– Hol születtél és milyen volt a gyerekkorod?
– Budapesten, egykeként. Nagyon sokat voltam egyedül, ezért éjjel-nappal olvastam és álmodoztam. Testvérpótlásként rengeteg állatom volt: madarak, hüllők, aztán egy kutyus.
– Milyen ember Valde Orsi? Milyennek ismernek a barátaid? Nagyon határozott, két lábbal a földön álló nőnek tűnsz. Nőként állsz helyt a fesztiválszervezésben is, ami alapvetően férfiak uralta szakma.
– Abban vagyok határozott, amiben nagyon hiszek. Nem lennék jó sales-zes. Ha egy terméket nem tartanék jónak, nem tudnám eladni, mert nagyon őszinte vagyok. Nem vagyok igazi vállalkozó. Az értékteremtés jobban érdekel. A Pikniken is az a legboldogabb pillanatom, amikor látom, hogy mennyi embernek sikerült örömet okoznunk azzal, hogy jól eltaláltuk az előadókat, és jó hangulatot tudtunk teremteni. A barátaim azt mondanák rólam, hogy sokszor már szürreálisan optimista vagyok, mindenben a jót keresem, és nagyon szeretek szeretni.
– Mikor és hogyan kerültél kapcsolatban a Balatonnal?
– Húsz éves koromig nem jártam a Balatonhoz. A Malév-nél dolgoztam légiutaskísérőként. A kolléganőm, Klári, viszont gyerekkora óta a Balatonon, Csopakon töltötte nyarait.
Teljesen felháborodott azon, hogy hogyan lehet Balaton nélkül élni, és elvitt Csopakra. Attól kezdve sem tőle, sem a Balatontól nem váltam el.
Ennek már harminc éve. Azóta is ő a legjobb barátnőm. Fiatal felnőttként pedig már rengeteg buli és vitorlázás volt a tónál. Sosem felejtem el, ahogy a tűző napon táncolunk a Jazz+Az-ra a hajó decken.
Fotó: Valde Orsolya családi
– Mikor és hogyan kerültél kapcsolatban a gasztronómiával?
– Bejártam a világot, mégsem profitáltam a különböző kultúrák konyhái adta lehetőségekből. Nem élvezeti, hanem túlélési evő vagyok. A férjem, Szabolcs igazi gourmet. Ő próbál engem bevezetni az ízek birodalmába. Korlátozottak a lehetőségek, mert régóta gluténérzékeny vagyok, de nem adja fel. Előbb-utóbb eléri, hogy képes legyek lelassulni az evéshez. (nevet)
– Mit hallgattál gyerekkorodban/kamaszkorodban/fiatal felnőttként?
– Az olvasás mellett rengeteg zenét hallgattam. Első nagy kedvencem pár évesen az ABBA volt. (nevet) Utána mindenevő lettem zenei téren. Nem voltam Depeche-es, Wham-es, Duran-os, Cure-os sem. Mindet imádtam. Minden számot tudtam kívülről a rádióban és angolul is a zenén keresztül tanultam meg. Tanfolyam nélkül 17 évesen nyelvvizsgáztam.
– Milyen végzettséged van?
– Van egy idegenforgami felsőfokú végzettségem és egy jogi diplomám.
– Mi motivált a fesztiválszervezésre?
– Paloznak. A falu alvó gyönyörűsége, amit szerettünk volna felébreszteni. Kicsit jobban sikerült, mint terveztük. Kis koncertsorozatokban gondolkodtunk, teljesen autodidakta módon kezdtünk szervezkedni. A közönség igénye növelte a Paloznaki Jazzpikniket akkorára amekkora most, és azt gondolom, hogy a közönség igénye az is, hogy ekkora maradjon és ne nőjön tovább.
Mindent megtudhatsz Paloznakról itt!
– Mivel foglalkozol jelenleg a fesztiválszervezés mellett?
– Ha majd lehet újra rendezvényekben gondolkodni, Budapesten is szervezünk koncerteket. Aztán ott van az épülő új Homola Pincészet, melyben összkultúrális élményteret építünk. Azt is meg kell tölteni majd programmal. A jogi pályámat félretettem, de szeretném leporolni. Amikor jogászként dolgoztam, akkor is világmegváltó terveim voltak. Ezért foglalkoztam az államigazgatásban emberi jogokkal, gyermekvédelemmel, áldozatvédelemmel, később pedig korrupció-megelőzéssel és jogállamisággal. Szeretném a szaktudásomat és az eszméimet a privát szférában is kamatoztatni, akár alapítványi keretek között.
– Mit csinálsz a Balatonnál, ha épp nem a Jazzpiknikkel foglalkozol?
– Közértbe rohangálok, főzök a családnak (négy gyerekünk van), emellett a balatoni projektjeinkkel foglalkozom. Nincs szabadnap. (nevet)
Valde Orsolya és férje, Homola Szabolcs
Fotó: Valde Orsolya családi
– Hogyan látod a Balatont 15-20 év múlva?
– A Balaton és környéke komoly minőségi változás felé indult el. Az új fejlesztések egyre magasabb színvonalúak. Kezdünk elszakadni a sült kolbász és a zimmer frei világától. Bízom benne, hogy ez az irány nem változik, de azt is remélem, hogy a fejlesztések során megmarad az egyensúly, és nem veszítjük el a Balaton báját. Sokat várok a Veszprém 2023 (Európa Kulturális Fővárosa) programtól is, amely ezt hivatott elérni.
– Szervezőként melyik zenekarral dolgoztál először?
– Az első Jazzpiknikre Jamie Winchestert hívtuk. Jó ismerősünk volt, ezért nem igényelt bonyolult szervezést. Nemzetközi sztár a DePhazz és a Mezzoforte volt. Utóbbi gyerekkorunk nagy kedvence. Teljesen tudatlanul, a saját tapasztalatainkon és kárunkon keresztül tanultuk meg ezt a szakmát, sok nevetéssel és fejfájással. (nevet)
– Miért épp a jazz? Kétségtelenül illik a borhoz, ami szintén közel áll hozzátok a pincészetetek miatt. Mit ad hozzá a Balaton közelsége?
– Nem is gondolkodtunk más műfajban. A férjem ötlete volt, hogy a borászathoz kapcsolódóan
rendezzünk kis jazz koncerteket, melyek látogatókat vonzanak Paloznakra. Így mások is látják ezt a csodát, amit a Balaton északi partja rejteget. Illik a balatoni nyári estékhez.
Azért jazz, mert kellően lágy és szofisztikált, olyan mint a jó Homola bor. Volt erre kapacitásom, így belevágtam.
– Milyen volt az első fesztiválod a Balatonnál?
– Ha ez bármilyen első fesztiválra vonatkozik, akkor sok évvel ezelőtt a Balaton Sound volt az, és nagyon nagy élményt jelentett. Az első Jazzpiknik pici volt és nagyon vidám, inkább volt házibuli hangulata, mint profi fesztivál.
– A Jazzpiknik ideje alatt mit csinálsz és milyen hangulatban vagy?
– Rohangálok, és az idegösszeroppanás szélén állok. Általában minden flottul megy, de én akkor is nagyon izgulok! Milyen lesz az idő, nem lesz-e gond valamelyik zenekarral, a technikával, a vendéglátással, az árammal és még sorolhatnám.
Paloznaki Jazzpiknik hivatalos sajtófotó / Chripkó Lili
– Mi volt a leginkább szívszorító eset a fesztivál történetében?
– A legszívszorítóbb a tavalyi év volt. Újra és újra terveztük, és végül elmaradt a Jazzpiknik. Miközben dübörögtek a zene nélküli gasztrofesztiválok. Ez érthetetlen volt és logikátlan. Ha a megtartott Jazzpiknikekre gondolok, az a néhány eset, amikor valaki rosszul lett, és mentő vitte el, nagyon szívszorító volt. Szerencsére ritkán fordult elő ilyen, és egyik eset sem végződött súlyos következményekkel.
– Mindig támogattok valamilyen szervezetet, alapítványt. Miből fakad ez a felelősségvállalás?
– Szívem szerint megmenteném a világ összes rászorulóját: embert, kutyát, cicát, jegesmedvét. Erre (egyelőre) nincs módom, ezért így próbálunk segíteni.
– Mi volt a legviccesebb eset a fesztivál történetében?
– Az első három év szervezése nagyon vicces volt. Széplaki Gábor kollégámmal semmit sem értettünk a fesztiválszervezéshez. Neki volt némi fogalma, de teljes dilettantizmussal csináltunk mindent. A kisgyerekek csodálkozó tekintetével néztünk, ha például a hatóság felhívta a figyelmünket valamilyen kötelezettségre. De vicces volt az is, amikor a Kool And The Gang lépett fel.
Csörgött a telefonom, egy olasz szám volt, és egy búgó férfi hang közölte, hogy ő Mario Biondi és szeretne bejönni a koncertre. És én még képes voltam zavaromban azt is megkérdezni tőle, hogy hogy ismerem majd meg a bejáratnál.
Fotó: Valde Orsolya családi
– Melyik fellépővel történt olyan extrém esemény, amely emlékezetes maradt?
– A Soul2Soul koncertje csúszott. A backstagemenedzserem kétségbeesetten hívott, hogy azonal rohanjak oda hozzájuk, mert nem akarnak fellépni. A frontemberük, Jazzy B tajtékozva várt, hogy addig nem lép színpadra, amíg nem keresek másik szállást, mert nem tetszik nekik a szállodai szoba. Mindezt egy forró nyári pénteken, a Balaton partján, amikor minden tele van. Kétségbeesetten kerestünk. Persze nem találtunk, de néhány barátunk segített. Felajánlották cserére a saját szobáikat egy másik szállodában. Még akkor éjjel átköltöztettük a Soul2 Soult. Ezek után Jazzy B széles vigyorral ment fel a színpadra, és köszöntötte a közönséget, hogy Hello Budapest. Mentségére szolgáljon, utána üzent nekünk az ügynökségén keresztül, hogy életében nem bántak még vele ilyen jól.
– Hogyan látod magad öt év múlva?
– Sok projekt van a fejünkben, öt év múlva ezeknek a közepén látom magam. (nevet)
– Hogyan látod a fesztivált öt év múlva?
– Teljes fényében! (nevet) Öt év múlva azok a tinédzserek, akik most a szüleikkel jönnek, már önálló látogatóink és törzsközönségünk lesznek.
– A korona kezdete óta (is) te mindig nagyon nyíltan válaszolsz a fesztivállal kapcsolatos kérdésekre. Olyankor, amikor mások nem vállalnak interjút, mert bizonytalan a helyzet. Magabiztosan állsz a fesztiválhoz, még a jelenlegi, kérdőjelekkel teli élethelyzetben is. Miből fakad ez a fajta meggyőződés?
– Van egy elmebeteg, extrém optimizmusom és fatalizmusom, ami nem hagy el. Akkor sem, ha nem úgy sikerülnek a dolgok.
Hiszem, hogy kell a fény az alagút végén. Kifogytak az emberek a boldogsághormonból a covid-korszak alatt. Reményt kell adni, és megpróbálni az utolsó csepp vérünkig megvalósítani a Pikniket.
Sánta Dani, fesztiváligazgató-helyettes kollégám kedvese fogászati asszisztens. Egy páciensét kérdezte, hogy bírja ezt a hosszú, koronás időszakot. Az idősebb úr ennyit mondott: Csak legyen idén Jazzpiknik, akkor minden jó. Hát ezért csinálom.
Fotó: Valde Orsolya családi
– Mivel készültök 2021-re?
– Soha nem volt még ennyi nemzetközi előadónk, mint idén. Extrém optimizmus – én mondtam! (nevet) Továbbra is rengeteg magyar zenekar lép majd fel, a kicsiktől a nagyokig. Nem szakítottunk a hagyománnyal, idén is felléptetünk saját felfedezetteket, és a Hangfoglaló Programmal közösen folytatjuk a tehetséggondozást.
Valde Orsolya és Sánta Dániel képviselik a Paloznaki Jazzpiknik vezérigazgatóságát
Fotó: Valde Orsolya családi
Itt találod az összes, balatoni fesztiválszervezővel készített interjúnkat.
Nyitókép: Fotó: Valde Orsolya családi
