magyarnemzet.hu | 2023.06.01. 12:00
Kifejezetten jó szezont ígér az idei nyár a Balatonon
Volt ennél már magasabb is a vízszint, és azért a nyári meleg napokon akár egy centinyit is tud még apadni, úgyhogy az a jó, ha tavasszal van víz bőven a Balatonban.

A rengeteg májusi eső nem kedvezett ugyan a tavaszi balatoni turisztikai szezonnak, de megágyazott egy kitűnő nyárinak: a tó vize most 117-118 cm, ami garancia arra, hogy a víz minőségével nem lesznek gondok az idén.

Fotó: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke szerint a vendégek már érkeznek a Balatonhoz, és kifejezetten jó szezont várnak idén. Úgy fogalmazott, a májusi rengeteg eső nem kedvezett a túrázni és kirándulni vágyóknak a Balaton térségében sem, de remélik, hogy legalább a mezőgazdaságnak jó volt.

Ám ha távolabbról nézzük, és elvonatkoztatunk a kellemetlenségektől, akkor azt látjuk, hogy tulajdonképpen a tónak is jót tett a sok csapadék: a Balaton vízszintje jelenleg már 117-118 centiméter körül van, ami a kiváló vízminőség alapját biztosítja. Úgyhogy mi itt azért mégiscsak örülünk a sok esőnek, és lelkesen készülünk a nyári szezonra – mondta a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke.

Fekete Tamás azt is elmondta, volt ennél már magasabb is a vízszint, és azért a nyári meleg napokon akár egy centinyit is tud még apadni, úgyhogy az a jó, ha tavasszal van víz bőven a Balatonban. Azt is remélik, hogy sokáig kitart a magas vízszint, így majd ősszel talán a Bahart új hajóit fel is lehet hozni a Sió-csatornán. De ha esetleg mégis túl magas lenne a vízállás, akkor a Sión keresztül tudnak vizet leengedni.

A munkaerőhiánnyal kapcsolatban az alelnök úgy nyilatkozott, ez egy olyan kérdéskör, ami évről-évre előkerül csakúgy, mint a Balaton vízminősége, a lángos vagy a fagyi ára.

Fotó: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

Nem mintha nem lenne fontos kérdés, de meggyőződésem, hogy a megoldás kulcsa itt az, hogy a vállalkozók megfelelően kezeljék a dolgozóikat – fogalmazott, és azt is hozzátette, hogy ahol a munkavállalókat megbecsülik emberileg, szakmailag és anyagilag is, ott hosszú távon lehet gondolkozni, építkezni. Megemlített egy erősen meghatározó demográfiai folyamatot az országban, miszerint sajnos mi is azon nemzetek közé tartozunk, ahol a társadalom elöregedése tapasztalható, és ezért évről évre egyre többen esnek ki a munkaerőpiacról, olvad az utánpótlás.

Fekete László szerint nem csak nálunk, és nem csak Kelet-Közép-Európán, máshol is komoly bajban van a szektor, az elöregedő társadalmakban ez folyamatosan jelen lévő kihívás, amin a vendégmunkások enyhíthetnek ugyan, de teljes megoldást nem kínálnak. – Azt se felejtsük el, hogy a turizmusban nem lehet automatizálással kiváltani a humán munkaerőt, sőt, az igazán jó szolgáltatóknál a humán munkaerőnek óriási a jelentősége: merthogy emberekkel kell bánni, embereket kell kiszolgálni, programokat ajánlani, ételt adni. Végeredményben ez egy komplex szolgáltatás, amihez szakmai felkészültség és nyitott gondolkodás szükséges.

A turizmus alkalmazkodik, a vállalkozók pedig megoldják ezt is, én még nem tapasztaltam itt a Balatonon, hogy üzletek tömegesen zárnának be azért, mert nincs munkaerő – mondta az alelnök, és azt is megemlítette, hogy természetesen a szezon elején van egy nagyobb bumm, amikor kinyitnak az egységek, akkor nagyobb a kereslet a munkaerő iránt, egyfajta elszívó hatás érződik a piacon, ahogy megnövekszik a kereslet, de utána minden évben beáll az egyensúly.

A vállalkozók többsége ehhez a kihíváshoz mostanra már felnőtt.

A Balaton körül rengeteg olyan település található az alelnök szerint, ahol a mai napig ingyenes a parkolás. Sőt, majdnem minden településen van ingyenes strand is, amely, ha nem is óriási, de be lehet jutni a vízbe. Tehát aki tudatosan megtervezi a nyaralását, az az elvárásainak és a büdzsének megfelelően talál is megfelelő szolgáltatásokat, ez biztos – tájékoztatott Fekete Tamás.

 

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: magyarnemzet.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva