2018.11.06. 16:02
Bill kapitány 70 éves
Deák Bill Gyula a balatoni fesztiválok egyik kedvelt előadója. Énekelt a Bor és Kenyér Ünnepén Siófokon augusztus 20-án, most 70. születésnapja alkalmából november 9-én a Budapest Arénában várja közönségét.

A magyar blueskirály hét évvel ezelőtti szívrohama óta drasztikusan visszavett a rock and roll életvitelből, s azóta mintha kicserélték volna. Sőt azt állítja, a hangja még jobb lett.
Eldobta az utolsó szál cigit, kiitta az utolsó pohár bort, megette az utolsó tál körömpörköltet. Mindez úgy hangzik, mintha Bill kapitány egy süllyedő hajón állna. Valójában a hajó dagadó vitorlával szeli a vizeket, kapitánya pedig jobban érzi magát, mint tíz évvel ezelőtt – számolt be róla a Bors.

Deák Bill Gyula jövő csütörtökön tölti be a hetedik ikszet, amit másnap egy nagykoncerttel ünnepel meg a Papp László Budapest Sportarénában.

– Nem érzem magam hetvennek. Edzésben vagyok, odafigyelek magamra. Több mint harminc kiló ment le rólam az évek alatt. Sokkal jobb így mozogni, nem fáj annyira a lábam. Ám vigyázni kell nagyon az evéssel. Odafigyelünk az összetevőkre, és a mennyiségre. Nagyon nehéz, hogy olyan ételeket egyek, amelyek még elég kalóriadúsak. Vigyáznom kell arra, nehogy elszaladjon velem a ló, és visszaszedjem a kilókat.

Kőbánya díszpolgárának választott rocker egyébként nemcsak a súlyfeleslegétől szabadult meg az életmódváltással, hanem a piától és a cigitől is, aminek nem is remélt, nagyon áldásos hatása lett.

– A hangom is jobb lett, mióta végleg megszabadultam a cigitől. Eredeti hangnemben énekelek élő zenére, playback nincs, soha nem tátogunk Minden élő, ez a leglényegesebb. Az élő zene verhetetlen. Ha rajtam múlna, betiltanám a playbacket – mondta Deák Bill Gyula, aki roppant boldog, hogy még ma is olyan sokan kíváncsiak rá, hogy rajongói simán megtöltenek egy arénát.

– Nagyon meg kellett dolgoznom azért, hogy idáig eljussak. Rengetegen gáncsoltak, és próbálnak gáncsolni még ma is, de amit idáig megszereztem, azt már nem tudják elvenni tőlem. Azt a pár évet meg, ami még nekem hátra van – remélem –, nem is akarják már elvenni tőlem. Ha még öt-tíz évig tudok énekelni, akkor minden rendben lesz. Az emberek szeretnek. Az a szeretet, amit kapok a közönségemtől, engem az egekbe repít. Ez rendkívül nagy dolog – zárta az interjút Deák Bill Gyula.

GANXSTA ÉS HOBO IS VENDÉG LESZ

A régi nagy nóták adják az arénás koncertem gerincét, mert azt várják az emberek. Egy Rossz vért vagy egy Kőbánya bluest nem lehet kihagyni a repertoárból. Meghívtam Hobót meg Ganxstáékat, egy-két saját nótájuk mellett együtt is elénekelünk néhány nagy dalt, jó buli alakul. Ott lesz a csapatom, a Deák Bill Blues Band, és én is ott leszek. Várok mindenkit sok szeretettel! – üzente Bill kapitány.
Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva