A tapolcai Malom-tó környékén erednek azok a meleg vizű források, amelyekről a város szláv eredetű nevét kapta. Egyéb nevei Topulza vagy Toplica, amelynek jelentése „meleg víz”. A forrásokat tápláló karsztvizek egy része hideg, ezek a közel 220 millió évvel ezelőtt képződött felső-triász kori dolomitból erednek. A több száz méter mélyen lévő dolomitba lejutó víz viszont a már kihunyt vulkánok utóműködéseinek köszönhetően felmelegszik körülbelül 40 °C-ra. Ahogy ezek felfelé áramlanak a repedéseken keresztül, keveredik a hideg karsztvízzel, és e két forrásból jött létre az a víz, amely a Malom-tó forrásai felé áramlik és körülelül 18-20 °C-os.

„A Tapolca-patakot, a Malom-tó túlfolyó vizei táplálják. Régebben elveszett a vize a Tapolcától délre levő mocsaras réten. Jelenleg szabályozott a medre, és Szigligcttől délre éri el a Balatont.
A település névadó forrásait talán már a rómaiak is tóvá duzzasztották, hogy malmot hajtsanak vele. Még ma is láthatóak a római kor maradványai a város különböző pontjain. A házak alatt jelenleg látható boltozatokat, amelyekből a víz előtör, szintén ők építhették. A város a 14-16. században élte virágkorát: közigazgatási és gazdasági-kereskedelmi szempontból is fontos központnak számított.”
(Forrás: Hungaricana/Szlávik Lajos – Fejér László: 111 vízi emlék Magyarországon, 2008.)

Tapolcai Malom 1902-ben
Fotó: Fortepan/Magyar Földrajzi Múzeum/Erdélyi Mór cége

„Az állandó vizű, melegkarszt-forrás által táplált patak mentén már a kőkorszakban megtelepedett az ember, s a terület folyamatosan lakott volt. Ezt bizonyítják a környék­ről előkerült kelta, szkíta, ró­mai, avar és szláv leletek is. A honfoglaló magyarok a XI. században jelentek meg a vi­déken, településeik – Pápa, Udvarsoka és Agyaglik – a város mai területén voltak.
A Tapolca vizét sokféle cél­ra használták, ebből ittak, mostak benne, később védte a várat, energiájával malmokat hajtottak.

Az első feljegyzés 1162-ben említi a vízimalmo­kat, 1183-ból újabb háromról találunk adatot.

A XIV-XV. században a vá­ros legfontosabb iparága a malomipar, messzi vidék ga­bonáját őrölték az egész év­ben működő, jó minőségű lisz­tet előállító malmok. Ebben az időszakban 8-10 működött Pápán, 1428-ban már posztó­kalló malom is volt a Tapol­cán. A XVII. századi metszeteken gyakran láthatók a jelleg­zetes, több kerekű vízimalmok.

1917-ben ilyen volt a tapolcai malom
Fotó: Fortepan/Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum/Történeti Fényképek Gyűjteménye

Az 1707. év szomorú históriája, hogy a várost elfoglaló osztrák csapatok a malmokat is fel­égették.

Ebben az időben a papiros- és posztóverő mal­mok is működtek a patak mentén.” (Forrás: Arcanum/Veszprémi Napló, 1991.)

Feljegyzések szerint a XIX. század elején 38 malom használta a víz energiáját, és 1928-ban még 29 malom működött Tapolcán. Ezeket már nem a hagyományos, fából készült malomkerék hajtotta, hanem turbina. A háború után, ahogy mindent, a malmokat is államosították és fokozatosan mindegyik leállt.

Egy 1588-ból származó irat szerint a település belterületén három malom üzemelt, ezek a Malomtó és annak lefolyásának vizét használták. Az írás említ egy „Kettős malom” elnevezésű építményt, és ez lehetett az elődje annak az épületnek, ami ma a Hotel Gabriella. Az ezen a helyen álló egykori vízimalom alulcsapott vízikerékkel működött, amelyet az 1910-es évek elején cseréltek le turbinára.

Kép a Malomtóról 1930-ból
Fotó: Fortepan/Jezsuita Levéltár

„II. József türelmi rendelete után a reformátusok megpróbálták visszaszerezni. Korábbi javaikról 1784-ben készült összeírás, s ebben említik a Pap malmot, sőt a másik nevét is megjelölik, Parochiális malom névvel. Számos forrásból tudjuk, hogy a Tapolcán, a város északi szakaszán, a vízfolyás irányában így következett egymás után három malom: Tízes malom, Mester malom, Pap malom. Például az Esterházy levéltárban elhelyezett C64. jelzetű 1813. november 14. kelt iratban olvasható: „Tapolca vizén napkeletrül a Tüzes-malom, Napnyugatul pedig Pap malom között levő régenten Marok malma, most pedig Mester malma…” Feltételezve, hogy a malmok helye alapvetően nem változott az átépítésük, újjáépítésük során, akkor jól behatárolható Bellérszeg kelet-nyugati kiterjedése.”
(Forrás: Hungaricana/Lapok Pápa Történetéből, 2014)

Háttérben a malomkerék – 1975
Fotó: Hungaricana

A Tapolcai Újság 2016-os cikke szerint a malom püspöki tulajdonjoga a második világháború után szűnt meg az államosítással. Majd az épületet az 1950-es években a Veszprém Megyei Malomipari Vállalat vette át, a turbinát lecserélték villanymotorra, ennek ellenére mégis megszüntették a malom üzemeltetését, helyette gabonaraktárat alakítottak ki benne.

„A két malom közül az egyik az úgynevezett Felsőmalomból 1966-ban Gabriella turistaszállóvá alakí­tott épület helyén állt. Ez a hajdani Felsőmalom bővizű források fölé épült. E források vize ma az épület délkeleti sarkán egy gótikus ívű, boltozott csatornán ömlik ki, de egy elfalazott csúcsíves nyílás nyomait is megfigyelhetjük ott.” (Forrás: Arcanum/Élet és tudomány, 1981.)

A Malomtó ma
Fotó: Mészáros Annarózsa

Az egykori Tapolca környéki malmok működéséről nem maradtak fenn dokumentációk vagy képek, és az épület oldalán található malomkerék csupán dekoráció, de a tapolcai Malom-tó olyan hely, amely rabul ejti az odalátogatókat. A hangulatos tó és a köré épült középkort idéző házak az ország páratlan látványossága, az alatta húzódó barlangrendszer pedig az ország negyedik leghosszabbja.

A tó partján megpihenve, kávézva vagy sétálva a múltba csöppenhetünk, és elképzelve az egykori malomkerekek dübörgését élvezhetjük a mostani „csendet”.

Itt elolvashatod az Örvényesi vízimalomról és a csopaki Plul malomról szóló cikkünket.