Borsodi Bence négy évvel ezelőtt a Balatonnál sérült meg végzetesen. Fejest ugrott a vízbe és eltörött a nyakcsigolyája. Bénulása miatt kerekesszékbe kényszerült, ám ennek ellenére aktívan él a kertészmérnök végzettségű fiatalember.

– A baleset, mely óta nem tudsz járni, a Balatonnál történt. Ezek után még visszavágytál a térségbe?
– A Balaton nagyon-nagyon szép tó, úgyhogy nincsen semmi rossz érzésem a vele kapcsolatban, s nem a Balaton tehet arról, ami velem történt.

– Hogyan jött az ötlet a tó megkerülésére?
– Mindig is szerettem feszegetni a határaimat. Korábban biciklivel már volt egy egynapos Balaton-kör egy barátommal. Akkor teljesen készületlenül vágtunk neki. Amikor megtörtént a baleset, csak az lebegett a szemem előtt, hogy valamit kell csinálni, hiszen csak úgy lehet fejlődni és ebből valamilyen szinten kilábalni – de legalábbis önállóságot megtanulni. 2018-ban körbetekertük a Velencei-tavat egy barátommal. Tavaly nyár elején jött egy ötlet, hogy ha előző évben megvolt a Velencei-tó, akkor milyen szuper volna megkerülni a Fertő-tavat. Arra már sokat edzettem, jó sokat hajtottam. Súlyokat tettem a székre, hogy imitáljam azt a cuccmennyiséget, amit viszek magammal. Három nap alatt sikerült megkerülni. Akkor, mikor beértünk a célegyenesbe, már tudtam, hogy idén a Balaton következik.

– Szeptember elején négy nap alatt jártad körbe a tavat. Mik voltak a legfontosabb tapasztalataid?
– Keszthelyen kezdtük a kört. Tudtam, hogy az északi oldal tartogat inkább kihívásokat, a sok emelkedővel. Gondoltam, hogy frissen még könnyebben veszem az akadályokat, mert a negyedik nap már a legkisebb bukkanót is nagyon éreztem. Első nap Révfülöpig értünk, második nap Balatonfűzfőig, a harmadikon Balatonszemesre, s végül, a negyedik nap onnan vissza Keszthelyre.

A Fertő-tavat sátrazással teljesítettük, az elég nomád volt, most a kényelem miatt szállásokat foglaltam mindegyik éjszakára. Egy barátommal: Kluiber Patrikkal mentünk, ő biciklivel jött az útra. Nem annyira vettem figyelembe, hogy akadálymentes legyen a szállás, mert elég jól megoldom a dolgokat, és így, hogy Patrik eljött velem, segített is. A szállásfoglaláskor mindig konzultáltam a tulajdonosokkal: megmondtam, hogy milyen széles a szék, hogy beférjen az ajtón. De hogyha akadálymentes szállást kellett volna találni valamilyen összeghatáron belül, – ami nem csillagászati – akkor nehezebb lett volna.

Nem foglaltam nagyon korán, mert nem tudtam milyen lesz az időjárás. Ez nagyon fontos tényező, mert ha esik az eső, az nem olyan kényelmes, illetve a széken a hajtókar nagyon csúszik, ha vizes és így a haladás elég nehézkes. Az éttermek nem mindegyike akadálymentes, és olyan bolt is volt, amelybe lépcső vezetett be. Szerencsére Patrik ott volt, így ha valami kellett, akkor ő be tudott ugrani. Volt olyan is, hogy mentünk tovább, míg nem találtunk olyan lehetőséget, ahol tudtunk vásárolni, enni-inni.

Főként a balatoni kerékpárúton haladtunk, de voltak szakaszok, ahol a járdán. A bicikliúton sok helyen a gyökérzet teljesen felnyomta az aszfaltot, így a lejtőket nem lehetett teljes egészében kihasználni, állandóan fékezgetni kellett, hogy ne billegjen a szék.

– Voltak-e nehézségek, kihívások az út során?
– Talán Révfülöptől-Fűzfőig. Úgy számoltam, hogy nem lesz ennyi emelkedő, mint amennyi volt. Ez a szakasz, a második napon, már nem annyira pihenten kihívásokat tartogatott. És a harmadik nap sem volt könnyű: egy hosszú meredek szakasz vezet fel a Magaspartra. Viszont az ottani látvány kárpótolt ezért. Bár nagyon nem volt időnk, hogy nézelődjünk, mert minden nap reggel hét óra körül indultunk és este 8-9 körül értünk a szállásra. De ez nem is a nézelődésről, hanem a teljesítményről szólt.

– Tapasztalatokról, nehézségekről, emlékezetes pillanatokról beszélgettünk, de mi volt a tókerülésben a legszebb?
– Hogy mi volt a szépsége? – kérdezett vissza Bence, majd természetesen meg is válaszolta. A csodás balatoni táj, mindenképpen szép volt. Illetve amikor bekanyarodtunk a déli partra és láttam, hogy az előző napokon hol jártunk és hogy mennyi utat leküzdöttünk már büszkeség is volt. De a legnagyobb szépsége az volt, hogy megbizonyosodtam ismét arról, hogy ha valamit a fejembe veszek – észszerű határokon belül, akkor azt a célt teljesíteni lehet.

– És mi volt a legnagyobb tanulság?
– Amit az előbb említettem, hogy vagyok annyira elszánt, hogy ha valamit eltervezek, akkor az meg is csinálom. Feltettem közösségi oldalakra, és az a rengeteg gratuláció, megosztás, a rengeteg pozitív visszajelzés, és hogy erőt adok az embereknek, az szívmelengető dolog.

Borsodi Bence következő terve, hogy beszerez egy handbike-ot, és azzal indul útnak ismét – jövőre. Akkor majd egyetlen nap alatt szeretné körbekerülni a Balatont.