Hihetetlen, de a múlt század elején a Balaton inkább csak közlekedési akadály volt az északi part és a déli part között, az itt lakók leginkább csak télen, a befagyott tavon keresztül látogatták meg egymást. Így a tó jege nem csak a halászoknak, nádvágóknak, jégtermelőknek és korcsolyázóknak volt fontos, hanem a kereskedőknek és az itt élőknek is.
A Balatoni Múzeum-Egyesület első évkönyve 1903-ban dr. Lóczy Lajos írásával így mutatja be a téli balatoni jövés-menést.
Nyáron üres a Balaton
Ma már elképzelhetetlen, hogy a nyári Balaton hangulatát melankólikusnak jellemeznénk, vagy arról írnánk, hogy szinte senki nem használja a kompot. De 1903-ban néhány halászbárkán és gőzösön kívül szinte még a madár sem járt a víz felett.
„A Balaton, az ő természetes mivoltában, még napjainkban is a túladunai országrésznek legnagyobb közlekedési akadálya. Keszthely és ‘Kenése között, több mint 70 km. hosszúságban három vármegyének népe könnyű közlekedés hiányában az év nagy részén keresztül el van egymástól választva.
A Siófok és Balatonfüred, meg Boglár és Révfülöp között közlekedő gőzösök csak az úrinép számára valók, a polgárság csak kivételesen használja. Szekérrel most csak a másfél kilométernyi széles tihany-szántódi szoroson lehet kompon átkelni. Vesződséges és költséges ezen az átkelés.
Nagyon meghányja-veti ezért a dolgot a szemközti polgárnép, amig rászánja magát, hogy Szántódnál átkeljen a Balatonon.
Leginkább még az Andocsra igyekező búcsúsok, meg ősszel a rozmaringos zalai menyecskék – a kik leforrázott tövű rozmaringot, „nehogy elültessék odaki”, hordanak kenderért cserébe Somogyba – használják tömegesen a tihanyi révet.
Néhány gőzösön és a halászbárkákon kivül vajmi kevés vizi-jármü élénkíti a Balatont, ezért nyáron melancholikus rajta a hangulat, a felette uralkodó élettelenség következtében. Egy-egy lecsapó küszvágó sirály, valamelyik récepár a levegőben és az előlünk lebukó búvár köti le nagyritkán figyelmünket, amikor vitorlás hajón, avagy csónakon szélcsendes időben a Balaton közepén hajókázunk.”
Akár a vasúti vonatot is elbírná a jég
„Bezzeg télen, ha befagyott a tó és jégpánczélja elbírja az embert, majd a szekeret, más képe van a Balatonnak.
Ilyenkor megnépesíti ember és madár. Az északi vadludak ezrei, melyek ősz derekától sűrű rajokban, lepték el a viz tükrét, éjjel a befagyott Balaton jegén tanyáznak és messzehallható gágogással jelzik hollétüket; napszakán pedig nagy háromszögeket formálva a levegőben, sietnek vetésről-vetésre, nem nagy örömére a gazdának.
A halásznép csak azt várja, hogy 5 cm vastagra befagyjon a tó. Az ilyen hajlékony, ropogó-recsegő, vékony jégre, különösen szélcsendben, már bátran rámerészkedik és 30-40-es csoportokban elkezdi a téli jeges halászatot.
Különösen a kenősei és tihanyi halászok vakmerők. Nagy vizterületükön messzire bemennek a vékony jégre és egész nap húzzák a jég alatt az öreg hálót hazafelé.
Összehangolt, sok embert igénylő, nem veszélytelen munka volt a jéghalászat Fotó Balatoni Múzeum gyűjteménye
Olvasd el, mekkora munka kiemelni a jég alól a hálókat!
Verőfényes téli időben végtől-végig sötétlenek a tó közepén a „halászbokrok”; száz meg száz ember van ilyenkor a jég hátán naphosszat. De nemcsak a halásznép élénkíti meg télen a Balatont, megindul rajta a gyalog- és szekér-közlekedés is.
A szemközt lakó atyafiság, komaság a téli pihenő idején látogatja egymást.
Nyáron nem könnyen szánja rá magát a tősgyökeres balatonmelléki ember, hogy átkeljen a tavon. Érkezése nincs hozzá, meg költséges is a dolog; szélvihar, tengeri betegség, esetleges véletlen megfürdés is fenyegetik.
Márpedig a balatoni nép, még a halászt sem véve ki, sohasem fürdik meg jószántából, és csak akkor megy a vízbe, ha munkája miatt bele kell mennie, avagy ha beleesik. Egészségtelennek tartja a fürdést!
A jéghátán száraz lábbal annál merészebben neki indul a legtávolibb partok felé is a nép apraja és nagyja.
Valóságos vakmerőséggel még alkonyatkor is útra kél, a mikor hirtelen szokott leszállni a sűrű köd. Az eltévedés biztos alkalma; mert a két lábával nem lép egyenlőt az ember és a sűrű ködben körben jár; rendesen visszatér oda, ahonnét elindult.
Mihelyt a jég meghízik 20 cm-re, megindul a szekérforgalom is. Követ szállítanak Alsó-Örsről és Révfülöpről Somogyba, gabonát, lisztet a malmokba és halat mindenfelé.
Majd lehull a hó, akkor széltében, hosszában jól kijárt nyomok, szekérutak és gyalogcsapások lepik el a jég hátát, melyeken ködös időben is biztonságban járnak-kelnek az emberek.
A 20 cm vastag jég elbírja már a szekeret. Tartós hidegben azonban egy félméterre is meghízik a jég, 1892/3. év telén 46 cm, 1900/901. telén 52 cm-re vastagodott a jég, az ilyen jégpáncél a terhesszekeret, sőt még a vasúti vonatot is elbírja.”
1892/3-ik tél legvastagabb jege
Tihany és Balaton-Füred között. dr. Lóczy Lajos fényképfölvétele után
Téli munkák a tavon
„A tó befagyását örömmel várja a nép és igaza van: a legjövedelmezőbb halászat a jégen folyik; ez a könnyű és olcsó közlekedés ideje; jégről lehet csak learatni az északi part nádját, melynek legjava másfél méteres vizből emelkedik ki; a jéghordás és a vizi épületek körül szükséges kijegelés szintén sok jó napszámot adnak.
Kattints ide, és olvasd el, hogy használták a Balaton jegét nyáron fagylaltkészítésre!
Mindez elég hozzá, hogy a Balaton körül lakó nép, különösen a zalai és a veszprémi, jobban szeresse a Balaton telét, mint nyarát, mely neki kevesebb keresetet nyújt, mint a tél.
Az olyan tél, mely nem vonja be a Balaton tükrét tartós jégtakaróval, nem kedves a népnek és rossz nyár hírnökéül szolgál.”
Korcsolyázás, Sági János fényképe 1910.
Még a szemünk is káprázik a jégen
„Ködös időben a Balaton jegén járkáló embert mindenféle káprázat tévesztgeti. A közeli magas partok olyan erősen visszhangozzák a távoli harangszót, hogy annak ismerős hangja ellenkező irányba tereli be, a tó közepe felé, a part felé igyekezőt.
Emberi hang nagy távolságra elhallatszik és megtéveszti a vándort, mert ha tovahaladó emberektől származik, a hang után menő nagy körivet ir le, egyenes út helyett.
Jégdirib, melyet a lékből kiemeltek, sáros hógarmada 100 lépésnyiről magas partnak, facsoportnak vagy épületnek látszik; vadludat, varjut néhány lépésnyiről lónak, szánkónak nézünk.
Ha pedig letérünk a kitaposott útról, hogy valami jól ismert helyre egyenest eljussunk, megtörténik a váratlanul leszálló ködben, hogy talán már egy negyed óra múlva rákerülünk a magunk nyomára és visszajutunk arra a helyre, a hol elhagytuk az utat, melyet időközben átszeltünk valahol.”
Fakutyázás,Sági János fényképe 1910
Durranik a jég
„Normális télen, a decemberben befagyott Balaton március végéig nem szabadul meg jégpáncéljától, mert a 20-30 cm vastagságú jég 10 napi lucskos, lágy időt is kibir. Vékonyabb jeget a szól könnyen feltör és némely esztendőben 3-4-szer is befagy meg fölenged a Balaton.
Az állandó jégtakaró is sok viszontagságot szenved. Kemény hidegben recseg, pattog a jég lábaink alatt; finom hajszál-hasadékok pókháló-szálakként cikáznak a jégben, vagy elágazó vesszőszálakhoz hasonlóan helyezkednek el. Ritka az olyan tiszta és átlátszó jég, hogy meglátjuk rajta keresztül a vizben lebegő nádszálat vagy hínárt. Néhol nem különböztethetjük meg a jég és viz érintkező sikját; mintha csak a vizén járnánk, olyan olajzöld a jég is. Ilyenkor vastagságáról nem ad a szemlélet fogalmat, csak a lékből kiemelt „dirib”.
A jégre nehezedő teher, a szekér, vagy a halászó és léket vágó embercsoport messzire érezteti nyomását a jégre. Távoli elhaló dörgéshez hasonló moraj gyakran hallható a jégen; a megterhelt jég alól kiszorított és tovahajtott levegő okozhatja e morajt. Nagyokat durran a léken kiszabaduló levegő is.
Napnyugta után, csikorgó hidegben puskaropogáshoz hasonlóan durranik a jég. Ilyenkor hízik, azt mondja a nép.
A pusztuló és olvadó jég csendes és nyugodt. Nagy durranások után másnap reggel, különösen vékony hólepellel takart jégen, meglátni a nagy durranások okát.
Hasonlóan az összetöredező üvegtáblához, melyen onnét indulnak ki a hasadások, ahol a tábla legszorosabban van a keretbe erősítve: a parti előfokokból indulnak ki a nagy repedések a jégtükrön is. Ezek a nyilt hasadások nem veszélyesek, az ember bátran átlépheti, a ló átugorhatja őket, mert peremük éles és kemény.
Aztán meg nem is maradnak sokáig nyitva; bennük a hígviz hártyásodik, csakhamar megfagy és fehér levegőbuborékokkal teli jéggel összeforrad. A hasadékok jege ép ugy, mint a színültig teli palackban megfagyó viz kiemelkedik a vizszinéből és magasabb, forradásos, fehér jéggel tölti ki a hasadékot.”
Kattints ide, és olvass a múlt század legzordabb balatoni teleiről!
Az idézetek forrása: A Balatoni Múzeum-Egyesület első évkönyve
