likebalaton.hu | 2018.07.11. 10:00
A Bugaszegi csodaország titkai
A balatonbogláriak, és a környékbeliek mind ismerik Csere Jánost, és igazán büszkék erre. Mindenkinek van legalább egy hihetetlen története János bácsiról, vagy éppen a birodalmáról. Mint kiderült, mindegyik igaz, sőt Bugaszeg önjelölt kormányzója szívesen mesélt újakat.

Sokan azt gondolják, ha Balaton, akkor fürdés, nyár, kikapcsolódás. Ideje kiegészíteni ezeket a meggyőződéseinket, és ellátogatni a Bugaszegi Téglagalériába, Csere János birodalmába. Mert a hely neve megtévesztő. Tégla valóban sok van, álmok épültek belőle mindenfele a területen. De nem galéria, inkább egy szorgos és különös élet monumentumai emelkednek ki a földből mindenhonnan Bugaszegen.

Aki ott jár, könnyen érezheti magát úgy, mint Alice Csodaországban. Minden lépés és kanyar egy újabb épületet, titkot és történetet takar. Különösen, ha a hetven éves Csere János szóba áll a látogatóval, mert ismerősei elmondása szerint, ha valakit nem kedvel, sürgős dolgaira hivatkozva egyszerűen eltűnik a birodalom valamelyik szegletében. De ha mesél, akkor megelevenedik egy sajátos múlt, és egy különleges gondolkodásmód. Melyen először csak nevetünk, aztán valahogy mégis rájövünk, bizony János bácsi elméletei olyanok mint számtalan épülete: van alapja és bizony teteje is.

A boglári betonútról letérve két dolog veszik el egyből: a köves út és a világ zaja. A földút hepehupás, de már itt igazoltnak érezzük a helybeliek állítását, miszerint ez bizony a nyugalom szigete. A kapuban Csere János, mint ha épp arra volna dolga, nagy hangon fogad. Meglep, de mire odaértünk teljesen felkészült, tudta kik jönnek, és nem felejt el megfogalmazni némi tréfás kritikát megbízhatóságomról, íráskészségemről és úgy általában. Sosem találkoztunk még, így érzem, tudnom kell hol a helyem.

Csere János a köztársaság határán fogad

Bevezet a bugaszegi minipalotába, de rögtön be is küld nézegetni. Azt mondja nincs miről beszélni, amíg nem láttam a „tárlatot”. Teljesen igaza van, mert ilyet ritkán látni. Mármint galériában, mert valójában legtöbbünk otthonában is ez van. Pincétől a padlásig megtalálhatunk minden tárgyat, amit csak el tudunk képzelni. A könyvek vannak túlsúlyban, de ott sincs semmilyen megkötés. A ponyvaregény észrevétlenül simul a valahányadik szocialista ötéves terv díszkötéses rézcímeres kiadásához. És egy idő után már meg sem lepődünk ezen.

Van itt minden, amit a látogatók idehordtak…

A főépületből kiérve János bácsi megemlíti, ezt a látogatók hordták neki össze, és ki ő, hogy különbséget tegyen köztük, melyik értékes, és melyik nem. Másrészt meg úgy látja, már tudom mire számíthatok. Ebben tévedett, de ezt akkor még nem tudtam. A házat elhagyva rögtön kiderül, hogy az útról látható impozáns homlokzat és kerítés nem fényűzés, csupán apró – és valljuk be megtévesztő – ízelítő. A kertből látszik igazán, milyen hatalmas az épület. Tornyok mindenfele, melyet Csere János mind a saját kezével épített. A falak, tornyok, hidak építészeti stílusba nehezen illeszthetőek, és elképesztő ötletességgel kapaszkodnak egymásba. Sajátos szentély a kertnek ezen darabja. Egy kis erdőben pajzsok, rajtuk nevek olvashatók. Ez a holt költők társasága, mert ilyennek kell lennie a birtokon, mint megtudtam. Szökőkútra emlékeztető emlékhely uralja az udvar egy részét, ezt a gazda édesapja emlékére állította már nagyon régen. Kicsit beletakar a hatalmas Traumakapuba, ami számos jelentést hordoz, mint kiderült. Nehezen tudtam viszont túllépni azon, hogy nem vezet sehova, egy kukoricaföld van a kapun túl.

Emlékmű az édesapának

Ebben a csodavilágban az elkerített területeknek is funkciója van, még ha láthatóan nincs használva semmire. Ezért került az londoni Hyde park mintájára emelvény az egyik ilyen udvar-darab szélére. Itt bármit belekiabálhat az ember a nagy semmibe. Gyerekek is, kivéve csúnya szavakat, de azt is csak azért, hogy a tanító néni ne égjen olyan nagyon.

Csere János egészen sajátosan gondolkodik a történelemről, és gyakran hangot is ad neki. Igazi vezérének Koppányt tartja, és finoman szólva sincs jóban a keresztény gondolatokkal. Éppen ezért pár éve írt egy levelet Brüsszelbe, hogy birodalmával együtt kiválna az országból és saját országot hozna létre Bugaszegi Köztársaság néven. Nem válaszoltak neki semmit, ettől függetlenül eldöntötte, hogy a kiválás megtörtént. A részletekbe nem avatott be, tőlem sem kért útlevelet, mikor birtokára léptem, de szavaiból azért sejlik, hogy továbbra is jó kapcsolatot ápol az őshazával és annak lakóival.

A birtokon tovább szaladva János bácsi után, megkondul a harang. Koppányért szól persze ez is, a neki állított legalább tíz méteres harangtoronyból. Csak tudatlanságom az oka, hogy firtatom, mennyire keresztény hagyomány a harangszó. Varázslatos téglaépítmények közt haladva egyszer csak megállunk. – Ez az utolsó felső fogam. Úgy gondoltam méltó módon megőrzöm. – mutat az épületbe falazott nagy fogra Jani bácsi. – Az utolsó alsó az emlékharangnál van.

Apró kitérő ez a történelmi tanulságok átadásából, így nem is tudtam meg, hova lett beépítve a fogsor többi eleme. Azt viszont igen, hogy pár éve a birtok egy része leégett. Nagy tűz lehetett, ám mára semmi nem látszik belőle, hisz Csere János mindent újra beépített, talán még elképesztőbb módon, mint amilyen eredetileg volt. Két kormos deszkát azért megtartott, nehogy valaki hitetlenkedjen.

Ahogy fogynak a téglacsodák, úgy veszik át a terepet az állatok és a növények. Egy kis karámban fehér ló néz egyhangúan. Na gondoltam, mégsem csak épületekben elevenedik meg a régi hősök tisztelete, itt bizony a lovaglás is napi tevékenység.

– Dehogy ülök én fel arra lóra! – nyugtat meg Jani bácsi. – A ló egyszerűen azért van, mert jól illeszkedik a tájba.

Ezzel nem lehet vitatkozni. Meséli sok állata is van a paprika és paradicsom melegházak mellett. Ebből nem látni semmit. – Mert hívni kell őket, városi gyerek! A „Kérlek gyertek szépen ide állatok!” pont jó lesz! – biztat a gazda. Természetesen egy állat meg nem mozdult erre talán a megyében se. Érdekes kurjantására viszont a birodalma minden szegletéből rohantak elő birkák, lúdak, disznók, de még egy szamár is. Kicsit olyan látvány volt, mint ahogy azt képzeltem el gyerekkoromban, ahogy Noé bárkájáról leszaladnak az állatok az özönvíz után. A majd kétórás túra után a néhol omladozó, ám Csere János elmúlt évtizedekben elhasznált klumpáival, csizmáival gondosan ékesített kerítés mellett elhaladva lassan muszáj volt felébredni.

A birodalom hatalmas, de mindenhol látszik a dolgos kéz. Ha mindent láttunk értjük meg, hogy az elmúlt hetven év minden napja – és talán még éjszakája is – bizony kemény munkával tellett. Csak az eredmény nem olyan, mint amit megszoktunk. Valami sokkal különlegesebb. Olyan, amikor a szorgalom az öntörvényűséggel és az alkotókészséggel állít elő egy olyan különleges elegyet, amilyet csak itt lehet látni a világon. És bizony érdemes megnézni.

Azt már csak remélni tudom, hogy sok mindent megírtam abból, vagy legalább érzékeltettem, amire azt mondta „Ezt úgyse írja meg a magafajta!”.

A ló Bugaszegen dekoratív tájelem

Ha azt gondolnánk, hogy már minden felépült és megvalósult Bugaszegen, amit ember el tud képzelni, nem is tévedhetnénk nagyobbat. Csere János egy amfiteátrum terveit dédelgeti mostanában. Természetesen nem más tiszteletére, mint Koppányéra épülne ez is. Pár éve készült róla és birodalmáról egy dokumentumfilm. Ahogy Csere János fogalmaz, azt olyan sokan látták, hogy azóta is járnak hozzá „pogánykodni”. De a közösségi oldalakon, és a János bácsi szerint nagyon veszélyes interneten is számtalan videó kering róla, amit százezrek néztek meg eddig. Morog is felesége mindig, mikor szerinte ura megint bolondot csinált magából. Őt ez nem zavarja, hisz ugyanazt kapja mindenki. Egy túrát a csodák közt, és ha a gazda jó kedvében van, jó pár magvas gondolatot is.

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva