Péter Árpád | 2024.09.09. 14:00
Új fesztivál a Balaton partján
Hagyományteremtő szándékkal háromnapos fesztivált rendeznek Balatongyörökön, mint a szervezők megfogalmazták: az egészség, a sport és egymás megismerésének jegyében.

A Vállalkozók Balatongyörökért Egyesület idén március 20-án alakult, első programjuk pedig a Györök örök címet viseli, amelyet szeptember második hetében rendeznek.

– Ennek célja, hogy bemutatkozzunk egymásnak, illetve a hozzánk látogató vendégeknek egyaránt. Színvonalas, vidám szabadidős és sportprogramokat kínálunk szeptember 13. és 15. között, hogy minél jobban megismerhessék a hozzánk érkezők gyönyörű kis falunkat és az itt élő, dolgozó vállalkozókat – fogalmazott Hullay Ferenc fő szervező, a Vállalkozók Balatongyörökért Egyesület tagja, hozzátéve: egy sportáruházat nyertek meg támogatóként, de maguk is a zsebükbe, pénztárcájukba nyúltak a siker érdekében.

A Györök örök fesztivál több helyszínt felölel, így a strandot, a móló melletti rendezvényteret, a Balaton utcai nagyparkolót, a Kneipp élménysétányt és a közeli sportpályákat is. A díjmentesen látogatható program során pedig értékes nyereményekért versenghetnek a látogatók.

Györök örök. Ezt hirdeti a program, amelyet a helyi vállalkozók szerveznek
Fotó: Varga Virág

Hullay Ferenc elárulta: augusztus vége óta a rendezvény gasztropontjain és a Tourinform-irodában elérhető az az útlevél, amelybe különböző feladatok teljesítéséért, illetve a szolgáltatóknál tett látogatások alkalmával pecséteket lehet gyűjteni. Akinek 15 lenyomata összegyűlik, részt vehet a fődíjsorsoláson, amelyet a zárónapon tartanak.

A rendezvény fénypontja – ha tetszik: akár szó szerint… – a helyszínen megvásárolható úszó lámpások közös vízre engedése lesz szombaton 19 órától. Az Ázsiából származó hagyomány szerint ezek a fényes eszközök megszabadítanak minden bajtól, betegségtől, magukkal viszik a rosszat és valóra váltják a kigondolt vagy rájuk írt kívánságokat, fűzte hozzá a fő szervező, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy további információk és érdekességek a fesztiválról a Vállalkozók Balatongyörökért Egyesület közösségi oldalán találhatók.

A rendezvényen kitelepülő árusok is várják a vendégeket a móló mellett, házigazdaként pedig Kautzky Armand Jászai-Mari díjas színművész és Varga Virág, a Hévízi Televízió szerkesztő-műsorvezetője, az egyesület tagja tartja majd szóval a publikumot.

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


Forrás: zaol.hu
Nyitókép: Varga Virág

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva