Gyűjtőköre négy nagyobb téma köré csoportosítható; a közlekedés, a gyógyfürdő, az Anna-bál és Balatonfüred reformkori története. A múzeum épületében található a Helytörténeti Gyűjtemény könyvtára, valamint a Látogatóközpont.
Füred a Magyar Királyság dísze
A látványos, interaktív kiállítás a több mint háromszáz éves múltra visszatekintő fürdőtelep központjának, az egykor Savanyúvíznek nevezett részének XIX. századi életét mutatja be a közlekedés, a gyógyfürdő/fürdőélet, az Anna-bál és a színházi élet vonatkozásában. A kiállítás gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt tartalmas kikapcsolódást ígér.
A több mint háromszáz éves múltra visszatekintő fürdőtelep központja a savanyúvíz kútnál alakult ki. Vizét ivókúrára, a néhány méterrel keletebbre fakadó forrás vizét pedig juhtej-savóval keverve tüdőbetegségek gyógyítására használták. Flasker András seborvos 1702-től már gyógyászati tevékenységet folytatott. A tihanyi apátság 1755-ben megvásárolja az egykori Flasker-féle birtokot és a füredi határához csatolja. A kút köré épültek a gyógyulni vágyó vagy szórakozni akaró vendégek ellátását szolgáló apátsági és magánépületek.
Balatonfüreden a reformkor óta a fürdőidény kiemelkedő és egyben záróeseménye volt az Anna-bál. A hagyomány szerint Balatonfüreden 1825-ben rendezték az első Anna-bált Horváth Anna-Krisztina tiszteletére aki ezen a bálon találkozott Kiss Ernő huszár főhadnaggyal. A megismerkedésből szerelem lett, majd a fiatalok 1826-ban örök hűséget esküdtek egymásnak.
Az első báli tudósítás a Honművészben jelent meg 1836-ban. Bálkirálynőt először 1862-ben választottak Kozma Irma kisasszony személyében.
„Füred, a magyar királyság dísze” című kiállításhoz
A kiállítás a Balatonfüredhez több szállal kötődő Németh László Kossuth-díjas írónak állít emléket, aki gyakori vendége volt a korabeli szellemi központnak számító Lipták-háznak és a város rendezvényeinek.
Füredi beszéd – részlet
(elhangzott a balatonfüredi gimnázium új épületének avatásán)
Füredi barátaim megkértek, jöjjek el, szóljak néhány szót ezen az épületavató ünnepségen. Akihez ezt a kérést intézték, mint ők is tudják, évek óta nem lépett előadói emelvényre, s amennyire én tudom, nem lép ezután sem. Ha a bennem vigyázó orvosra s a művének felelős íróra hallgatnék, ide sem utaztam volna le. Ők azonban a hajdani tanárhoz fordultak, s az nem engedte lebeszélni magát, hogy az új falak közt régi emlékeit s a (számára már zárt falat jelentő) jövőt tapogató reményeit az új otthon lakóival meg ne ossza.
Ebben az új épületben se úgy foglalja el diák s tanár helyét, mint akik katedra s padok, anyagközlés és visszaadás régi cseréjére ültek be, hanem mint a világ tiszteletét kivívandó roham újoncai és altisztjei, akik fölött a tisztek és főtisztek azok a holt s élő nagy magyarok, a Csokonaik, Arany Jánosok, Bolyaiak, Bartókok, akik hittek, nem tudtak nem hinni benne, hogy a sivatag legyőzhető, s az emberi művelődés nagy szivárványában a Föld fölé irt szebb jövőt ígérő ívben a magyar színnek is van helye, s népünk nem mint tíz egynéhány millió magyarul beszélő tömeg, hanem mint felemelt fejű nemzet mehet át alatta. 1964. január 18.
A kiállítás dr. Németh Ágnes, dr. Németh Judit és dr. Praznovszky Mihály rendezte.
A kiállított tárgyak és dokumentumok a család és a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonát képezik.
