Szijártó János/veol.hu | 2023.01.03. 06:00
Több mint ötszázan csobbantak újévkor Szigligetnél
Szikrázó napsütésben csobbantak a Balatonban szilveszterkor. Videó!

Több mint félezren csobbantak újévkor a Balatonban

Több mint félezren, egészen pontosan ötszáztizenketten csobbantak a Balatonban Szigligeten január elsején, az érdeklődők száma a szervezők becslése szerint meghaladta az ötezret.

Hatalmas érdeklődés övezte Szigligeten az Újévi csobbanást

A hagyományoknak megfelelően az Újévi csobbanás szervezői december 24-én a szigligeti strandon fürdőruhára vetkőztek és bevitték a feldíszített karácsonyfát a Balatonba, amelyet január elsején a csobbanás résztvevői nagy versenyfutás után hoztak ki a vízből.

A hagyományos újévi programot korábban is hatalmas érdeklődés övezte, ám a vírus okozott kényszerű szünetet. Azonban most ismét eldördült a startpisztoly, pontosabban az ágyú 14 órakor, és indulhatott a roham Papp Gergő lelkesítő szavai és Balassa Dániel szigligeti polgármester köszöntője után.

Hideg víz és szikrázó napsütés

A csobbanásra ezúttal is bárki jelentkezhetett, de csak azok mártózhattak meg a hideg vízben, akik erre a helyi orvosi vizsgálaton engedélyt kapnak.

Az új esztendő első napja kifejezetten kellemes, napos időz hozott, így nem a jeges Balatonba gázolt be a félezer fürdőruhás ember, s bár alul a víz hideg volt, de a fentről érkező szikrázó napsütés ezt feledtette a résztvevőkkel.

A szigligeti strandon egész napos program várt mindenkit, csobbanót és nézőt egyaránt, és a gasztronómiai élvezetekről is gondoskodtak a házigazdák. A helyi vendéglátósok, borászok egyebek mellett meleg teával, borral és forralt borral, babgulyással, lángossal, kürtőskaláccsal várták a vendégeket.

Déli 12-től a Yesterday zenekar koncertje biztosította a jó hangulatot a strandon, majd ötven perccel később a Beatles-emlékzenekar lépett színpadra. 13.50-kor vonultak fel jelmezben, fürdőruhákban a csobbanók, majd pontban 14 órakor ágyúlövésre és a Yesterday zenekar vérpezsdítő zenéjével indult az Újévi csobbanás.

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: veol.hu/Szijártó János

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva