origo.hu | 2022.09.16. 16:00
Kiderült, melyik fajtájú halból fogták a horgászok tavaly a legtöbbet
Nyilvánosságra hozták a 2021. évi telepítési és fogási adatokat.

 

A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) jogszabályi felhatalmazás alapján, közfeladat-ellátása keretében jogosult és köteles a horgászok fogási adatainak összesítésére, valamint a horgászszervezetek haltelepítési adatainak gyűjtésére is. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közreműködésével készül el az az éves összesítés, amely valamennyi, jelenleg legális halkivételi (elviteli) mód adatait is tartalmazza. A tavalyi tényadatok alapján megállapítható, hogy az átlátható és felelős gazdálkodás eredményeként növekedett az önerős telepítések mértéke, javult adatszolgáltatások pontossága, és első alkalommal fordult elő, hogy a horgászok halelvitele elmaradt az általuk finanszírozott telepítések mennyiségétől – áll a szervezet közleményében.

Fotó: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

Magyarországon jelenleg az alábbi módokon lehetséges legális halelvitel a természetes vizekből:

    • horgászfogás (halelvitel, a statisztikában a termelő tógazdaságokban, mint nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken horgásztatással értékesített hal mennyisége nélkül);
    • horgászversenyek szelekciós fogása (2020-tól gyűjtött adat);
    • rekreációs halászfogás;
    • ökológiai célú, szelektív halászat;
    • halászati engedélyes halfogás továbbnevelésre;
    • bemutató halászat.

 

A mindenkori legnagyobb fogási hányad a horgászfogás, ami természetesen nem a megfogott, hanem a vízpartól elvitt (kifogott) halakat takarja. E fogásokban a turista horgászok eredményei és a horgászverseny szelekciói is szerepelnek.

A 2021. évi, összességében 4.607 tonnát kitevő rögzített horgászfogás 18,7 százalékkal maradt el az előző évitől, de megjegyzendő, hogy 2020-ban az 1176 tonnás állami támogatású haltelepítés hatása a halfogásokban egyszeri jelleggel, fokozottan érvényesült. Ezen összesített adat a fogási naplók 96 százalékának tételes feldolgozásával állt elő. Ehhez kapcsolódik az, hogy tavalyról 7.256.256 horgásznap regisztrációjáról lehet beszámolni.

 

 

Továbbra is hagyományosan a ponty a legnépszerűbb, a 3.152 tonna horgászfogás az összes fogás 68 százaléka. A sorban az elviteli mennyiség alapján az ezüstkárász, a keszegfélék, majd az amur, és a ragadozók új listavezetőjeként a harcsa következik. A jelentős, 10 tonna fölötti nagyságrendű országos fogásokhoz tartozik még sorrend szerint a süllő, a csuka, a busák, a balin, a törpeharcsák, végül a márna. Kimutatásra kerültek a kősüllő, a compó, a garda, az angolna, valamint a sügér, a menyhal és a sebes pisztráng fogásai is.

Fotó: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

A nagy állóvizek között a fogásokat tekintve első 571 tonna fogással a Balaton, majd a Tisza-tó és a Ráckevei-Soroksári Dunaág következik. A közel 1000 fő rekreációs halász az átlagos horgászfogás bő ötszörösét tudja elvinni a vízpartokról, ez közel 45 tonna halat jelent. Az ökológiai, szeletív halászat egyenlege 181 tonna, a többi lehetséges halkivétel 1 tonna alatt maradt. Összességében tehát a magyar természetes vizekből 4.833 tonna hal került ki, döntően a horgászcsaládoknál egészséges táplálékként hasznosulva, mivel a horgászfogás aránya 95 százalék. E számhoz viszont érdemes egy elgondolkoztató, egyben lehangoló adatot rögtön hozzátenni: Magyarországon a kárókatonák valós, számításokon alapuló halfogyasztása 4.000 – 6.000 tonna/év, tehát több, mint az összes emberi fogyasztás!

A 2021. évben a horgászok által finanszírozott haltelepítések mértéke 4.749 tonna volt, ezt a 4.607 tonnás elvitellel érdemes összevetni. A telepített állományok értéke közel 5 milliárd forint, s ezzel a befektetéssel döntően az állami halvagyon növekedett. Először fordult elő, hogy a telepítések mennyisége meghaladta a horgászfogásokat! Az viszont — összevethetőségi logikával a részleges, de egy éves belüli statisztikai „átcsúszások” ellenére is — nagyon elgondolkodtató, hogy közel 1.200 tonnával több ponty került be a vizekbe, mint ami a beírt fogási adatokban szerepelt. Mindez, ha csökkenő mértékben, de igaz volt a 2020. és a 2019. évre is.

 

 

A telepítések 91 százaléka, 4.870 tonna a ponty, ez 11,1 százalékos csökkenés a tavalyelőtt 24,2 százalékos részarányt képviselt intervenciós telepítéshez, tehát a horgászszervezetek az akkori nagy állami segítség mintegy 50 százalékát ki tudták — még — gazdálkodni. Érdemes rögzíteni, hogy ha a „kallódó” halakat és velük szemben az éves súlynövekményt is figyelembe vesszük bátran kijelenthető, hogy a telepítési/fogási egyenleget tekintve a hazai vizek pontyállománya a horgászati célú halgazdálkodási tevékenység okán folyamatosan gyarapszik.

Fotó: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

A pontytelepítések után az egyre jobban megbecsült keszegfélék következnek, majd a legdrágább hal, a süllő, ezután pedig a telepítési korlátozások ellenére népszerű amur. A további rangsorban gyakorlatilag azonos mennyiségben jön a csuka és a harcsa, majd a sok helyen óvott-féltett compó, a tömeges jelölt telepítésekkel középtávon általunk újra korlátozottan foghatónak álmodott kecsege, a megmentendő széles kárász, a balin, végül a sügér és a sebes pisztráng zárja a sort. A számok tükrében örvendetes volt a keszegfélék és a csuka, süllő telepítések jelentős növekedése, de látva a jelentős árváltozásokat és mellette a termelés aszályhelyzet okozta visszaesését, sajnos valószínűsíthető, hogy ezek az adatok tartós rekordok maradnak a következő években is – írják közleményükben.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: origo.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva