Tóth B. Zsuzsa/veol.hu | 2022.12.31. 18:00
Idén is népszerű volt a tapolcai kolbásztöltő és forraltbor-főző verseny
A népszerű „Malackodás” kolbásztöltő versenyre idén közel húsz csapat nevezett, ráadásul az elmaradt forraltbor-főző versenyt is most tartották meg a Malom-tó partján, közel ennyi indulóval. A szíves kínálgatásnak köszönhetően senki sem maradt éhes vagy szomjas délben.

A kifejezetten jó illatok is vonzották pénteken a turistákat a tópartra, a finomabbnál finomabb kolbászok és a meleg, fűszeres borok versenyére idén is sokan kíváncsiak voltak. Ebben az évben a korábbinál több vidéki csapat nevezett, a helyiek mellett új együttesek indultak, többen visszatérőkként versengtek, valamint a fiatalok szintén szép számmal képviselték korosztályukat.

A Válogatott fakukacok egy helyi cég asztalosaiként ugyancsak töltöttek kolbászt, és forralt bort is készítettek
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/veol.hu

A Tapolcai Öregfiúk és a Tapolca Városért Egyesület tagjai között jelentős átfedések voltak, de ők csak kolbászt töltöttek idén. A tapolcai gyökerű Damajuka csapat neve a helyi Pál Ottóné unokáinak kezdőbetűiből állt össze. A külföldön élő és dolgozó fiatal családtagok Tapolcán debütálva bajai módon ízesítették a kolbászt, az alapfűszerek mellett nem sajnálták a húsból a rozmaringot, kakukkfüvet és az asztalt paradicsomot sem.

A Tapolca Városért Egyesület tagjai csak kolbászt töltöttek idén
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/veol.hu

A helyi Üstökösök visszatérők, a családi csoport tagjai forralt borral is indultak. A Válogatott Fakukacok egy helyi cég asztalosaiként ugyancsak töltöttek kolbászt és forralt bort is készítettek, de ezen a versenyen első ízben mérettek meg. A monostorapátiak a borverseny első helyezett Bokréta Nagycsaládos Egyesület csapatával és az Önkéntes Tűzoltó Egyesület színeiben neveztek, összetartva, egymást is erősítve, többszörös visszatérőként sütve a kolbászt és fűszerezve a bort. A csak kolbászt töltő Vikingek korábban más néven indultak, de a lelkesedésük változatlan maradt. A tapolcai Rhodius Sivatagi Pontyok harminc év alatti tagjai először neveztek, de rögtön minden kategóriában. Jó szomszédságot ápoltak a mellettük tevékenykedő miskolciakkal, akik régi baráti kapcsolatok révén először töltöttek kolbászt a tóparton. Állították, hogy a bort 75 fok fölé nem szabad melegíteni, tilos forralni. A kolbászba ők rengeteg fokhagymát tettek, azonban a fűszerezés többi fortélyát nem árulták el.

A Rhodius Sivatagi Pontyok harminc alatti tagjai először neveztek
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/veol.hu

A Momo 40 csapat tagjai korábban külföldön éltek és dolgoztak. Életkoruk nem volt magasabb 40 évnél, tudásukkal pedig a harmadik helyet érték el. A fiatalok egy jelképes kolbászutazást illusztrálva a magyar mellett német és angol kolbászt töltöttek paprika nélkül, de oregánóval és kakukkfűvel, karamellizált hagymával. A Lokálpatrióták a MÁV Zrt. csapatával karon fogva ügyeskedtek. Jól is tették, mert a vasutasok ezúttal is a dobogón végeztek, mégpedig annak a legfelső fokán, ami a kolbásztöltést illette.

A Momo 40 csapat tagjai jelképes kolbászutazást illusztrálva a magyar mellett német és angol kolbászt töltöttek
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/veol.hu

A Kolb-ászok baráti közössége első ízben sütött-főzött ilyen néven, a Zalaszántói Fiúk pedig, ahogy egyik évben sem, úgy most sem hiányozhattak a téli gasztronómiai versenyről. Idén a második helyre kapaszkodtak fel forralt borukkal. Az Önkormányzat Borvirágai rengeteg citrusfélével ízesítették a forralt bort, a versenyen harmadik helyezett Borklub az érett alapanyagokra szavazott, ezért a frissen darált hús sütéséről lemondtak. Érett, félszáraz merlot-ból készítették a forralt bort, megtartva az ital alaptulajdonságait, de a szokásos fűszerek mellett lepirított cukorral, vaníliával, kis citrommal és naranccsal ízesítve azt.

A Kolb-ászok baráti közössége első ízben sütött-főzött ilyen néven
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/veol.hu

A Tanúhegyek Egyesület mindig igen aktív, népes csapata a jól megérdemelt második helyezést érte el a kolbásztöltő versenyen. A palettát színesítette az Egységben Tapolczáért Egyesület mindig jelen levő csoportja, az Eszterházi csapat és a konyhában is jeleskedő Batsányi Táncegyüttes.

A Tanúhegyek Egyesület csapata második lett kolbásztöltésben
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/veol.hu

A Fiúk csoportja, a Zoi Kingdom és a Plant Revolt fővárosi csapata virtuális különdíjat kapott. Utóbbi kettő vegán kolbászt töltött. Hús nélkül, zöldborsófehérjéből készítették az alapot, annak extrudált változatát hidratálták vissza, majd aprították, fűszerezték a klasszikus kolbászfűszerekkel. A növényi, ehető cellulózbőrbe töltött vékony kolbász íze a fűszerezésnek köszönhetően megközelítette a klasszikus, sertéshúsból készült kolbászét, amellett koleszterin- és gluténmentes, könnyen emészthető.
A program ceremóniamestere Szakál Miklós műsorvezető volt, aki frappáns összekötő szövegeivel színesítette a délelőttöt a Malom-tó partján.

A helyi Méhészek sem akartak kimaradni a versenyből, forralt borral neveztek
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/veol.hu

 

Tapolcára tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Tóth B. Zsuzsa/veol.hu

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva