Mind anyai, mind apai ágon magyarok voltak a nagyszülei, akik a két háború között vándoroltak ki Kanadába. Dohánytermesztéssel foglalkoztak, farmon laktak. Ebben a vidéki környezetben nőtt fel Róbert és testvérei.
A nagyszülők magyarul beszéltek otthon, a nagymama sok magyaros ételt készített, hogy a gyerekek megismerjék gyökereiket. Mondhatni egy magyar diaszpórában élt a Gilvesy család, szinte karnyújtásnyira a Niagara vízeséstől.
A környezetükben volt két magyarház és magyar templom. Minden évben templomi búcsúkat tartott a magyar közösség. Nekik sikerült a külhonban is megőrizni saját kultúrájukat és hagyományaikat, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a jövő nemzedékét is megismertessék a származásukkal, gyökereik adta magyar kultúrával. Ilyen gazdag szellemi közegben nőtt fel Róbert, aki eredeti foglalkozását tekintve építészmérnök.
A munka kapcsán és talán a világra nyitott lényéből fakadóan Kanada után élt egy darabig a varázslatos Párizsban, majd ’94-ben Magyarországra érkezett. A fővárosban statikai mérnökként dolgozott egy projekten. A rövid távú munkából hosszútávú magyarországi tartózkodás lett. Tíz évet élt Budapesten, szakmája mellett, több üzleti vállalkozást is sikerre vitt, de mindig érezte, valami hiányzik az életéből, hogy a története még nem egészen kerek.
A kreativitás az alkotás szabadsága vonzotta, és mivel vidéki létben nőtt fel a természet adta nyugalomra is egyre inkább vágyott. Nem volt véletlen a találkozása a magyar toszkán védjeggyel oly sokszor ellátott tájjal. A Szent György-hegyen építész szemmel észrevett egy műemlék épületet, ami egy Esterházy-présház volt, eredeti pompájától megfosztva. Elhagyatottan állt, omladozó falaival mementóként az utókor számára, hogy egykoron milyen szép is lehetett. Rögtön tudta, hogy itt neki dolga lesz, hogy ez az a miliő, amiben ő az életét élni szeretné.
– Ahogy elém tárult a tanúhegyek látványa ezzel a romos pincével, körvonalazódott a jövőm. A vidéki gyökerek és a borszeretet kettősségéből, lassan kialakult, hogy létrehozok egy saját borászatot, itt Szent György-hegy szívében. Az új feladat inspirált, lendületesen vitt előre, de sok munka volt a ház megtervezésétől a jelen állapot megvalósulásáig eljutni. Egy építész barátommal együtt terveztük. A műemlék akkor hasznos, amikor használható. Szinte semmit sem lehetett tudni a különleges építmény múltjáról, így az eredeti falakat megtartva, régi és új ötvözetében éledt újra a romjaiból, tökéletes otthont nyújtva számomra és ideális szemlélődést, tájba feledkezést egy pohár borral a pincéhez betérő vendégeknek. A tervezési munka felvillanyozott, de mellette új szenvedélyként teret engedtem a borászkodásnak. A köveskáli Szabó Gyula borásztól nagyon sokat tanultam, illetve volt egy osztrák mentorom, egy elismert borász. Volt úgy, hogy ő jött el hozzám, volt úgy, hogy én mentem Ausztriába. Kitanultam a borkészítés minden fázisát, a metszéstől kezdve egészen addig, hogyan is kerül a pohárba az istenek nektárjaként is számon tartott nedű – mondta Róbert.
Ma már 16 hektáron vannak szőlőültetvények a hegyen és már egy fő borásza és egy gyakornoka is van a gazdaságnak, hiszen a tulajdonos ennyi feladatot már nem tud ellátni egyedül. Borászatuk megtartotta egyedi báját, a fősodor a borkészítésen van továbbra is, nem a vendéglátáson. Évi egy, általuk szervezett mini fesztivál a Bohém légyott előtt, azonban egészen kitárják a kapukat a borrajongóknak kedvezve.
Az építészet és a borászkodás között, hogy mennyire szoros az átjárás, Gilvesy Róbert esetében nem kérdéses. A borkészítésre, mint hivatására gondol, nem pedig egy kötelezően elvégzendő feladatra.
– Amikor egy koncerten a művészt hallgatom, csoda történik előttem. Mindig erre vágytam, az alkotás szépségére. A művészetet nagyon kedvelem, de nincs a zenéléshez tehetségem. Az építészetben sikeres voltam, de a borkészítésben leltem igazán önmagamra, kreativitásomat itt tudom a leginkább kibontakoztatni-jegyezte meg a borász, ki munkatársaival együtt az ökológiai gazdálkodás hívei. Arra törekszenek, hogy a vulkanikus borvidék jó hírét a világba is elvigyék.
Gilvesy Róbert úgy fogalmazott, egyfajta küldetés, hogy a minőségi magyar bor, mely még a háború előtt birtokolta előkelő pozícióját a világban ismét elfoglalja az őt megillető helyet. Ezen a jó ügyön munkálkodik, több borásztársával együtt.
Forrás: veol.hu
