Szijártó János/veol.hu | 2023.03.30. 18:00
Elkezdődtek a kivitelezési munkák a badacsonyi mólónál
Munkagépek tűntek fel a napokban Badacsonyban a strandbejárat és a móló környékén. A régóta húzódó bontás-építés, szellemépületként mutatkozó Tátika és környezete pályázati forrásból újul meg.

A szemmel láthatóan is jelentős volumenű beruházás kapcsán a Badacsony és Térsége Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (BTTF) vezérigazgatója, Brájer Éva elmondta, hogy a GINOP – 7.1.9-17-2018-00018 pályázat egyik konzorciumi tagja, a badacsonytomaji képviselő-testület tavaly augusztus 31-én hozott döntése alapján átvette a Tátika épület és környezetének beruházásokra vonatkozó költségvetési tételeit és ezzel a projekt végrehajtásának feladatait. A konzorcium vezetését, a pályázat korábbi benyújtójaként, továbbra is Badacsonytomaj önkormányzata látja el.

Új közbeszerzési eljárás kiírása, majd új szerződések megkötése után megindultak a munkálatok a Tátika, a móló környékén
Fotó: Szijártó János/Napló

 

– A társaság, a beruházás végrehajthatóságát figyelembe véve elvégeztette a tervek felülvizsgálatát, majd új közbeszerzési eljárást indított. Az eljárásra beérkezett ajánlatok bírálati folyamatának lezárása után, a két nyertes kivitelezővel megkötötték a vállalkozói szerződéseket és ezek alapján a munkaterületek műszaki átadása is megtörtént. A kivitelezési munkák elkezdődtek – fejtette ki Brájer Éva. Hozzátette, hogy a Badacsonyba érkező vendégektől előre is elnézést kérnek, mivel a mólónál az építkezési munkálatok miatt a gyalogos közlekedésben kellemetlenségek adódhatnak, ám bíznak abban, hogy a fejlesztések mindenkit kárpótolnak mindezért.

 

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Szijártó János/Napló

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva