Bólyi Alexandra/MTI | 2018.06.15. 19:32
A Bahart jó eredménnyel zárt 2017-ben
Az új hajózási szezont változatlan árakon megkezdő Bahart középtávú stratégiájának fontos eleme az ügyfélközpontúság fejlesztése, ennek keretében tavaly javult az utas-tájékoztatás, bővültek a hajózáshoz kapcsolódó szolgáltatások, utas-kedvezményeket vezettek be, és optimalizálták a menetrendet a célállomások rendezvényeihez is kapcsolódva. 2018 márciusától ügyfélközpontot is üzemeltet a társaság.

A vállalat stratégiában foglalt fejlesztése, modernizálása a terveknek megfelelően, illetve esetenként annál is jobban alakult. A cég által működtetett balatoni kompközlekedésben tavaly új rekord született, Szántód és Tihany között 1 143 000 utast szállítottak, 2 százalékkal többet az előző évinél. A menetrendi séta- és programhajókon 2017-ben több mint 700 ezren utaztak, amire csak 2009-ben és 2016-ban volt példa eddig. A cég 11 tagból álló vitorláskikötő-láncának férőhelyeit bővítették, a kihasználtság átlagosan 90 százalékos volt – ismertette Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

A 4 milliárd forintos jegyzett tőkéjű hajózási társaság nettó árbevétele meghaladta a 2,8 milliárd forintot az előző évi 2,64 milliárd forint után. A cég az elmúlt évben önerőből 800 millió forintnyi beruházást hajtott végre, többek között vízre bocsátották a Nemzeti Regatta nevű motoros-hajót, a felújítottak egy a 60-as években készített vízibuszt, és megújult a Kossuth komp is. A cég tavaly óta dolgozik egy új iszapvíztelenítő berendezés fejlesztésén és tesztelésén, amely megoldja majd a strandokról történő lágyiszap eltávolítását.

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 2017. évi adózás előtti eredménye 144,6 millió forint lett, 5,7 százalékkal több az előző évinél .

A társaság pár százalékkal a 2017-es évinél is jobb eredményre számít az idén. A balatoni kormányprogramban a cég fejlesztéseire előirányzott 12,6 milliárd forintról még zajlanak az egyeztetések. A cég és a Magyar Turisztikai Ügynökség szakemberei tárgyalnak egy átfogó balatoni vízi-közlekedési koncepcióról, ami meghatározza majd a cég flottabővítésének irányát is. (Forrás: MTI)

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva