Keszey Ágnes | 2021.12.19. 07:00
Advent negyedik vasárnapján a reményről, a közösségről és a szeretetről
Elérkeztünk advent negyedik vasárnapjához. Karácsonyra hangoló sorozatunkban most Mihályi Jeromos tihanyi perjel segít mélyebbé tenni az ünnepvárás időszakát.

– Advent utolsó vasárnapja van. Már csak néhány nap és elérkezik karácsony ünnepe. Mi a jelentősége a mai napnak?
Ez a vasárnap már Jézus születésére fókuszál, arra az eseményre, amikor az Isten emberré lesz, közénk jön.

Számomra akár karácsonynak, akár advent negyedik vasárnapjának a jelentősége, hogy Isten szeretetének ragyogása megjelenik.

Készülünk az ünnepre. Már hosszú idő: három hét eltelt az adventből. Veszélyes, hogy a legtöbb embernek nagy rohanásban telik ez az időszak. Sokan az utolsó pillanatban kezdenek el kapkodni, hogy minden meglegyen az ünnephez. De így is

kezdi beragyogni az életünket a harmónia, amit megtapaszthatunk a betlehemi éjszakában.

Mindig kettősség a betlehemi éjszaka, mert ott van a szegénység, a kitaszítottság, az, hogy nemet mondanak egy édesanyának, egy édesapának, egy gyermekre. Mégis, ebben a kitaszítottságban, ebben a nehézségben jön a csoda, az élet: megszületik egy kisgyermek, aki Isten fia. Isten őbenne jön közénk, ebben a szegénységben. Ez az emberi lét elfogadásának leghatalmasabb jele. Jézus sokszor tesz csodát: betegeket gyógyít, életet ajándékoz. Mindez ebből származhat. Ebből az eredeti odafordulásból, hogy Isten elfogadja az embert, beolvasztja az ő szeretetébe, azon az éjszakán már az első pillanatban. Egy csodálatos és reményteli pillanatot élünk át, mivel az ember megtapasztalhatja azt, hogy az Isten közel jön. Nem csak a nagybetűs emberiséghez, hanem hozzám is. Mindannyiunknak vannak nehézségei, főleg ha az elmúlt időre tekintünk. Vannak veszteségeink, kiléptünk a komfortzónánkból, védekeznünk kellett, távol éreztük magunktól az embertársainkat, sokszor még a családtagjainkat. Baráti kapcsolatok szűntek meg, vagy vettek távolságot.

Advent negyedik vasárnapjának a jelentősége, hogy Isten szeretetének ragyogása megjelenik – mondta Mihályi Jeromos
Fotó: Keszey Ágnes

Ebbe a helyzetünkbe érkezik Isten, a betlehemi éjszakából, üzeni: hogy eljövök, itt vagyok veled, érted vagyok, megmutatom a szeretetemet és irgalmamat, a megváltásomat. Reménnyel tölt el minket, ha tényleg meglátjuk azt a nehéz sorsot, ami a szent családot körbeveszi és látjuk azt, hogy ebből mi minden fakad. Ebből a nehézségből született egy csodálatos, meghitt éjszaka, melybe az Isten mindenkit odavár: a pásztorokat, akik az éjszakában, a hidegben vannak, a szegényeket, odahívja a királyokat, akik gazdagok, távolról jönnek, máshogy gondolkoznak- de mégis látnak egy csillagot, ami odavezeti őket.
Ott van az édesanya, az aggódó édesapa, az angyalok.

Kialakul egy közösség, ami mutatja azt, hogy a betlehemi jászol, az Isten fia mindenkit hív és mindenkit vár. Isten arra hív, azt akarja, hogy közösséget alkossunk. Meghallva a hívást be kell lépnünk ebbe a szeretetközösségbe. Ez a karácsony lényege.

– Egy kicsit pillantsunk bele Jeromos atya személyes ünnepébe. Milyen emlékek kötődnek a karácsonyhoz?
Mindenkinek van egy idilli képe a karácsonyról, amelyet a gyermekkorból hoz. Ebben vannak ugyan nehezebb emlékek, ha a gyermek nem azt kapta, amit szeretett volna, vagy a nagy készülődésben mindig vannak a családban feszültségek. De azért valahol mindig van egy gyermekkorból hozott idilli karácsony-képünk. Nekem az, hogy a nagymamámhoz mindig elvittek, s elrejtettek nála, míg elkészült otthon a fa. Ott mindig előbb jött a meglepetés, s aztán mentünk haza. Persze bennem volt a gyermeki izgalom, hogy mit fogok kapni. A karácsonyfa, a családi együttlét emlékezetes. Jöttek a rokonok, unokatestvérek, sokszor töltöttük velük együtt a Szentestét. Nálunk az éjfél helyett tíz órakor kezdődött az esti szentmise, melyen én rendszeresen ministráltam. Ez egy szép ünnepi alkalom, karácsonyi énekekkel. Ez minden hívő és kereső embert is magával ragad. Akkor még volt hó, s ez megkoronázott mindent.

–Hogyan telik itt, a tihanyi apátságban a Szenteste?
– Tizenhárman élünk itt a szerzetesközösségben. Megvan a szokásos karácsonyi napirendünk. Ami egyrészt áll abból, hogy

a közösség megünnepli a karácsonyt együtt, és ebbe illesztjük bele azt, hogy lelkipásztorok is vagyunk, tehát segítjük a híveket abban, hogy ünnepelhessenek.

Fotó: Keszey Ágnes

Itt Tihanyban délután mindig van pásztorjáték, amelyet gyermekek adnak elő a templomban -ez tavaly sajnos nem valósult meg. Idén december 24-én, 15 órakor lesz. Akkor már a testvérek díszítik a karácsonyfát, amely most itt, a királyszobában lesz felállítva. A díszítésben a fiatal testvérek mindig nagyon kreatívak. Tavaly például egységes díszek voltak a fán, de mindig nagy gonddal díszítik. Este hat órakor van a vesperás, az esti imaóra, ez már teljesen az ünnepről szól. Az elején elénekeljük a karácsony meghirdetését. Ez egy szép gregorián ének, amely végigveszi az üdvösségtörténet eseményeit nagyon szép dallammal, majd azzal zárul, hogy Jézus megszületett. A vesperás után következik a közös vacsora, mely közben jelkésen, egy kis ajándékkal megajándékozzuk egymást. A vacsora ünnepi, de egyszerűbb: húsok, saláta kerül az asztalra. Vacsora után következik vigíla, az esti imaóra. Ez egy hosszabb, közös imádság, karácsonyi himnuszokkal, zsoltárokkal, olvasmányokkal. A vigíla után együtt vagyunk még egy kicsit, karácsonyi énekeket énekelünk közösen. Egyik testvérünk nagyon jól orgonál és zongorázik- tavaly ezzel kísérte az énekeket. Természetesen ilyenkor csillagszórókat gyújtunk és jót beszélhetünk. Idővel pedig mindenki elindul a szolgálatára bízott templomba és a ránk bízott hívekkel ünnepelni az éjféli szentmisét.

– Ami természetesen itt, a tihanyi apátságban is lesz, ebben az évben este 10 órakor, a templomban, ahonnan rálátni a Balatonra. Végezetül beszéljünk egy kicsit erről a tájról, a tóról. Milyen élmények, érzések fűzik ehhez a vidékhez?
–Akik nem itt élnek, csak látogatóba jönnek hozzánk, nehezen tudják elképzelni azt, hogy nagyon nagy a kísértés arra, hogy megszokjuk a Balatont. Sokan tudják például, hogy a Balatonnál élők nagyon ritkán mennek a strandra. Én 16 éve élek itt, a Balaton partján. Nem mondom, hogy nekem nincs olyan kísértésem, hogy megszokjam, hogy itt vagyok a tónál. A természet csodája mindig elragadja az embert. Talán nincs két ugyanolyan naplemente, nincs két ugyanolyan napfelkelte, nem hullámzik kétszer ugyanúgy a Balaton és nincs kétszer ugyanolyan színe a víznek. Hasonló lehet, de ugyanolyan soha. Mindez az embert elgondolkodtatja, s arra késztetni, hogy rácsodálkozzon a világ szépségére, ami Isten ajándéka és egyben szeretetének jele. A kihívások és küzdelmek közepette nehéz sokszor észrevenni, hogy milyen csodálatos világban élünk. Hogyan tudom befogadni az Isten által kapott szépséget, és azt hogyan tudom azt magamévá tenni- engem erre hív és ebben segít a Balaton. Abban segít továbbá, hogy az ember átélje, hogy az

Isten nem csak jót, nem csak hasznosat teremt, hanem szépet is. S ezt azért teremti, hogy az ember ezt a szépséget be tudja fogadni, át tudja élni. S ezáltal kicsit elgondolkozzon azon, hogy lehet jól, igazan és szépen egymásért élni.

 

Advent első vasárnapján Udvardy György veszprémi érsekkel,

a második vasárnap Varga László kaposvári püspökkel

a harmadikon Fódi Ákos plébánossal beszélgettünk

Nyitókép: A Tihanyai Bencés Apátság
Fotó: Dr. Korzenszky Richárd

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva