Mészáros Annarózsa | 2023.06.10. 16:00
Barangolás a Kis-Balatonnál
Tüskevár, Téli Berek, Diás-sziget. A Kis-Balaton rögtön beugrik erről a három névről.

A Kis-Balaton első üteme a 80-as évek közepén létesült, azzal a céllal, hogy a Balatonban lezajló eutrofizáció, az algaképződés a Keszthelyi-öböl elé helyeződjön. A Zala és sok kisebb patak hordalékát, sok más mellett a foszfor- és nitrogén formákat azóta itt dolgozza fel a természet.

 

A második ütem részleges elárasztása 1992-ben kezdődött, majd a rendszer átalakítása után 2015-ben zárult le. Ez a rendszer a Zala vizét napjainkban körülbelül 120 nap alatt vezeti a Balatonba.
A tározók kialakítása előtt a Zala Zalavártól 15-20 nap alatt ért ide a fenékpusztai befolyóhoz. Rendkívül kis esésű, lassú folyású volt korábban is a terület.
Azzal, hogy el lett árasztva, és több mint 100 km-nyi töltéssel lett terelve a víz, a természetnek van ideje feldolgozni a tápanyagokat.
A rendszer csodája, hogy 26 műtárgy, zsilipek, hallépcsők, hidak biztosítják, hogy a víz a területen maradva megtisztuljon, mégis egy rendkívül gazdag természeti környezetté vált, több mint 300 védett faj található a területen, természeti értékei is kimagaslóak.

Kis-Balaton páratlan természeti értékei miatt mindig is fokozott érdeklődés volt a terület megtekintése iránt, ezért Fekete István nyári „lakául” szolgáló Diás-szigetet egész évben, vezetett formában, látogathatóvá tették.

 

Nézd meg a Kis-Balatonnál készült képeinket!

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva