vg.hu | 2023.04.24. 12:00
Új kortárs múzeum nyílt a Balaton partján
A kiállított gyűjtemény harminc év után került haza Párizsból.

Megnyílt Balatonfüreden az ország legújabb kulturális-művészeti központja, a MOdern MŰtár (MOMŰ). A reformkori városrész két egykori, teljesen megújult villaépületében kapott helyet a Szöllősi-Nagy András hidrológusprofesszor és Nemes Judit képzőművész házaspár nevével fémjelzett fotográfiai és képzőművészeti gyűjtemény.

Új kortárs múzeum nyílt Balatonfüreden
Fotó: Jankó Judit / VG

A zömében a nemzetközi geometrikus, valamint konkrét művészetet reprezentáló modern és kortárs kollekció – a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program részeként – harminc év után került haza Párizsból, és talált otthonra Balatonfüreden.

A gyűjtő házaspár törekvése szerint

a több mint hetven százalékban nemzetközi művészek munkáiból álló magángyűjteményüket a köz számára szeretnék elérhetővé tenni.

Egy modern, élő múzeum a mai világunk változásaival együtt lüktető, kreatív hely, az állandó tanulás és az öröm forrása, a benne helyet kapó úgynevezett magas kultúra pedig reflektáló tükör, szellemi kaland, felüdülés és elsőrangú szórakozás.

Balatonfüred városával egy kulturális PPP-t (Public Private Partnership) hoztunk létre, ahol a város biztosítja a hardvert – az épületeket és a működtetést –, mi pedig a szoftvert

– mondta Szöllősi-Nagy András.

Az Európa összeköt címet viselő nyitó kiállítással a házaspár hangsúlyozni szeretné, hogy az elmúlt száz év politikai rezsimjeinek dacára volt kapcsolat a magyar és az európai művészek között, műveikkel reflektáltak egymásra, ami összekötő kapocs és a szellemi folytonosság bizonyítéka. A kiállítás a Blaha Lujza utcában lévő két, Batisz Miklós belsőépítész tervei alapján kívül-belül megújult műemlék villaépületben kapott helyet. A közöttük lévő átjárhatóságot a Vikár András építész által megálmodott, este kivilágított üvegfolyosó biztosítja, ami az utcáról is jól látható, és szobrok bemutatására is alkalmas. A bal oldali épületben van a recepció egy kisebb konferenciateremmel, a múzeumshoppal és két kutatószobával. A fogadóépület csigalépcsőjének orsótermében helyezték el Kelle Antal kibernetikus mobilszobrát. Ezen az elegáns csigalépcsőn lehet megközelíteni a fotógyűjtemény kiállított darabjait.

Új kortárs múzeum nyílt Balatonfüreden
Fotó: Jankó Judit / VG

 

A Találkozások címet viselő fotókiállításba Somosi Rita kurátor a gyűjteményben szereplő alkotókról készített művészportrékat, valamint az emberi munkavégzéssel kapcsolatos fényképeket választott be. A százhúsz művész alkotásait felsorakoztató nyitó képzőművészeti tárlat Rényi András kurátortól A képek játéktere címet kapta, reflektálva arra a definícióra, miszerint

a játék lényege az embernek az a képessége, hogy tükrözze a valóságot, és át is alakítsa azt.

Az állandóan változó kiállítás mellé a harmadik szinten alkalmi tárlatok kerülnek: jövőre a Franciaországban élő és alkotó, századik életévébe lépett Vera Molnar korai számítógép-grafikai munkáit mutatják be, amihez nemzetközi konferencia is kapcsolódik majd.

A MOMŰ-ben lesznek múzeumpedagógiai foglalkozások, a tágabb értelemben vett helyi közönség számára népszerűsítő eladások, vitaestek, a konferenciateremben pedig kamarazenei koncertek. Piet van Zon holland festőművész barátunk az elmúlt évtizedekben több tíz ezer eredeti darabból álló, jelentős méretű és unikális dokumentumgyűjteményt épített fel a nemzetközi konkrét művészet témakörében, amit a MOMŰ-archívum számára ajánlott fel. Nemzetközileg nyitottá, hozzáférhetővé és kutathatóvá tesszük az archívumot, a helyszínen kutatószobák állnak rendelkezésre, ahová hazai és nemzetközi kutatókat, PhD-hallgatókat, posztdoktorokat, oktatókat és ösztöndíjasokat is várunk – fogalmazott Nemes Judit.

A múzeumshopot a Vaszary Galéria üzemelteti. Itt a releváns kiadványokon, katalógusokon és könyveken túl elérhetők lesznek a gyűjteményben jelen lévő művészektől származó, aláírt, sokszorosított (nem túl drága) alkotások, amikkel a fiatalabb korosztály gyűjtési szándékát szeretnék támogatni. Farkas Anna tervezte a MOMŰ teljes vizuális identitását, a logó pedig már a nyitás előtt nemzetközi díjat nyert el.

Új kortárs múzeum nyílt Balatonfüreden
Fotó: Jankó Judit / VG

 

A Szépművészeti Múzeum vezető művészettörténésze, a Vaszary Galéria művészeti főtanácsadója, Geskó Judit a megnyitóbeszédében azt hangsúlyozta, „nem minden nap történik meg az, hogy egy a magyar és a francia fővárosban élő művész/tudós házaspár és egy derűs kisváros egymásra talál”.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter köszöntőjében úgy fogalmazott: a két épület hidat teremt a kétszáz évvel ezelőtti és a mostani Balatonfüred között.

A Füredről induló, Veszprémmel és Almádival kiegészülő kezdeményezések az egész országra, sőt Európára is hatással vannak. A kulturális örökségünkre támaszkodva, azt kinyitva a jövő felé, megtaláljuk az európai létben a magyarságunkat, a magyarságunkban pedig az európaiságunkat. Európa kulturális fővárosa most itt van, és itt is marad.

Kontrát Károly országgyűlési képviselő hangsúlyozta: Balatonfüreden remek csapat dolgozik, ami a gyönyörű adottságokat megőrzi és fejleszti. Bóka István polgármester különlegesnek, egyedinek nevezte a MOMŰ-t, ami az EKF révén valósulhatott meg.

Forrás: vg.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva