Jókai Mór Emlékház – Balatonfüred
Helyszín Balatonfüred, Honvéd utca 1
Az országban szinte egyedülálló író-ház bepillantást enged a Jókai család füredi mindennapjaiba, felidézi társasági életük hangulatát.

Enteriőr típusú kiállítással várja látogatóit a Jókai Mór Emlékház. Jókai Mór az 1870-ben épült villában írta a máig talán legnépszerűbb regényét, Az Arany embert, és más, a Balatont népszerűsítő novelláit, hírlapi cikkeit. A látogató a Jókai villába belépve több mint száz esztendővel visszaforgatva az idő kerekét eredeti Jókai relikviák közt találja magát, neves írónk íróasztalát megérintve juthat közelebb hazánk egyik legnagyszerűbb korszakához, s egyik legkiemelkedőbb írójának életéhez.

Nyitva tartás: szerda-vasárnap: 10.00-18.00

Állandó kiállítás

Jókai Mór 1857. évi első füredi látogatása mély hatással volt rá és feleségére, Laborfalvy Rózára. A táj szépsége mellett a fürdő hangulata annyira vonzotta a házaspárt, hogy attól fogva rendszeres vendégei voltak Fürednek, majd 10 évvel később megvásárolták a telket, amelyen a napjainkban emlékmúzeumként működő villa áll. A koraeklektikus stílusban épült nyaraló 1870 őszén még nem volt teljesen készen, de Jókaiék már az év nyarán birtokba vették. Déli verandája felett kőbábos mellszobrokkal díszített teraszról lehetett gyönyörködni a Balaton és Tihany felé nyíló kilátásban. A bejárat előtt látható Flóra szobrot valószínűleg az épület későbbi tulajdonosa helyezte el.

Jókai több regénye kötődik a villában töltött nyarakhoz: Az Arany ember, a Fekete gyémántok, a Szegénység útja, a Damokosok, a Három márványfej, valamint számos, a fővárosi lapok számára írt elbeszélés, rege és fürdői témájú cikk született itt.

Jókai felesége halála után 1889 elején eladta a villát Michelini János veszprémi gabonakereskedőnek. A Jókay család 1908-ban visszavásárolta a nyaralót. 1954-ben, az író halálának 50. évfordulójára az épületben megnyitották az ország egyetlen Jókai Emlékmúzeumát. 1992-től minden év májusában, az író halálának évfordulóján a Jókai Napok rendezvénysorozattal emlékeznek rá tisztelői.

A felújított Jókai-villa 2010 májusa óta emlékházként, az országban szinte egyedülálló író-ház enteriőr típusú kiállítással várja látogatóit, felidézve a szellemi miliőt, bepillantást engedve a család füredi mindennapjaiba. Ugyanúgy megtalálható itt Jókai íróasztala, nevezetes távcsöve, botgyűjteményének, valamint híres ásvány- és csigagyűjteményének jeles darabjai, mint felesége színpadi kellékei és egyéb relikviái. A korhűen berendezett konyha mellett olyan érdekességek várják a látogatót, mint Jókai saját készítésű rajzai, miniatúrái vagy elefántcsont-faragványai.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva