Gallai Péter/duol.hu | 2022.09.06. 10:00
Vízilabdás lányok tekerték körbe a Balatont
Vízilabdás lányok bizicklizték körbe a Balatont, két nap alatt teljesítették a távot a dunaújvárosi pólósok.

Miközben zajlik a vízilabda Európa-bajnokság a dunaújvárosi női klub három játékosával, addig a többiek sem a vízparton süttették a hasukat az elmúlt hetekben.

A DFVE a hagyományok szerint a Balatonnál kezdte meg az alapozási időszakot augusztus elején Balatonvilágoson.

A lányok nyíltvízi úszással, biciklizéssel, evezéssel és kondizással kezdtek

Mihók Attila vezetőedző a szokásoknak megfelelően változatos mozgásformákkal színesítette a programot. Segítségükre volt Kozma Zoltán test­építő világbajnok is, aki szeretett edzőtermében fogadta a társaságot.

– A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Balatonon kezdődött az alapozás. Nehéz négy hét áll mögöttünk, de úgy gondoljuk, a bajnokság kezdetére beérik a kemény munkánk gyümölcse – mondta Sümegi Nóra, a csapat pólósa.

Fotó: DVSE hivatalos

 

Két nap alatt körbetekerték a Balatont

A múlt héten pedig egy újabb kihívás várt a csapatra, egyéni rekordot döntve két nap alatt nekivágtak körbekerékpározni a Balatont, amely remek lezárása volt az alapozás első szakaszának. A klub közösségi oldalán örömmel számoltak be arról, hogy múlt szerdán sikeresen teljesítették a próbatételt.

– Nagyon kemény túrán vagyunk túl. A szokásos nyári edzőtábor zárásaként az eddigitől eltérően három helyett, most

két nap alatt tekertük körbe a Balatont, ezzel egyéni rekordot döntve. Rendkívül erőt próbáló volt mind fizikailag, mind idegileg

de sikeresen abszolváltuk a távot, amire nagyon büszkék lehetünk. Persze a munka nem áll meg, az edzéseket mostantól Dunaújvárosban folytatjuk – mondta Mucsy Mandula.

 

 

A Balatonból a medencébe térnek vissza a vízilabdás lányok

Az Eb miatt a bajnokság csak később kezdődik, a versenykiírás szerint az első fordulót október 15-én rendezik majd, a sorsolást szeptember 12-én tartják. A következő szezon is változatlan lebonyolítás szerint zajlik. Az oda-visszavágós alapszakasz után az első kettő egyből bejut a legjobb négy közé, valamint 3–6. és a 4–5. helyezettek párharcainak győztesei is. Majd következnek az elődöntők és a finálé, amely két vagy három győzelemig tart.

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

 

 

 

 

Forrás: duol.hu
Nyitókép: illusztráció/Pexels

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva