Sáringer-Kenyeres Tamás, entomológus szakértő évtizedek óta foglalkozik a szúnyogokkal, élettanukkal.
– A mai szemmel nézve teljesen elvetemült módszerekkel próbálták kezelni a szúnyog kérdést egykoron: az akkor rendelkezésre álló kémiai anyagokkal próbálkoztak, megnézték milyen azok hatékonysága, és amelyik jónak ígérkezett, azt elkezdték folyamatosan használni, főként a kiemelt turisztikai övezetekben – vezeti fel beszélgetésünket a szakértő. – Együtt élni együtt tudunk a szúnyogokkal, legalábbis tudtunk hosszú ideig, de amikor az ember pihenésre vágyik, akkor nem szeretne viszketni, vakarózni. A kellemetlen pillanatok helyett kikapcsolódásra vágyunk, grillezni szeretnénk, vagy kifeküdni a tópartra és ott az egész éves munkát kipihenni. Ebből fakadt, annak idején, a SZOT – szakszervezeti – üdülők üzemeltetői felkérték a permetezőgéppel rendelkező termelőszövetkezeteket – hogy elsősorban az üdülők környezetét, akármilyen kémiai rovarirtószerrel is, de permetezzék le, hogy az oda látogatók nyugalma biztosítva legyen.
A mezőgazdaságban használatos rovarölő szereknek egy jó része nem szelektív. Legtöbbje a “mindent visz” kategóriába sorolható volt. Ennek ellenére, maga az ember a felhasználás módjával tud szelektálni: vannak olyan rovarok, amik éjszaka repülnek, vannak, amelyek napközben aktívak. A szúnyogok például hajnalban vagy napnyugta környékén mozognak igazán, így logikusan ebben az időszakokban zavarnak bennünket.
Nem az órát, a Napot nézik
A szúnyogok a napot nézik, nekik az a “nagyóra” és ahhoz igazodva indul el az aktív életciklusuk. Hajnalban és napnyugta környékén a leginkább olyanok a hőmérsékleti-, pára- és szélviszonyok, mely mellett törékeny testükkel is biztonsággal útra kelhetnek. Természetesen napközben is léteznek, de akkor különböző helyekre (bokrokba, füves területekre) visszahúzódva nyugalmi állapotban vannak.
– Ha a védekezéskor a szúnyogok aktivitásához igazítjuk a szerek kijuttatását, akkor az előtte és utána aktív rovarok már nem károsodnak: de ez nem egy készítményből eredő szelekció, hanem a felhasználásból adódó kímélés. Így például a méhekkel szemben nagyon jól lehet ezt alkalmazni, mert napnyugtakor a méhek 99 százaléka már visszavonult a kaptárba, már a nyugalmi időszakukat élik, míg a szúnyogokat még pont el tudjuk csípni. Persze ezzel együtt, a szúnyog mellett az akkor aktív rovarok még kint vannak, tehát így sem tudtunk teljes mértékben szelektálni, de a törekvés is önmagában pozitív.
– Ahogy bekapcsolódtak azok a kutatók és tudósok a védekezésbe, akiknek az iránymutatására szükség volt időről időre, úgy bejött az a szemlélet, hogy álljunk meg, gondoljuk át, és próbáljuk ezt fenntartható, normális módon csinálni. Nézzük meg, hogy van-e biológiai lehetőség – melynek lényege a lárvák elleni védekezés. A szúnyoglárva pocsolyákban, pontosabban kisebb- nagyobb kiterjedésű sekély állóvizekben él. Lehet ellenük gázolajjal is védekezni – hoz egy extrém példát Tamás az 1930-as évekből –, hiszen az is lehetetlenné teszi számukra a vízfelszínen történő légzést és pusztulásukat okozza. De nyilván nem az a megoldás, hogy szennyezzük a vizeket és így megússzuk a szúnyogokat, vele együtt az összes ott élő rovar és egyéb élőlényt is elpusztítjuk. Idővel kialakult az a szemlélet, hogy valamilyen elfogadható biológiai és kémiai rendszer használata lenne szükséges. Ennek hatására elindult a szerek szelekciója. Egyetemek, kutatóhelyek által feltárt információk alapján indult el egy tanácsadói rendszer. Magyarországon talán legrégebb óta a keszthelyi egyetemen foglalkoznak magával a szúnyoggal, illetve az az ellene történő védekezéssel is. Édesapám itt dolgozott, annak idején őt kérték fel a balatoni biológiai és kémiai szúnyoggyérítés megszervezésére.
A hetvenes években egy izraeli tudós, Yoel Margalith, a Negev sivatagban megtalálta a Bacillus thuringiensis israelensis nevű baktériumot, mely által termelt toxin jó alternatívának ígérkezett a lárvák elleni biológiai szúnyoggyérítésben. Kimutatta és rájött arra, hogy ez a toxin speciálisan csak a szúnyoglárvákat irtja. Ezzel elindult a biológiai szúnyoggyérítés térhódítása.
A szakértő szerint a kémiai védekezés viszonylag egyszerű.
– Ki kell jelölni a területet, meg kell határozni, hogy mivel, hol, mikor, milyen technológiával végezzük – aztán kijuttatjuk és tulajdonképpen kész is.
A biológiai védekezés már jóval bonyolultabb feladat. Először is szaktudás kell hozzá. Szükséges az entomológusi felügyelet – a rovarok biológiájához értő szakember, akinek ma már a térinformatikában is otthon kell lennie. Először fel kell mérni, hogy hol vannak lárvatenyészőhelyek. Én ott voltam a hőskorban is, amikor végigjártuk édesapámmal és dr. Tóth Sándor bácsival a Balaton térségét, és jelöltük 1:10.000-es katonai térképeken, hogy hol látunk vizuálisan lárvatenyészhelyet, és azt megpróbáltuk – szintén vizuálisan – megbecsülni, hogy mekkora lehet annak kiterjedése, hova esnek a szélei, meddig alkalmas a szúnyoglárvák fejlődéséhez. Ezeket most már egy drónnal készített megfelelő felbontású kép, vagy műholdkép alapján, megfelelő szoftver segítségével, könnyű kiszámolni. A lárvatenyésztőhelyeken meg kell nézni, hogy milyen azok környezete, területükön milyen növények fordulnak elő például (ez alapján lehet következtetni az elöntések számára, jellegére). Ha ez a feltárás megvan, tehát a kezelendő tenyészőhelyek földrajzi helyzete ismert, akkor jön a következő lépés: a lárvák megfigyelése és meghatározása. A meghatározás azért is fontos, mert az alapján dönthetjük el, hogy az embert is bántó csípőszúnyogok fejlődnek-e a tenyészőhelyen (számos faj nem ember, hanem például madarak vérével táplálkozik), illetve, hogy azok érzékeny lárvastádiumban vannak-e vagy sem.
A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!
:
Nyitókép: pixabay