zenekar az éttermekben. Boros Lajost, Lakatos Sándort is el tudták hívni zenélni a balatoni éttermek, mulattak, táncoltak az emberek, volt, hogy reggelig, mint egy lakodalomban. Akkoriban a balatoni vendéglátás elképzelhetetlen volt cigányzene nélkül, voltak olyan vendégek, akik azért jöttek egy-egy étterembe, mert mi ott zenéltünk. Keszthelyen élő cigányzene volt mindenhol, a Béke étteremben, az Amazonban, a Sirályban, a Halászcsárdában, a Hullám teraszán, a Sramliban, minden nevesebb étteremnek volt saját cigányzenekara a Balatonnál.
– Ha most játszanak, melyik korosztály hallgatja az önök zenéjét?
– Azt gondolnánk, hogy csak az ötven év felettiek, de szerencsére nem így van. Nagyon sok fiatal ismeri a magyar nótákat. Persze, van olyan, aki soha nem látott cimbalmot, és még csak egy népdalt sem ismer, ők azok, akik azt kérik, hogy mi Pokolgépet vagy Edda számokat játszunk. És meglepődnek, hogy azt is tudunk.
A zenei repertoárunk nagyon széles, filmzenéket, klasszikus zenét is játszunk. A külföldiek szeretik a magyar nótát, de mindig a közönségtől függ, mit húz a zenekar. Ki tudom találni, kinek mi a kedvenc nótája, látom a vendégen, mit szeret. Én nem magamnak játszok, hanem a vendégnek.
