viharjelzés: I. fokozat
13°
20°
É
0 km/h
2018.09.03. 09:00 A balatoni viharjelzés története - képekkel
Megosztom
A Balatonról szóló leírások már a 19. században tudósítottak a balatoni viharokról, víztölcsérekről, megdöbbentő természeti eseményekről, a szervezett viharjelzés azonban még kezdetleges volt a tónál.

1931 szeptember 5-én olyan erős orkán pusztított végig a tavon, 90-100 km/óra sebességgel, amely kárt tett a Légügyi Hivatalhoz tartozó vízirepülő iskola gépeiben is.

Ebben az időszakban a Magyar Vöröskereszt „Vízbőlmentő” és légiveszély-jelző szolgálata figyelmeztetett a készülő viharokra. Ez azonban nem volt elegendő, megfigyelőállomásra és pontos viharjelzésre volt szükség az ekkoriban már – idegenforgalmi szempontból is – fénykorát élő Pannon Tengernél.

Ekkor kapta dr. Hille Alfréd légiforgalmi műszaki aligazgató a felkérést, hogy dolgozza ki a balatoni viharjelző szolgálat kialakításának tervét. Hille legfontosabb alapvetése az volt: a balatoni viharok nem váratlanul érkeznek, hanem vonuló jelenségek, ezért előre jelezhetők. Végül 1934. július 8-án vette kezdetét a viharjelzés a tónál.

Először a bakonyi Kőris-hegyet szerették volna megtenni megfigyelő pontnak, de végül Siófok – a MAC-telep – mellett döntöttek. Megkezdődött a jelzőrendszer átfogó kiépítése: szirénák szólaltak meg, a mólón található jelzőkosarak, a tavon állomásozó mentőcsónakok figyelmeztették ekkor már a fürdőzőket, hajósokat, vitorlázókat.

Ha a mólón lévő kosarat felhúzták, mindenki tudta, hogy közeledett a rossz idő, a nagy szél. Mindemellett a rakéták kilövése is figyelmeztetésnek számított.

A viharjelzés újjászületése

1934-től 1943-ig zavartalanul működött a jelzés, majd évekig szünetelt, ami nagy tragédiákat okozott a tónál. A halálos áldozatok száma évente meghaladta a 40 főt. Többen sürgették a viharjelzés újbóli helyreállítását.

1950 május 28-án – pünkösdvasárnapon – olyan vihar kerekedett, amely ismét emberáldozatokkal járt. A probléma egyenesen a Minisztertanács elé került, s a Belügyminisztérium döntött: a rendőrség keretében révkapitányságokat és révőrsöket szerveznek, melyek feladata a tó felügyelete és a viharokra figyelmeztető riasztások kiadása.

Közben a Meteorológiai Intézet kidolgozta az elméleti alapvetéseket is.

1951 júniusában újfent megindult a szolgálat, amely a viharágyúkkal, jelzőrakétákkal egészen 1983-ig működött. A kisebb veszélyre sárga rakéták kilövése és a jelzőkosarak félárbocra felhúzása figyelmeztetett. A rakétákat a révőrsökről (Siófok, Földvár, Fonyód, Keszthely, Füred), valamint az úgynevezett társadalmi jelzőhelyekről (Badacsony, Tihany, Almádi, Kenese) indították, Aligán a rendőrség riasztott.

A sárga színű jelzésre a csónakázóknak, vitorlázóknak a part közelébe kellett jutniuk, a piros színűre már ki is kötöttek, és nem hagyták el a kikötőt. A Révkapitányság mentés esetén motoros mentőcsónakokkal, mentőhajókkal segítette a szolgálatot.

A szolgálat helyszíne kezdetben a siófoki hajógyár területén lévő Nemzeti Színház Üdülőjének (régi MAC ház) toronyszobája volt. Innen ideális kilátás nyílt a Balaton északkeleti medencéjére. Később egyértelművé vált: új, önálló obszervatórium szükséges. 1948-ban már felmerült, hogy az újhelyi mólón építenek egyet, de végül a siófoki kikötőben kapott helyet. 1956. december 31-én került sor átadására. A siófoki Obszervatóriumban tudományos kutatásokat is végeznek, főként a viharjelzési módszerek fejlesztésére vonatkozóan. A kutatók elsősorban a frontális jellegű szélviharok helyi sajátosságaival foglalkoznak.

 

Szöveg: Kovács Emőke
Fotók: Fortepan

Hozzászólások

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva