likeBalaton.hu | 2023.04.08. 10:00
Van már levendula a kertedben?
A levendulát könnyen szaporíthatod magad is. Ráadásul egyforma virágaid lesznek a kertben. Persze, érdemes próbálkozni a hibridekkel is, hogy vajon mi nő ki a kis magból.

A levendulát március elején célszerű megmetszeni, hogy aztán nyárra a legszebb formájában pompázzon. Ha nincsenek megmetszve a tövek, túlságosan buják, kócosak lesznek és elveszítik szép formájukat. Nem lesz kompakt és dús a növény, akár fel is kopaszodhat. A tavaszi metszést tehát meg kell ejteni, a leeső hajtásvégek pedig éppen jól jönnek dugványozáshoz!

Nem mindig lila a levendula

A levendula az általános elképzelések szerint általában lila vagy ibolyaszínű virágokkal rendelkezik. Azonban a levendula virágainak színe változó lehet a fajtától és a növényi körülményektől függően. A levendula virágai lehetnek világosabb vagy sötétebb árnyalatúak, az ibolya és a kék közötti árnyalatokban is változhatnak. Néhány fajta például fehér vagy rózsaszín virágokkal is rendelkezik.

Több színben is létezik levendula
Fotó: shutterstock

 

 

Így kell dugványozni a levendulát!

Nemcsak azért szoktuk dugványozással szaporítani a levendulát, mert nagyon költségtakarékos megoldás! Azért is érdemes nekiállni, mert ez egy biztos módszer arra, hogy fajtaazonos, teljesen megegyező tulajdonságú töveid legyenek. A levendula metszésekor hozzájuthatsz olyan kicsi, de erős hajtásokhoz, amelyek sikerrel felhasználhatók. Egy tőről akár 10-15 dugványt is vághatsz. Az ágacska alsó részét meg kell tisztítani a levelektől. Ha elágazó a hajtás, az sem baj, akkor ketté lehet szedni.

Érdemes szemcsés homokkal megtöltött ültetőládába dugványozni. Még jobb, ha alulra földet, felülre homokot használsz – így a megfogant tövekből elinduló hajszálgyökerek könnyen elérik a tápdús talajt. Amennyiben a csak virágföld mellett döntesz, csínján bánj a vízzel! És folymatosan figyeld, hogy ne rothadjanak ki a hajtásvégek.

A dugványok vágott végét fertőtlenítés céljából mártsd gyökereztető porba. Ha nincs ilyened, őrölt fahéj is megfelel célra, mivel fertőtlenítő tulajdonságú! Egy fakanál nyelével szúrj lyukat az ültetőközegbe, dugd bele a kis hajtást, és alaposan nyomkodd körbe. Egymástól 2-3 cm-re ültetheted a dugványokat.

Ha csak néhány tőre van szükséged, megteszi egy virágcserép is.

Ha minden ágacskát elültettél, biztosíts párás környezetet a kis dugványoknak. A meggyökeresedéshez kb. hat hétre van szükség. Ekkor lehet majd becserepezni.

Szeptemberben ceruza vastagságúak lesznek a palánták, ekkor ültesd őket végleges helyükre. Napos és meleg helyre kell ültetni a levendulát, különösebb talajigénye nincsen, szereti a meszes, agyagos, tápanyagban szegény talajt. Szárazságtűrő, viszont nagyon érzékeny a belvizes talajra! Nagyon fontos számára a sok napfény. Ha nagyon kötött a talaj, előzőleg mélyen lazítsuk fel, és keverjünk bele komposztot.

Szépség és harmónia a tihanyi levendulaültetvényen. Mezei Klára kosárba gyűjtötte a félsziget ikonikus növényét
Forrás: Pesthy Márton/Napló

 

Fontos a jó talaj

A levendula szereti a jó vízelvezetésű és jól szellőző talajt. A legjobb talaj pH-ja körülbelül 6,5-7,5 legyen. A talajnak laza szerkezetűnek kell lennie, hogy a gyökerek jól fejlődjenek és ne álljon meg a víz. A levendula tolerálja a száraz talajt, de nem szereti a túlzott nedvességet, ezért fontos, hogy a talaj ne legyen túl nedves, és hogy ne álljon benne a víz. A levendulának napos, meleg helyre van szüksége, ahol legalább 6-8 óra napfény éri naponta. Ha a talaj nem megfelelő, a levendula növekedése és egészsége szenvedhet, és az is előfordulhat, hogy megbetegszik vagy elpusztul. Ezért fontos, hogy az ültetés előtt gondosan megvizsgáljuk a talajt, és ha szükséges, javítsuk a talaj szerkezetét és tápanyagellátását a levendula egészséges növekedéséhez és virágzásához.

 

Tőosztás: nem csak profiknak!

Ha a kertedben már több éve szépen virít a levendula, tavasz elején nagy biztonsággal szétültetheted két-három vagy akár többfelé is a tövedet. A műveletnek csekély a kockázata, de azt bele kell kalkulálni, hogy az eredeti zömök, bokros levendulából kisebb tövek lesznek, melyek néhány szezon alatt erősödnek hasonló méretűvé. Már idén bőséggel fognak virágoz, de a jelentősebb bokrosodásra legalább egy évet várni kell. Mutatjuk a műveletet lépésről-lépésre:

Ásd föl a szaporítani kívánt levendulatövet a kertből és ásó segítségével vágd szét több darabra.

Tisztítsd meg a gyomnövények gyökereitől a levendula gyökérzetét.

Ültetéskor érdemes sokkal nagyobb ültetőgödröt ásni a tőosztott levendula számára, mint amekkora ránézésre indokolt lenne. Ez több okból szükséges: viszonylag nagy terület lesz gyommentes a gyenge tő körül; az ültetőgödör aljára kerülhet komposzt vagy trágya; a tőosztott levendulát 5-10 cm-el mélyebbre kell ültetni, mint ahogy a korábbi helyzete volt – így jobban megfogan a talajban.

Nyár közepére idáig juthat fejlődésben a tőosztott levendula:

Nyár derekára idáig juthatunk a tőosztott levendula tövekkel
Fotó: Lakáskultúra

 

Levendulát magról is nevelhetünk

A hibrid fajtákból, ha magról szaporítod őket, meglepetés utódokat fogsz kapni, mert a nagyszülők tulajdonságai jelennek meg az utódokban, méghozzá eltérő mértékben.

A magvak csírázásához hideg hatásra van szükség, ezért ősszel vetik, vagy kora tavasszal. Ilyenkor a növényeken maradt néhány termésből foghatsz magot. Az elszáradt virágfüzérekből fehér papírlapra kiszórhatod az apró levendula magokat, amiket el fogsz vetni. Egyébként a fényes fekete magok 2-3 évig tartják meg csírázóképességüket. Ha tavasszal vetsz vásárolt magot, add meg a magoknak a csírázás megindulásához szükséges hideget. Ennek legegyszerűbb módja, hogy tépőzáras nejlonzsákba, palántafölddel együtt hűtőbe teszed néhány hétre.

Ha kevés levendulát akarsz szaporítani, vess cserépbe. Fogj egy cserepet, és töltsd meg kerti földdel, döngöld simára a felszínét például egy másik cserép aljával, majd egyenletesen szórd rá a magokat. A levendulamag fényen csírázik, ellentétben a legtöbb maggal, ezért fontos, hogy ne kerüljön mélyen a talajba. A felszínre szórás után egész vékony rétegben meg szórd meg homokkal vagy homok-komposzt keverékével. Ezután újabb döngölés következik. Majd irány az üvegház vagy télikert, veranda. Ott világos helyre tedd, öntözd be alaposan. A kellő párásságot fólia vagy üveglapos fedéssel biztosíthatod.

A levendulának számos jótékony hatása van

  • A levendula illóolajának nyugtató hatása van, és segíthet csökkenteni a stresszt és a szorongást.
  • A levendula illata segíthet javítani az alvásminőséget, ezért gyakran használják az álmatlanság kezelésére.
  • A levendula olaja enyhítheti a fejfájást, izomfájdalmakat és az ízületi gyulladást.
  • A levendula olaját gyakran használják bőrápoló termékekben, mivel segíthet a bőr hidratálásában, gyulladásának csökkentésében és a sebgyógyulásban.
  • A levendula olaját inhalálva vagy tea formájában fogyasztva segíthet enyhíteni a köhögést és a légúti megbetegedések tüneteit.
  • A levendula illata pozitív hatással lehet az érzelmi állapotra, segíthet csökkenteni a szorongást és javítani a hangulatot.

Fotó: mindmegette.hu / levendulás pite

Forrás: lakaskultura.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva