sonline.hu | 2022.11.26. 10:00
Balesetet okozott az M7-esen majd elhajtott a külföldi sofőr
Segítségnyújtás nélkül hajtott tovább az autópályán, miután balesetet okozott egy külföldi férfi, most a Kaposvári Járási Ügyészség emelt vádat ellene.

A Kaposvári Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat azzal a harmincas éveiben járó, külföldi állampolgárságú férfival szemben, aki az M7-es autópályára történő felhajtásakor nem biztosított elsőbbséget a pályán szabályosan közlekedő személygépkocsinak.

Fotó: Shutterstock

 

A vád lényege szerint a vádlott 2022 júniusában egy lakóautóval ment fel Balatonkeresztúrnál az M7-es sztrádára. A sértett ekkor a külső forgalmi sávban közlekedett 130 kilométeres sebességgel. A férfi a gyorsító sávból úgy tért rá a pálya külső sávjára, hogy nem adta meg az elsőbbséget a mögötte pusztán 10 méterre lévő sértetti járműnek. A sértett az ütközést már csak úgy tudta hárítani, hogy autóját hirtelen balra kormányozta. A vétlen sofőr ezzel a manőverrel a vádlott kocsiját elkerülte, de a nagy sebesség és az ismételt balra kormányzás miatt a szalagkorlátot már nem.

A vádlott észlelte a balesetet, azonban mindössze pár másodpercre állt csak meg, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A sértett és egyik utasa nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a személygépkocsiban jelentős anyagi kár keletkezett. Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában felfüggesztett börtönbüntetést és járművezetéstől eltiltást indítványozott a férfival szemben.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: Shutterstock

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva