Kovács Péter akvarista, a hely házigazdája kalauzolt minket végig a kiállítóhelyen, melyet azért hoztak létre, hogy olyan szemszögből mutassák be a tó élővilágát, melyből az emberek nem láthatják. 15 akváriumban, összesen 23 ezer liter vízben úszkálnak a Balaton őshonos halfajai: szám szerint 21 féle.
– A Balatonban élő legapróbb őshonos halunk a szélhajtó küsz, ami mindössze néhány centiméteresre nő meg. A másik szélsőség a Közép-Európában is a legnagyobbra növő hal: a harcsa – mutatta be a legkisebbet és a legnagyobbat Kovács Péter.
Éppen utóbbi mellett álltunk: egy óriási szürkeharcsa – bár rejtőzködő életmódja miatt egy fatörzs mögül- ugyanolyan kíváncsisággal nézett szembe velünk, mint ahogy mi tekintettünk rá. A házigazdától megtudtuk, hogy ez a példány 8-9 év körüli, 20 kilogramm súlyú és 1,2 méter hosszúságú. Falánknak is mondható, hiszen hetente 4-5 hatalmas dévérkeszeget elfogyaszt.
– A természetes vizekben éjjel vadászik és táplálkozik, nappal pedig elbújik, egy-egy szikla, kő, vagy bármilyen menedék mellé, ahol nyugodtan eltöltheti a napját – ismerhettük meg e hal életmódját.
A horgászok kedvencei is szóba kerültek látogatásunk során, hiszen ők azok, akik leginkább és legtöbbször találkoznak a balatoni halakkal.
– A legnagyobb mennyiségben pontyot szoktak fogni a horgászok. Sajnos a pontyok természetes szaporulata a Balaton 1930-as szabályozása, az élőhely átalakulása miatt megszűnt. Ha a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. nem telepítene több száz tonna halat a Balatonba, akkor a horgászok nem is nagyon találkoznának ezzel a fajjal. A nálunk lévő halak is a halgazdálkodási cégtől származnak – mesélte az akvarista.
A hatalmas harcsát elhagyva egy furcsa, fehér halat pillantottunk meg.
Egy albinó kecsege, melynek elődjei a dinoszauroszok korából származnak
– Ez a halfaj a kecsege, amit itt látunk egy albinó példány: a testében nincsen meg az festékanyag, ami eredeti barna színét adja- tudtuk meg, s azt is, hogy a kecsege eredetileg folyami hal volt, s régen megtalálható volt a Balatonban is. – A Duna szabályozásakor, amikor a Vaskaput megépítették, onnan nem tudott továbbúszni, így a horgászok nem találkozhatnak vele. Ezért gondoltuk, hogy bemutatjuk ezt a halat, mely a dinoszauroszokkal egyidős. Az oldalán lévő vértek is erre következtetnek- mesélte a házigazda, s megemlítette azt is, hogy nem csak az őshonos vagy egykor őshonos, hanem a tóba betelepült, de szintén jellemzőbb halakat is bemutatják öt akváriumban.
– Ezekről azt kell tudni, hogy nagyon káros, hogy betelepedtek a Balatonba. Elveszik az élőhelyet a mi őshonos halainktól és táplálékkonkurenseik. Ezeket csak azért mutatjuk be, hogy az emberek lássák, hogy ezek azok a fajok, melyek jobb, ha nem is lennének a tóban – emelte ki Kovács Péter.
A Hegyenjáró és a „Látott hal”
A gardának azonban mindenképpen helye van itt, hiszen az őshonos balatoni hal szorosan kötődik Tihanyhoz, így nem véletlen, hogy nevét viseli a bemutatóhely.
– A garda Tihany számára mindig kiemelkedő jelentőséggel bírt. Ez volt a tihanyi halászok kenyérhala: csereáru volt. A szomszédos falvakba vitték a helyi asszonyok és ott lisztre, gabonára cserélték. Nem kimondottan ízletes, ám mivel sok volt belőlük a régmúlt időkben, ezért ezzel tudtak kereskedni. Ismert elnevezése, a „látott hal” kifejezés is szorosan kötődik Tihanyhoz és régen itt élt bátor halászokhoz. Hajdan mindig volt egy „Hegyenjáró”: egy gyakorlott, tapasztalt halász, aki a Tihany környéki hegytetőkre felment és figyelte a halrajok mozgását. Egyezményes jelekkel jelezte vízen lévő társainak, hogy merre vonul a halraj. Ugyanis a kifejlett garda hátszíne kékeszöld, s az is jellemző, hogy hatalmas csapatokba verődnek a vízfelszín közelébe. Ha a magasról a vízre tekintünk, akkor hatalmas, fekete, sötét foltnak lehet látni a rajt – mesélt a hajdani korokról az akvarista.
Itt a kiállítóhelyen egyébként nem is volt egyszerű megoldani, hogy ez a jellegzetes tihanyi hal otthonra találjon. A természetes vízből származó, felnőtt példányok ugyanis nem kedvelték az akváriumot, így a hatalmas üvegládákban úszkáló példányok mesterséges szaporításból származnak. A Balatonban 20-30 centiméteres példányok úszkálnak, sőt, a vezérgardának nevezett hal a 40 centiméteres nagyságot is eléri. A bemutatóhelyen ennél kisebb halak láthatóak.
Víztisztító óriáskagylók és tekergő angolna
A többi akváriumban úszkálnak még a főként az aljzaton lévő férgekkel és szúnyoglárvákkal táplálkozó dévérkeszegek, és a kisebb halakat megevő, ragadozó sügérek – melyek szintén őshonosak. Ugyan csak díszletként – mivel a puhatestű állatok már kiköltöztek belőlük – de általam eddig még soha nem látott nagyságú balatoni kagylóhéjak is láthatóak több akváriumban. Ezeknek az állatoknak egyébként a Balaton vízének tisztításában van jelentős szerepe.
Tovább sétálva vöröszárnyú keszeget is láthatunk úszkálni és egy igencsak ronda angolna is tekereg az egyik akváriumban – ebből a betelepülő fajból szerencsére elég kevés van már a Balatonban. El is hagyjuk gyorsan azt az akváriumot, melyben lakik, és tovább sétálunk.
Vajon alszanak a halak?
– Itt látható a legértékesebb balatoni hal, a süllő. Itt három kisebb példány él: kisebbeket hoztunk, hogy ez a 700 literes akvárium kedvező élettér legyen számukra – mutatott rá az akvárium alján mozdulatlanul fekvő halakra Kovács Péter. Ezek a halak is rejtőzködő életmódot élnek, a sötétben, estétől-reggelig vadásznak. A bemutatóhelyen nappal, a megvilágítás miatt csak pihennek a sarokban, lámpaoltás után élénkülnek meg. S őket nézve felmerült a kérdés, vajon a halak alszanak-e? Nincs szemhéjuk, tehát nincs mit lecsukni, de azért pihenni ők is pihennek. Egy korábbi cikkünkben egyébként már megvizsgáltuk ezt a kérdést, ha érdekel a válasz, itt elolvashatod.
A pihenő süllőkre visszatérve: itt, a Garda akváriumban nekik nem kell megküzdeni a zsákmányért, hiszen kapnak enni, méghozzá fagyasztott küszt, amit igen kedvelnek. Egy következő akvárium lakói ismét nem őshonosak, de élnek a térségben: pisztrángok, melyekkel egyébként balatoni vendéglátóhelyeken is találkozhatunk – igaz, azokban már sült formában.
